Légiforgalmi irányítás és seprűnyél

Zerkowitz István   ·   2012.10.22. 10:00
cim_sepru

A nagy, forgalmas repülőterek irányító tornyában talán már nem, de a kisebbekben a mai napig ott a jelzőrakéta és a hozzávaló pisztoly, no meg az Aldis-lámpa, mindkettő abból a célból, hogy a rádió nélküli repülőgépeknek jelzéseket tudjon adni az irányító. A jelzések szinte mindenre kiterjednek, így ha az irányító is és az érintett pilóta is megtanulta a leckét, az Aldis-lámpa segitségével elég jól tudnak kommunikálni… bár igaz, ez a kommunikáció erősen egyoldalú: csak a toronyból a repülőgép felé működik.

A hetvenes években Ferihegy érdekes helyzetben volt. A forgalom nagyobb része nemzetközi járatokat bonyolító komoly utas- és teher szállítókból állt, amelyeknél a rádió megléte és üzemképessége nem volt kérdés. Ugyanakkor, időről időre, megjelentek olyan gépek is, amelyekben nem volt rádió, és eleve arra számítottak, hogy a repülőtéri irányítás ezt figyelembe véve is megoldja fogadásukat.

Ezeket a gépeket vagy éppen szállították Afrikába, vagy más különleges feladatot láttak el, és többnyire azt gondolták, hogy rajtuk kívül senki nem használja a repülőteret. Amit ők viszont nem tudtak, hogy a ferihegyi irányító toronyban nem volt sem jelzőrakéta, sem Aldis-lámpa. Ez utóbbi csak nyugatról lett volna beszerezhető, és a döntéshozók túl drágának tartották, mondván, hogy olyan ritkán kell, nem érdemes erre pénzt költeni. Ugyanakkor a rádió nélküli gépek számára az előzetes engedélyt egy másik részleg adta ki, akiknek aztán végkép fogalmuk nem volt arról, mit jelent nyolc vagy kilenc lengyel An-2-es, akmelyek rádió nélkül és közel üres tankkal Ferihegyen akarnak leszállni…

Mit tehettünk? Amikor a torony úgy számította a repülési terv alapján, hogy az An-2-esek már közel járnak, minden más forgalmat laállítottunk, az érkezők szépen elmentek várakozni és mi lestük a kétfedelű madarakat, amint egyszer csak a budai hegyek párán át sejlő hátteréből megjelenve, vidáman és hangos kerepeléssel áthúztak a reptér fölött, majd egy elegáns körrel egymást követve, néha szinte egymás mellett, sorban leszálltak a 31-es pályára. Mindig oda soroltak be, talán ezt mondák nekik induláskor… Nem tudom, ha egyszer a szél a másik pályairányt indokolta volna, mit csinálnak. Mi meg számoltuk őket, és amikor a nyolcadik vagy kilencedik is leszállt és elgurult a füves állóhelyekre (igen, az An-2-es a füvön jobban érzi magát mint a betonon…), újraindítottuk a forgalmat, hőn remélve, hogy a repülési tervben jól adták meg a gépek számát, és az elsőként érkező Interflug IL-18-as nem fog egyszer csak mérgesen tiltakozni, mert éppen egy kóbor AN-2 keresztezte az útját.

Egy kellemesen meleg, nyári vasárnap délután hat AN-2-t vártunk. Úton voltak valahová a Közel-Keletre, és persze megint rádió nélkül… Bár alacsonyan ballagtak, a bevezető irányítás időnként látta a trágyabombázókat (ahogy szeretettel hívtuk ezeket a mezőgazdasági permetezésre kialakított Antonovokat), és így a többi forgalmat tényleg csak az utolsó pillanatban zavartuk szét, hogy őnagyságai simán leszállhassanak.

De ezen a vasárnapon valami furcsa dolog történt.

Lehet, hogy a kötelék parancsnoka még nem járt Ferihegyen, vagy más utasítást kapott, de tény, hogy a szokásos áthúzás és 31-es leszállás helyett a vezérgép rácsapott a toronyra, alacsonyan elhúzva az ablak előtt, mögötte a társai… aztán széles ívben megfordulva, elrepültek a torony előtt még egyszer… Aztán kezdődött az egész elölről! A két tornyos, akiknek ezen a napon két gyakornok is nehezítette az életét, először tanácstalanul figyelte az eseményeket, de a második rácsapásnál az idősebbik hirtelen megszólalt: „Te, ez leszállási engedélyt akar!”



Rendes helyen egy zöld rakéta vagy a lámpa zöld fénye jelezte volna a leszállási engedélyt, de hát a ferihegyi toronyban nem volt sem rakéta, sem lámpa… Mit lehet ilyenkor csinálni?

Az idősebbik tornyos kétségbeesetten nézett körül, megoldást keresve, mikor megakadt a szeme a sarokba támasztott ciroksöprűn. Gyorsan, mondta az egyik gyakornoknak, vedd a söprűt… Közben sietve szórta ki holmiját a sárga nylon szatyorból, amit azután a söprűre húzott. Menj föl a torony tetejére és integess a 31 felé, adta ki az utasítást a meglepett gyakornoknak, aki nem kérette magát, a lépcsőfokokat hármasával véve rohant a tetőre.

Mikor a zajos kötelék harmadszorra is a torony felé fordult, a teraszon bámészkodók elé hihetetlen látvány tárult… A torony tetején egy fehér köpenyes valaki egy seprűnek látszó tárgyal hadonászik a közeledő gépek felé (le akarja őket verni? – gondolhatták), azok meg széles szárnybillegtetéssel válaszolnak majd elhúznak a futópálya távoli vége felé, hogy pár perc múlva már mindegyik a hőségben kiégett füves területen pihenjen meg.

Hát így is lehet leszállási engedélyt adni… Azt nem tudom persze, hányan vették észre, hogy a köpenyes alak a nagy melegre való tekintettel, a köpeny alatt csak alsónadrágot viselt.

Kapcsolódó hírek

Blog Kocsiállás

Ikarus 266-os nyitja a nyarat Keszthelyen

Volánbusz/iho   ·   2024.05.27. 18:00

A retró járművek rajongói június 1-jén és 2-án az ötvenéves V63-as Gigant villamos mozdony vontatta Retró Balaton Intercityn utazhatnak Budapestről Keszthelyre. A visszaútra várakozóknak a Volánbusz az Ikarus 266-os retró busszal kínál keszthelyi városnézést és kirándulási lehetőséget a Kányavári-szigetre.