Legyőzhető a legyőzhetetlen?

Komoly sajtóvisszhangot váltott ki a francia hadügyminisztériumból származó videofelvétel, amely egy hadgyakorlaton készült 2009-ben, és amelyen egy imitált légi harcot láthatunk. Ennek során egy Dassault Rafale head-up-displayén keresztül „élvezhetjük”, amint a francia többször lőhelyzetbe kerül, illetve fegyvereivel befogja a sokak által legyőzhetetlennek minősített, kétségtelenül a világ katonai repülése csúcstechnológiáját képviselő amerikai Lockheed F–22-est.

Mint arról az iho/repülés is többször beszámolt, az F–22-es Raptor jelenleg az egyetlen csapatszolgálatba állított úgynevezett ötödik generációs harci gép, amely három fontos tulajdonságot tud felmutatni, ami valóban félelmetessé teszi: az egyik a szupercirkáló képesség, vagyis hogy utánégető nélkül tud hangsebesség felett repülni, a másik a köznyelvben lopakodásnak nevezett nehezen észlelhetőség, vagyis hogy a gép formai kialakítása, a radarabszorbens burkolata, a turbinák első forgórészének elrejtése, a belső bombatér és még sok fontos apróság révén radarral igen nehéz felderíteni. Végül a harmadik a szupermanőverező képesség, ami annyit jelent, hogy a fly-by-wire irányítási rendszer, összekapcsolva a hajtóművek tolóerővektoros kormányzásával, rendkívüli fordulékonyságot, különleges manőverek végrehajtását teszi lehetővé az egyébként nagy és nehéz harci gépnek.

Ráadásul épp egy kellemetlen történet, a létfenntartó rendszerek titokzatos hibája volt az, amely fókuszba helyezte a gép feltehetően uigyancsak rendkívüli szolgálati csúcsmagasságát: hogy ez valójában mekkora, azt az amerikaiak azóta sem hozták nyilvánosságra, de a légierő egyik magas rangú vezetője épp azzal magyarázta a technikai probléma nehézségét, hogy korábban nemigen voltak tapasztalatai a fegyvernemnek az olyan magasságban történő, nagy túlterheléses manőverek hatásairól, mint amikre az F–22-es képes.

Nyilván a takarékossági megfontolások mellett ezek a tulajdonságok teszik lehetővé, hogy többszöri módosítás után végül is a megrendelt és leszállított gépek száma valamivel több mint 180, az utolsót tavaly adták át a légierőnek: ha pedig, mint azt az aviationnews.eu összefoglalójában kiemeli, a gép ráadásul nagyon is legyőzhető, az azt jelenti, hogy az F–22-esek nem garantálják az amerikaiak általános légi fölényét.

Amihez azt tehetjük hozzá, hogy ráadásul közben már repül a konkurencia is, az oroszok és a kínaiak is már tesztelik a protopéldányait a maguk ötödik generációs, legalábbis annak megfelelő kialakítású gépeinek, amelyeknek persze a valódi paramétereiről, radarkeresztmetszetéről, avionikájáról, saját felderítő és védelmi eszközeiről és más létfontosságú jellemzőiről nem sokat tudni.

De vissza az eredeti történethez: a gyakorló légi harc tehát 2009 novemberében az Emirátusok légterében történt egy közös gyakorlaton, ahol a francia Rafale, az F–22-es és a Eurofighter Typhoon is „fellépett”, utóbbi a RAF részéről. A gyakorlat után az amerikaiak azt állították, hogy nem volt „veszteségük” a Rafale-okkal szemben, elismerték ugyanakkor, hogy egy emirátusi pilótával repülő Mirage 2000 „lelőtt" egy F–22-est.

A franciák azonban azért hozták nyilvánosságra a felvételt, hogy bizonyítsák, az amerikaiak hazudnak, a Rafale Mica-rakétái leradírozhatták volna az amerikait az égről.

Az F–22-esnek mindenesetre nem ez lenne az első „vesztesége”: még 2006-ban egy alkalommal egy F–16-os, 2012-ben egy német Eurofighter-pilóta állította, hogy légi győzelmet ért el gyakorló légi harcban F–22-es ellen. A német világosan ki is fejtette, mi a taktika lényege: mennél közelebb kell kerülni a verhetetlen hírű ellenfélhez, közeli manőverező légi harcban van esély.

Nos, az aviationnews a történethez azt is hozzáteszi, hogy igazából nem lehet pontosan tudni, milyen valóságos szituációban érte el a légi győzelmet a Rafale az F–22-es felett, a szakportál szerint lehetséges volt olyan szcenárió is, amelyben az F–22-es eleve alacsonyabban és lassabban kezd a légiharcba, épp az ilyen kedvezőtlen alaphelyzetet szimulálandó. A másik fontos kérdés, hogy létrejöhet-e valójában ilyen helyzet: az F–22-es elsősorban BVR, vagyis horizonton túli összecsapásokra készült, vagyis hogy bőven azelőtt sikerüljön elérnie a győzelmet, hogy az ellenfelek manőverező légi harcba bocsátkoznának. És még sok más érdekes mozzanata van ennek az ügynek, például hogy a Raptorok rendszerei hogyan képesek együttműködni egymással egy-egy helyzetben, és hogy ez mekkora taktikai előnyt jelent.

Mindenesetre érdekes volt a video kiszivárogtatásának pillanata: a „mozi” a párizsi repülőszalon második napján jelent meg, pedig megjelenhetett volna 2009 óta szinte bármikor. Olyan, sok éve egyedülálló helyzetben szivárogtatták ki, amikor a francia Rafale légi bemutatót repült a francia repülőszalonon, az amerikaiak viszont a maguk költségvetési megszorításai miatt haditechnikával egyszerűen nem voltak jelen. A történethez az is hozzá tartozik, hogy a Rafale a tavalyi indiai eladáson kívül nem büszkélkedhet exportsikerekkel: az F–22-esre lett volna vevő, de az amerikaiak stratégiai megfontolások miatt nem akartak eladni belőle. A video talán azt a célt szolgálta, hogy ráébressze a párizsi szalon szakmai közönségét: bizony a Rafale ér annyit, mint az F–22-es, hiszen meg lehet verni: más kérdés, hogy Rafale-eladások, egyáltalán jelentős haditechnikai kötések nem is igen voltak idén Párizsban. Ráadásul az amerikaiak nem is voltak ott, hogy válaszoljanak arra a kérdésre: hogyan győzték le mégis az ő legyőzhetetlen repülőgépüket.

Amire egyébként az amerikaiaknak volt korábban egy viszonylag egyszerű válaszuk: nincs olyan gép, amit ne lehetne legyőzni, ha hibázik a pilótája.