Lettországba szállít a Škoda

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.07.31. 09:00
lett_01

A Škoda Transportation cseh vasúti járműgyártó morvaországi leányvállalata, a Škoda Vagonka lett a győztese a Lett Vasúttársaság által kihirdetett versenypályázatnak, amely harminckét motorvonat szerelvény beszerzéséről szól. A kontraktus értéke több mint hatmilliárd korona (72 milliárd forint). A harminckét egyszintes szerelvényt 2020 és 2023 között kell leszállítania a gyártónak a Pasažieru vilciens vasúttársaságnak. A szerződés értelmében az ár magában foglalja a karbantartást, a személyzet betanítását és a pótalkatrészeket is.

A gyártó látványterve

A vonatok a lett fővárosból, Rigából Aizkraukle, Tukums, Skulte és Jelgava városokba közlekednek majd az elővárosi forgalomban. A szerelvények a széles nyomtávú, 1 520 milliméter nyomközű vasútvonalakra alkalmasak, maximális sebességük 160 kilométer per óra, 3 kilovoltos áramrendszer alatt képesek közlekedni azzal, hogy az áramrendszer váltásra lehetőség van. A szerelvények minimum négyszáz ülő és négyszázötven állóhelyet kínálnak.

A cseh járműgyártó elég göröngyös utat járt be addig, míg végül őt hirdették ki győztesként a versenypályázaton. A lett versenyhatósági hivatalon keresztül a konkurens vállalatok, mint például a CAF vagy a Talgo többször is támadták a tender eredményét. A lett vasúttársaság is előbb a Talgót hirdette ki győztesnek, majd átértékelték ajánlatot.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Tízes a gyártelepen

Németh Zoltán   ·   2014.04.05. 08:45
A hazai iparvasutak egyik emblematikus helye a fűzfői Nitrokémia telepe. Az alapítványi Nohabot szólította ide nemrég a feladata.