London Underground 150 - 2. rész: a C Stock
1968-ban a londoni metró, az A stock mintájára, 212 kocsit rendelt a sub-surface rendszerű vonalakra, melyekből 35 hatkocsis szerelvényt tudtak kiadni. Ezekre még mindig az elöregedett állomány miatt volt szükség. A szerelvényeket két részletben szállította le a Metro-Cammell nevű cég a hetvenes évek folyamán. Ez a típus a Metropolitan kivételével minden sub-surface vonalon jár, így a City, a District és a Hammersmith & City vonalon is. A vonatokat 1991 és 1994 között az RFS Indrustries újította fel Doncasterben. 1976-ban egy bomba felrobbanása miatt megsemmisült egy teljes vonat West Hamnél, így ehelyett újat kellett gyártani, így lett 67 darab a C stockból. 1977-ben a District Line-ra rendeltek 11 szerelvényt, melyek nagyrészt megegyeztek a C69 jelzésű vonatokkal, azonban az eltérések miatt a C77 jelölést kapták.
A kocsikba a négy pár kétszárnyú ajtón keresztül lehet bejutni, melyek sajátossága, hogy a vezető képes minden kocsin csak egy ajtót nyitvahagyni, így amíg az állomáson várakozik, nem hűl ki a szerelvény. Eredetileg a belső elrendezésük úgy alakult, hogy a kocsik végénél menetirányban álló ülések, egyébként hosszanti irányúak voltak kialakítva, azonban a nagyfelújításuk alkalmával mindenhol hosszanti üléseket kaptak.
A motorkocsik hossza 14,94 méter, míg a futó kocsik kicsivel hosszabbak, 16,03 méteresek. A keresztmetszetük alig tér el az A típusú kocsiktól, szélességük 2,92 méter, magasságuk pedig 3,68 méter. A hosszanti ülések miatt jóval kevesebb ülőhelyet találunk ezeken, mint az A stock kocsikon, mindössze 32 ember foglalhat helyet egy kocsiban. Ezzel szemben az állóhelyek száma több, egy vonatban (hat kocsis szerelvény) négy emberrel számolva négyzetméterenként, 547 fő fér el. Teljes kapacitásuk így 739 fő egy vonatra számolva. Egy motorkocsi utasok nélküli tömege 31,7 tonna, míg a futó kocsiké 20,2 tonna. Ezek voltak a londoni metró első olyan szerelvényei, melyeket elektromos fékekkel szereltek fel, melyeket azóta is alkalmaznak minden új vonaton.
