Lufthansa csoport: 1,75 millió utas Magyarországra és innen

iho   ·   2018.03.10. 13:45
cim_fh

A Lufthansa Csoport öt légitársaságának utasforgalma nyolc százalékkal bővült 2017-ben Magyarországon az előző évhez képest: 1 millió 750 ezren repültek a Lufthansa, a SWISS International Air Lines, az Austrian Airlines, a Brussels Airlines és a Eurowings járatain Budapestre, Debrecenbe, illetve Sármellékre tartó, vagy onnan induló járatokon. Az öt légitársaság járatai átlagosan hetvenöt százalékos kapacitáskihasználtsággal közlekedtek Budapest, Debrecen és Sármellék, illetve Frankfurt, München, Bécs, Zürich, Brüsszel, Köln, Stuttgart, Düsseldorf és Hamburg között. A volument tekintve Európán belül mutatkozott a legnagyobb, 5,5 százalékos növekedés, míg arányában az afrikai útvonalakon volt a legnagyobb, tizennyolc százalékos a bővülés. Az európai növekedéssel megegyező arányban, 5,5 százalékkal nőtt az Észak-Amerikába a Lufthansa Csoporttal repülők utasok száma – adja hírül a légitársaság-csoport közleménye.

„A Lufthansa első magyarországi járatindításának ötvenedik jubileumát az egész Lufthansa Csoport egy új rekorddal ünnepelte, az elmúlt hét évben mintegy hatvan százalékkal nőtt a velünk repülők száma Magyarországon” – mondta Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi country managere.

A nyári menetrendben bővítik a frankfurti kapcsolatot

A Lufthansa Csoport négy légitársasága a magyar piachoz hasonló növekedést ért el a Kelet-Közép- és dél-európai régióban: a kapacitások 2,5, míg az utasszám 5,7 százalékkal volt magasabb 2017-ben mint az előző évben. A gépek töltöttsége így átlagosan 75,8 százalékra nőtt. „Nagyon örülünk a csoport magyarországi, a régiós átlagot meghaladó növekedésének” – mondta Peter Pullem, a Lufthansa Csoport régióért felelős vezetője.

A Lufthansa Csoport tapasztalatai alapján a magyarországi légi utasok lényegesen magasabb arányban keresték a csoport prémium termékeit 2017-ben: a First Class eladások negyven, a Business Class eladások huszonkét százalékkal nőttek. Különösen az észak-amerikai útvonalakon szembetűnő a növekedés, ahol a First Class jegyeladása negyvenöt százalékkal, a Business Class-é huszonöt százalékkal nőtt, összességében pedig az utasok egy-hetede First, Business, vagy Premium Economy osztályon repül.

A Swiss CS100-asa Budapesten

„Az Egyesült Államokból érkező járatokon volt a legnagyobb, tizenkét százalékos a növekedés, míg Svájcból és Belgiumból egyaránt tizenegy százalékkal több utas érkezett Magyarországra” – mondta Antal Gábor. A Lufthansa Csoport 37,5 százalékra növelte piacrészét a Magyarországról Észak-Amerikába utazók között. A SWISS is újdonsággal jelentkezett 2017-ben, és a világ legmodernebb keskeny-törzsű repülőgépe, a Bombardier CS100 mellett immár a nagyobb változatot, a CS300-ast is közlekedteti a magyar fővárosba.

A Lufthansa Csoport idén tovább bővíti magyarországi kapacitását. A Lufthansa a 2018-as nyári menetrendben bevezeti a hatodik napi járatot Budapest és Frankfurt között. A német nagyvárosból 17:00-órakor induló járat számos Frankfurtba érkező interkontinentális és kontinentális járat utasai számára kínál ideális csatlakozást a magyar főváros irányába, többek közt a Bogota, Ibiza, Málta, Valencia, Edinburgh, Lyon, Porto, Sevilla és Lisszabon felől érkező utasok érhetnek gyorsan és kényelmesen Budapestre.

Erősödik a kapcsolat Debrecen és München között

Visszafelé 19:15-kor indul az útvonalon közlekedő Airbus és 20:55-kor érkezik meg Frankfurtba, így több késő este Amerikába, Ázsiába és Afrikába tartó járat érhető el rövid átszállási idővel: Budapestről Buenos Aires, Rio de Janeiro, São Paulo, Szingapúr, Bangkok, Johannesburg, Sanghaj és az etiópiai Addisz Abeba felé indulóknak rövidül le a transzferidejük Hessen tartomány fővárosában. Az új járat a hét minden napján közlekedik majd.

A másik magyarországi útvonalán heti háromról ötre emeli járatszámát a Lufthansa: München és Debrecen között hetente ötször, hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap is repülni fog az útvonalon közlekedő Bombardier CRJ 900-as, így közel hetven százalékkal nő a kapacitás ezen az útvonalon. „A 2018-as nyári menetrendben tizenegy új járattal heti 178-ra növeljük magyarországi járatszámunkat, így Magyarországon a Lufthansa Csoport kínálja a második legtöbb járatot” – tette hozzá Antal Gábor.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.