Magyar repülés 2011-12: eredmények és aggodalmak

Márványi Péter   ·   2012.01.02. 19:00
cim_malevklub

Az iho/repülés szeretne év végi összefoglalót nyújtani olvasóinak 2011 legfontosabb történéseiről, a magyar polgári repülés jelentős pillanatairól, és arról is, hogyan látják esélyeiket, kilátásaikat 2012-re a magyar aviatika fontos szereplői. Erről küldtünk kérdéseket állami intézményeknek, vállalatoknak, vállalkozóknak, sportrepülő közösségeknek.

Korábban olvashatták a Közlekedésbiztonsági Szervezet és a Légügyi Hivatal értékelését, az egyik legnépszerűbb magyar sportrepülő közösség, az őcsényi klub beszámolóját, megszólalt a mezőgazdasági repülők és a szabadrepülő sportolók egyik képviselője. és olvashatták a Budapest Airport kommunikációs főnökének szavait Ferihegy tavalyi rekordévéről, és az idén induló beruházásokról.

Most egy újabb patinás, sikeres, ismert és népszerű sportrepülő csapat életéről kaphatunk információkat.

Nagy László, Malév Repülőklub

(ftotók: Vörös Attila és Malév Repülőklub)

Mik voltak az egyesület életében a legfontosabb pillanatok 2011-ben?

A MALÉV Repülőklubban régóta kérdésként merült fel, hogy már nem életképes modellt követünk a vitorlázó teljesítményrepülők képzése területén. Hosszú évekig volt idő és pénz a tapasztalat megszerzésére. Ma már e két összetevő egyike sem áll a fiatalok rendelkezésére. Célirányos, eredménycentrikus képzésre van szükség, ahogy látjuk ezt világ több táján. Ehhez szükséges egy kétüléses teljesítmény repülőgép.

Világbajnokunk, Gulyás György, aki egyben szakosztályunk edzője is, Bartolf Richárd (teljesítmény csoport vezető oktatója) és Csordás Tamás  nemzeti bajnokunk felkarolták a gépbeszerzés ügyét. Április elején  megérkezett és májusban, ahogy a fénykép is tanúsítja, hadrendbe állt, a Janus C. Az első négy hónapban 150 órát, két versenyt repült. Több mint harminc klubtag próbálta ki. A várakozásoknál is többet teljesített. Egy igazi klubgép, mely a hazai versenyeken is megállja a helyét.

A kiöregedett vontatógépeinket (két Wilga) sikerült idén egy Pónihoz hasonlóra cserélni. A Janussal egy időben került a flottába egy Maule. Így  2011-ben megoldódott a vitorlázó gépeink levegőbe juttatása.

1993 után idén ismét nemzetközi versenynek adott helyet Dunakeszi repülőtere. A Malév Repülőklub kapta meg a Rally Repülő EB rendezési jogát. Sok munkát, energiát, és pénzt fektettünk bele, melynek  köszönhetően sikeres és elismert két hétre tekinthetünk vissza. Olyan eseményre, melyre nem csak mi, de az anyacégünk, és a magyar repülő társadalom is méltán büszke.



Hogyan értékelik az idei évet általában egyesületük eddigi történetében?

A MALÉV Repülőklub évtizedekig az ország egyik legsikeresebb sportklubja volt. Nemzeti és Világbajnokok, valamint Világrekorderre is méltán  lehetünk büszkék. Az utóbbi években az utánpótlás nevelése megállni látszott. Nem léptek új versenyzők a régiek helyére. Idén talán fordulatot vesz a hanyatlás, és elindulunk a korábbi fénykör felé.

Hogyan látják a 2012-es kilátásokat, melyek lennének az örömmel várt események, és mi az, amitől leginkább tartanának, ha bekövetkezne?

A MALÉV Repülőklub fennállása óta, több mint harminc éve, Dunakesziről repül. Eddig még soha nem fordult elő, hogy egy évben kétszer is meg kelljen állni, a repülőtér engedélyének hiányában. Ez a pallos továbbra is ott lóg a fejünk felett. Leginkább attól tartunk, hogy ez már az áprilisi kezdésben gondokat okozhat, és több ember is dolgozik azért, hogy ez ne következzen be. Leginkább az okozna örömet a tagságnak, ha ez kérdés, a repülőtér ügye, megnyugtató mederbe terelődne.

Kapcsolódó hírek