Malaysia Airlines: bukás vagy drasztikus átalakítás

iho   ·   2014.08.28. 16:15
cim8

A fél év alatt két 777-esét elveszített Malaysia Airlines humán gondokkal (is) küszködik, a kabinszemélyzet meglehetősen gyors ütemben hagyja el a légitársaságot, mert az alkalmazottak egy része úgymond fél a repüléstől.

A pekingi járat eltűnése majd a másik gép ukrajnai pusztulása óta a jelek szerint a repülőszemélyzetek családja is komoly nyomást gyakorol az alkalmazottakra, a végzetes rakétatalálat óta 186-an léptek ki, ami egy még akkora légitársaság életében is komoly veszteség. Mindeközben a katasztrófák során huszonhét légiutaskísérő és pilóta vesztette életét.

Pilóták és légiutaskísérők tömeges kilépése nagy veszteség egy légitársaságnál

A légitársaság közleményben ismerte el, hogy a MH17-es járat eltűnése után egyfajta csúcsot ért el a személyzetek távozása, eközben elterjedtek hírek arról, hogy a szomszédos Thaiföldön is sorra lépnek ki az emberek a nemzeti légitársaságtól, de ezt a Thai Airways cáfolta. Mint kiderült, a híresztelések kétszáz pilóta távozásáról szóltak, a valóságban „csak” harminc hajózó lépett ki a cégtől, de ez a társaság közleménye szerint nem befolyásolja az üzemelést. A Thai amúgy is komoly átalakítás előtt áll, a 24 ezer alkalmazott egy részét mindenképp le kell építeni és hatékonyabb szerkezettel kell felvenni a harcot a konkurenciával.

Eközben maga a Malaysian is kénytelen drasztikus átalakításokat végrehajtani, a tervek közt járatok leállítása, 3-4 ezer, egyes hírek szerint 5-6 ezer alkalmazott elbocsátása és repülőgép-vásárlások visszamondása is szerepel. Az első katasztrófa előtt a társaság még úgy tervezte, száz modern utasszállítót vásárol, amelyekkel olcsóbbá és versenyképesebbé teszi a működését. A flotta jelenleg kilencvenhárom gépből áll, meglehetősen vegyes típusállománnyal, köztük hat A380-as óriással és jelenleg tizenhárom 777-essel, a keskenytörzsűek egységesen 737-esek.

A flottához A380-as óriások is tartoznak

A légitársaság új vezetést kap, határozta el az anyacég, és alaposan megváltozik a tulajdonosi szerkezet is, az állami befektető cég, a Khazanah Nasional megveszi azt a harminc százalékot is, amely nem volt eddig az övé. Korábban, illetve már a 370-es járat eltűnése után hallani lehetett olyan tervekről, miszerint a társaság presztízse visszanyerése, az utazók bizalmának helyreállítása érdekében és hogy a tragikus események ne legyenek köthetők hozzá, teljesen arculatot vált.

A Jakarta Globe megjegyzi, hogy egyébként a Malaysian már az első gép elvesztése előtt, sőt, az elmúlt három év során egyvégtében súlyosan veszteségesen működött, és ez az idei évben feltehetően még komolyabb mínuszba fordul, már az első félév adatai is sokkal rosszabbak a tavalyinál, és az Amszterdam–Kuala Lumpur járat elvesztése óta a gépeken nagyon kevés az utas.

A Twitteren terjedő fotó egy MH-járatról

A társaság komoly árengedményekkel próbálkozik például az ausztráliai és az új-zélandi vonalain, válaszul arra, hogy a legfőbb konkurenciája, az AirAsia is csökkentette árait ezeken a járatokon. Viszont csökkenti a frekvenciát vagy le is állítja egyes vonalait Kínába és Európába. Egy térségbeli banki elemző ugyanakkor azt nyilatkozta, ha a Malaysia Airlines mögött nem állna szorosan az állam, és nem pumpálna belé komoly összegeket, már megbukott volna a légitársaság.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.