Malévesek nyílt levele a kormányfőnek: 9,7 milliárd elismert követelés

iho   ·   2014.03.12. 12:00
cim

Miután a Malév-dolgozók érdekképviselete bejelentette, hogy március 29-ére tüntetést hirdet, a szervezetek most nyílt levelet intéztek a miniszterelnökhöz.

„Amennyiben a kormányzat továbbra sem venne tudomást a saját intézkedéseinek következményeiként több mint ezer család egzisztenciális kirekesztettségéről, akkor kénytelenek leszünk Budapest utcáin küzdeni jogainkért, mert számunkra mit sem ér a rezsiharcban megtakarított pár ezer forint, ha közülünk sokaknak egyáltalán a rezsiszámlák kifizetésére sincs esélye, nem beszélve folyamatosan emelkedő devizahiteleink törlesztéséről” – írják az Orbán Viktornak címzett és az iho/repüléshez eljuttatott nyílt levélben a Malév-dolgozók érdekképviseletei, amit a Népszabadság is közöl.

Több mint két évvel a magyar légitársaság csődjét követően a mintegy ezer állás nélkül maradt dolgozó reménytelenül tekint a jövőbe, ugyanis tudja: akárhogy is alakul a cég felszámolása, vagyon híján a nekik járó felmondási bért és végkielégítést biztosan nem kapják meg. Az egykori nemzeti légitársaság 1104 embert tett az utcára a csődjét követően, további pár százan voltak, akik munkaerő-kölcsönzők útján dolgoztak a cégnek, illetőleg akiket a légitársaság ma is működő leányvállalatai foglalkoztattak. Utóbbiaknak a még működő cégek fizettek ugyan, de a több mint ezer volt Malév-dolgozó a csőd óta alig látott pénzt.

(fotók: Somogyi-Tóth Péter)

Teljes követelésük járulékokkal együtt 12,1 milliárd forint, ebből 9,7 milliárd forint az elismert igény. Mindebből eddig a dolgozók összesen 0,9 milliárd forintot kaptak meg: 959 főnek az Országos Bérgarancia Alapból utaltak. Innen maximum öthavi bruttó átlagkeresetet lehet kifizetni 1 millió 13 ezer forint felső határig – ez a dolgozók nagy részénél a felmondási időre járó összeget sem fedezi, nemhogy a végkielégítést.

Demeter Csaba, a magyar pilótákat tömörítő szakszervezet vezetője szerint átlagosan az összes járandóságuk nyolc százalékát kapták meg a Malév-dolgozók. A hivatalos adatok szerint az 1104 munkavállalóból mindössze 64 kapta meg teljes mértékben a neki járó pénzt – őket nem hosszabb ideje, és általában alacsonyabb fizetésért foglalkoztatta a Malév. A több évtizede ott dolgozó pilótáknak és utaskísérőknek több millióval tartozik a cég, ezért háromszázan bírósághoz fordultak: azt kérik, állapítsák meg az állam mögöttes felelősségét.

Ha a csőd pillanatában a Malév száz százalékig állami tulajdonú cég lett volna, akkor a költségvetésből kellene kifizetni mindenkit. Ám miután néhány százalékban tulajdonos volt az orosz Vnyesekonombank, illetve egy százalék töredékéig pár kisrészvényes is, ez a szabály a Malév esetében nem köti az államot.

„2012. február 3-án nehéz szívvel vettük tudomásul ezt a döntést, de igyekeztünk megérteni, elfogadni annak indokait. Bíztunk abban, hogy a Malév felszámolása nem a mi bőrünkre történik, és a kormány a cég megszüntetését felelősen döntötte el, vállalva az azzal járó kötelezettségeket. Hittük, hogy legalább a munkavállalókat nem hagyják cserben” – írják a miniszterelnöknek az egykori dolgozók, hozzátéve, hogy az akkori kormányzati kommunikációt hallva reménykedtek, hogy rövid időn belül új nemzeti légitársaság kezdi meg működését.

„Remény helyett a szomorú valóság, hogy boldogulásunk Magyarországon gyakorlatilag esélytelenné vált” – írják. Nem alap nélkül: a pilóták közül pár tucat olyan szerencsés, hogy idehaza dolgozhat. Többen Kínában, Afrikában és az arab világban vállaltak munkát, már ha el tudtak helyezkedni. Az utaskísérők és a földi dolgozók közül sok ma is állás nélkül van, aki el tudott helyezkedni, az sem a szakmájában.

„...Családjainkat havonta vagy kéthavonta látjuk. Emiatt az elmúlt két évben családok tucatjai estek szét... Távoli nemzetek használják és élvezik azt a tudást, mely Magyarország nemzeti vagyona. Miniszterelnök Úr! Mi magunk maradtunk, számkivetettek lettünk, családjaink nélkülöznek az átgondolatlan és felelőtlen kormányzati döntések miatt. A mi tetteinket, döntéseinket a földön is és fenn a felhők között is mindig és mindenekelőtt az vezérli, hogy a repülőinken utazó, ránk bízott emberéleteket megóvjuk, biztonságukat vigyázzuk. Talán ezért is elfogadhatatlan számunkra ez a Janus-arcú hozzáállás az ügyünkhöz, miközben a hivatalos propaganda ódákat zeng a kormányzat emberek iránti elkötelezettségéről” – folytatódik a nyílt levél.

A légiközlekedési szakmában soha nem kérnek, ott a másodperc tört része alatt kell felelősen dönteni – írják. Most mégis kérik a kormányt, tegyen lépéseket a munkaszerződés szerint járó bérek és végkielégítések kifizetése érdekében.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek