Már fölszállhatnak az utasok Bécs önjáró buszaira

iho/zöldút   ·   2019.06.10. 09:00
elektrobusz_becs0

Bécs újonnan épülő városrészében, Aspernben egy év tesztelés után élesben is bevetik az első önjáró elektromos buszokat. Az auto.Bus – Seestadt elnevezésű projekt keretein belül indított járművek a tesztidőszakban tíz ülő utast képesek szállítani, illetve egy operátort, aki kezdetben felügyeli a helyes működést. Ezzel egyidőben két digitális menetrend-monitort is tesztelnek. Ezekről az utasok tájékozódni tudnak, hogy a buszok jelenleg hol tartózkodnak. A sofőr nélküli gépjárművek tíz megállóban állnak meg, a két kilométer hosszú pályaszakaszon maximum 20 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek.

Az autonóm autóbuszok rendszerébe nemcsak a pálya pontos hosszát, hanem az olyan viszonyítási pontokat is betáplálták, mint a buszmegállópóznák, a házak sarkai és a járdaszélek.

A fejlesztés a Wiener Linien, az Austrian Institute of Technology (AIT), az Osztrák Közlekedésbiztonsági Kuratórium (KFV), a TÜV Austria, az osztrák Siemens AG valamint a francia NAVYA együttműködésével valósult meg 1,5 millió euróból.

Bécs polgármestere, Michael Ludwig és Ulli Sima környezetvédelmi városi tanácsnok elsőként tesztelhette az önjáró buszokat (fotók: PID/Fürthner)

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek