Marad minden a régiben az agglomerációban

iho   ·   2013.04.24. 17:29

Az eddig megszokott menetrend és utazási feltételek szerint közlekednek a főváros agglomerációs járatai május 1-je után is – áll a BKK friss sajtóközleményében. Mint ismeretes, egy, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban született döntéssel a BKK e dátumtól csak a főváros közösségi közlekedését lett volna hivatott ellátni. A januárban érkezett hír felbolydította a közlekedés irányítóit: a szakszervezetek mintegy 500 buszvezetői állás megszűnéséről beszéltek, a Volánbusz a többletjárművek beszerzésére kiírt egy – eredménytelen – tendert (azóta a második közbeszerzés is folyamatban van).

A fővárosi közgyűlés 2013. április 24-i döntése azonban ismét a BKK-t bízta meg a Budapest környéki települések városhatárt átlépő járatainak üzemeltetésével. A buszokat a BKV és kisebb részben a másik alvállalkozó: a VT Transmann adja.

A BKK 2012-ben kötött szerződést több, Budapest környéki település (Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Nagykovácsi, Pécel, Solymár, Törökbálint, Szigetszentmiklós) önkormányzatával a járatok finanszírozásáról és a közlekedés paramétereinek rögzítéséről. A városhatárt átlépő buszok évi 50,4 millió, a HÉV-szerelvények 43,4 millióutast szállítanak, ezeket a BKK folyamatosan fejleszti: javul a településeken belüli közlekedés, több alacsonypadlós busz állt forgalomba.

A BKK és a BKV felkészült az agglomerációs közlekedés további üzemeltetésére a korábbinak megfelelő egységes menetrend, egységes tarifarendszer és utastájékoztatás és integrált forgalomirányítás szerint. Emellett folytatják a tárgyalásokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal az integrált szolgáltatás fejlesztéséről.

Kapcsolódó hírek