Március 15.: itt a részletes fővárosi közlekedési rend

iho   ·   2015.03.14. 08:20
okt23lezar

A Budapesti Közlekedési Központ részletes forgatókönyvében az alábbiak olvashatók:

„Nemzeti ünnepünk, az 1848-as forradalom évfordulója, március 15-e alkalmából városszerte több helyszínen – többek között a Kossuth Lajos téren, a Budai Várban, a Múzeumkertben, a Rákóczi úton, valamint a Petőfi téren – tartanak ünnepi programokat, rendezvényeket. A megemlékezések és a rendezvények idején több belvárosi főútvonalat lezárnak, ezért számos közösségi közlekedési járat halad terelt útvonalon. Nem lehet majd autózni napközben a Budai Várban, a Múzeum körúton, délután pedig a Blaha Lujza tér és az Erzsébet híd budai hídfője között. A Budai Várba tömegközlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől, a 9 és 19 óra között percenként közlekedő 16A járattal, valamint a Clark Ádám térről induló Budavári Siklóval lehet feljutni. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kéri mind az autóval közlekedőket, mind pedig a közösségi közlekedést igénybe vevőket, hogy az egész napos rendezvények helyszínére mindenekelőtt a kötöttpályás járatokkal – elsősorban metróval – utazzanak autó helyett. Útnak indulás előtt tájékozódjanak a BKK Info oldalán, illetve a BKK Facebook-oldalán, ahol a társaság folyamatosan hírt ad majd a közlekedési változásokról.

Közösségi közlekedési változások

2-es villamos

A 2-es villamos reggel 7 és 10 óra között rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Kossuth Lajos tér M (Széchenyi rakpart) között közlekedik. A rendezvény miatt a Jászai Mari tér és a Kossuth Lajos tér között villamospótló busz indítása nem lehetséges, ezért a Nagykörút felé továbbutazásra a 15-ös és a 115-ös buszt ajánlják.

Budavári buszjáratok

Március 15-én a Budai Várban zajló programok miatt a 16-os busz nem jár, a Várat csak a Széll Kálmán tér M felől, a 9 és 19 óra között percenként közlekedő 16A busszal, valamint a Clark Ádám térről induló Budavári Siklóval lehet megközelíteni. A 16A busz március 15-én rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér M és a Kapisztrán tér között közlekedik.

5-ös és 178-as autóbusz

Az 5-ös és a 178-as autóbusz várhatóan 9:30 és 12:30 között módosított útvonalon, az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül közlekedik, ezért

a pesti végállomása felé nem érinti a Ferenciek tere M, az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
  • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye,
  • Szent Gellért tért M: a Budafoki út torkolatánál,
  • Fővám tér M: a 15-ös busz megállóhelye,
  • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
  • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.
a budai végállomása felé nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M, a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
  • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
  • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
  • Fővám tér M: a villamosperonnál,
  • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye,
  • Várkert Bazár: a 86-os busz megállóhelye,
  • Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye.

Az 5-ös és a 178-as autóbusz 15 óra és 15:40 között két szakaszra osztva közlekedik,

  • egyrészt pesti végállomása és a Keleti pályaudvar között,
  • másrészt budai végállomása és az Astoria között.

Ebben az időszakban az Astoria és a Keleti pályaudvar közötti utazásra az M2-es metrót ajánlják.

Az 5-ös és a 178-as autóbusz várhatóan 15:40 és 18 óra között módosított útvonalon jár,

a pesti végállomása irányába az Astoriától a Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út–József körút–Rákóczi út felé terelve, ezért nem érinti az az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Astoria M: a Múzeum körúton a Hotel Astoria előtt
  • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
  • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.

a budai végállomása felé az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül, ezért nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M, a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
  • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
  • Fővám tér M: a villamosperonnál,
  • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye,
  • Várkert Bazár: a 86-os busz megállóhelye,
  • Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye.

7-es és 107-es autóbusz

A 7-es és a 107-es autóbusz várhatóan 9:30 és 12:30, majd előreláthatóan 15:40 és 18 óra között módosított útvonalon, az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül közlekedik, ezért

a pesti végállomások felé nem érinti a Rudas gyógyfürdő, a Ferenciek tere M, az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán az 7-es és a 107-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Fővám tér M: a 15-ös busz megállóhelye,
  • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
  • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.

a budai végállomása felé nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M és a Rudas gyógyfürdő megállóhelyet. Terelt útvonalán a 7-es és a 107-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
  • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
  • Fővám tér M: a villamosperonnál.

A 7-es és a 107-es autóbusz 15 óra és 15:40 között két szakaszra osztva közlekedik,

  • egyrészt pesti végállomása és a Keleti pályaudvar között,
  • másrészt budai végállomása és az Astoria között.

Ebben az időszakban az Astoria és a Keleti pályaudvar közötti utazásra az M2-es metrót ajánlják.

8-as, 110-es, 112-es autóbusz

A 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz várhatóan 9:30 és 12:30 között módosított útvonalon, az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül közlekedik, ezért

a pesti végállomások felé nem érinti a Március 15. tér, a Ferenciek tere M, az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán a 8-as, a 110-es és a 112-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Szent Gellért tér: a Budafoki út torkolatánál,
  • Fővám tér M: a 15-ös busz megállóhelye,
  • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
  • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.

a budai végállomása felé nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M, a Március 15. tér és a Döbrentei tér megállóhelyet. Terelt útvonalán a 8-as, a 110-es és a 112-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
  • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
  • Fővám tér M: a villamosperonnál,
  • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye.

A 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz 15 óra és 15:40 között két szakaszra osztva közlekedik,

  • egyrészt pesti végállomása és a Keleti pályaudvar között,
  • másrészt budai végállomása és az Astoria között.

Ebben az időszakban az Astoria és a Keleti pályaudvar közötti utazásra az M2-es metrót ajánlják.

A 8-as, a 110-es és a 112-es autóbusz várhatóan 15:40 és 18 óra között módosított útvonalon jár,

a pesti végállomása irányába az Astoriától a Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út–József körút–Rákóczi út felé terelve, ezért nem érinti az az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyet. Terelt útvonalán az 5-ös és a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Astoria M: a Múzeum körúton a Hotel Astoria előtt
  • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye az Üllői úton,
  • Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Népszínház utca: a 923-as busz megállóhelye.

a budai végállomása felé az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon keresztül, ezért nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M, a Március 15. tér és a Döbrentei tér megállóhelyet. Terelt útvonalán a 8-as, a 110-es és a 112-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
  • Kálvin tér M: a villamosperonnál,
  • Fővám tér M: a villamosperonnál,
  • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye.

9-es autóbusz

A 9-es busz az első járatindulás időpontja és várhatóan 16 óra között mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik:

Óbuda felé a 9-es busz a Baross utcában a Mária utcától a Mária utca–Üllői út–Nagykörút–Nyugati tér módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szentkirályi utca és a Báthory utca közötti megállóit. A terelt útvonalon a 9-es buszra a 923-as járat

  • Corvin-negyed M,
  • Harminckettesek tere,
  • Rákóczi tér M,
  • Népszínház utca,
  • Blaha Lujza tér M,
  • Wesselényi utca,
  • Király utca, és
  • Oktogon megállóhelyein lehet felszállni.

Kőbánya felé a 9-es busz a Podmaniczky utcától a Nagykörút–Üllői út–Szabó Ervin tér–Baross utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Báthory utca és a Kálvin tér M közötti megállóit. A terelt útvonalon a 9-es buszra a 923-as járat

  • Aradi utca,
  • Oktogon M,
  • Király utca,
  • Wesselényi utca,
  • Blaha Lujza tér M,
  • Rákóczi tér M,
  • Harminckettesek tere megállóiban, majd
  • a Corvin-negyed M megállóhelyen (a metrópótló busz megállója az Üllői úton), és
  • a Kálvin tér M megállóhelyen (a Szabó Ervin tér kereszteződése előtt) lehet felszállni.

15-ös, 86-os és 115-ös autóbusz

9:30 és 12:30 között a felvonulók ünnepi menetének elhaladásakor 10-15 percig várakoznia kell érintett járatainknak:

  • a 15-ös és a 115-ös busznak az Erzsébet híd–Kossuth Lajos utca tengely érintésekor,
  • a 86-os busznak pedig a Döbrentei térnél és a Lánchíd utcában.

15 és 18 óra között a 15-ös és a 115-ös busz a Boráros tér felé a Nádor utcától a József Attila utca–Széchenyi István tér–Eötvös tér–pesti alsó rakpart módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szende Pál utca és a Petőfi tér megállóhelyet. A terelt útvonalon a 15-ös és a 115-ös buszra a 16-os járat Széchenyi István tér megállójában lehet felszállni. Ebben az időszakban a 15-ös busz a Gyöngyösi utca M, a 115-ös az Árpád híd M, és 86-os busz mindkét irányban eredeti, megszokott útvonalán jár.

47-es és 49-es villamos

A 47-es és a 49-es villamos az első járatindulás időpontja és várhatóan 18 óra között dél-budai végállomásától a Szent Gellért téren át módosított útvonalon közlekedik a 19-es és a 41-es villamos Batthyány tér M+H végállomásához. A Szent Gellért tér M-től Pest felé történő továbbutazásra az M4-es metrót ajánlják.

Megállási tilalom, közúti lezárások

A március 15-ei ünnepi programok miatt lezárják a gépjárműforgalom elől március 15-én (vasárnap)

várhatóan 0 és 24 óra között a Budai Vár teljes területét,
várhatóan 4 és 15 óra között a Múzeum körutat a Kálvin tér és az Astoria között,
várhatóan 6 és 15 óra között

  • a Szentkirályi utcát a Rákóczi út és a Reviczky utca között,
  • a Puskin utcát a Rákóczi út és a Bródy Sándor utca között,
  • a Múzeum utcát a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között,
  • a Bródy Sándor utcát a Múzeum körút és a Gutenberg tér között,
  • a Pollack Mihály teret,
  • a Reviczky utcát,
  • valamint az Öt Pacsirta utcát.

várhatóan 9:30 és 10 óra között a Kossuth Lajos tér–Alkotmány utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Astoria–Múzeum körút–Bródy Sándor utca útvonalat,
várhatóan 10:30 és 11 óra között a Lánchíd utca–Szarvas tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Kossuth Lajos utca–Astoria–Múzeum körút útvonalat,
várhatóan 11:30 és 12 óra között

  • a Múzeum körút–Astoria–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér útvonalat,
  • valamint a Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Sikló utca–Déli Rondella útvonalat.

várhatóan 14 és 19 óra között

  • a Rákóczi utat a Blaha Lujza tér és az Astoria között,
  • a Kossuth Lajos utcát,
  • a Szabad sajtó utat
  • és az Erzsébet hidat.

várhatóan 15 és 16 óra között a VII. és a VIII. kerületben

  • a Thököly utat a Dózsa György út és a Baross tér között,
  • valamint a Rákóczi utat a Baross tér és a Blaha Lujza tér között.

A március 15-ei ünnepi programok, rendezvények miatt tilos lesz megállni vagy várakozni
március 14-én (szombaton) 8 órától március 15-én (vasárnap) 20 óráig az V. kerületben

  • az Alkotmány utcában mindkét oldalon a Kossuth Lajos tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
  • a Vajkay utca mindkét oldalán az Alkotmány utca és a Szalai utca között,
  • a Szalai utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth Lajos tér között,
  • a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Markó utca és a Kossuth Lajos tér között,
  • a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth Lajos tér között.

március 14-én (szombaton) 10 órától március 15-én (vasárnap) 18 óráig az V., a VIII. és a IX. kerületben

  • a Múzeum körút mindkét oldalán a Kálvin tér és az Astoria között,
  • a Puskin utca mindkét oldalán a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között,
  • a Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Gutenberg tér között,
  • a Trefort utca mindkét oldalán,
  • a Szentkirályi utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Reviczky utca között,
  • a Múzeum utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között,
  • a Pollack Mihály téren,
  • az Öt Pacsirta utca mindkét oldalán,
  • valamint a Reviczky utca mindkét oldalán.

március 14-én (szombaton) 10 órától március 15-én (vasárnap) 24 óráig az I. kerületben

  • a Dísz téren körben, a volt Hadügyminisztérium előtti járdán is,
  • a Tárnok utca mindkét oldalán a Dísz tér és a Szentháromság tér között,
  • a Szentháromság utca mindkét oldalán a Tóth Árpád sétány és a Szentháromság tér között,
  • a Szentháromság téren,
  • az Úri utca mindkét oldalán a Szentháromság utca és a Dísz tér között,
  • az Országház utca mindkét oldalán a Szentháromság tér és a Fortuna köz között,
  • a Palota út mindkét oldalán a Váralja utca és a Dísz tér között,
  • a Hess András téren,
  • a Fortuna utca mindkét oldalán a Hess András tér és a Kard utca között,
  • a Fortuna közben,
  • a Táncsics utca mindkét oldalán a Hess András tér és a Bécsi kapu tér között,
  • a Lánchíd utca mindkét oldalán, a parkolóban is,
  • valamint az Ybl Miklós téren.

március 14-én (szombaton) 18 órától március 15-én (vasárnap) 12 óráig

  • a Baross utca mindkét oldalán a Szentkirályi utca és a Szabó Ervin tér között,
  • valamint az Üllői út mindkét oldalán a Szentkirályi utca és a Szabó Ervin tér között.

március 14-én (szombaton) 18 órától március 15-én (vasárnap) 24 óráig az V., a VII. és a VIII. kerületében

  • a Zoltán utca páratlan oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között,
  • a Pesti alsó rakparton a Markó utca és a Margit híd között,
  • a Magyar utca páros oldalán a Kecskeméti utca előtt 200 méteren,
  • a József nádor tér 1–4. előtt az épületek felőli oldalon,
  • a Márkus Emília utca páros oldalán,
  • a Rózsák tere park felőli oldalán, a Péterfy Sándor utca folytatásában,
  • a Március 15. téren az Erzsébet híd alatt,
  • a Batthyány Örökmécses körül,
  • a Thököly úton a Keleti pályaudvar melletti parkoló Thököly út felőli két sávjában,
  • a Petőfi tér 1–5. előtt az épületek felőli oldalon, az Apáczai Csere János utca folytatásában.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek