Még több napenergiát hasznosít vontatáshoz a DB

iho/vasút   ·   2023.04.25. 12:00
db_napelempark

A német nemzeti vasúttársaság és az Enerparc által Schleswig-Holstein szövetségi tartományban létrehozott új napelemmező közvetlenül a felsővezetékbe táplálja az energiát.

Az észak-németországi Wasbeknél kialakított, 400 ezer négyzetméteres – vagyis körülbelül hetven futballpályányi területen elterülő – napelemmező által a helyszínen megtermelt elektromosságot a Hamburgtól körülbelül húsz kilométerre északra található, neumünsteri átalakító létesítményen keresztül táplálják be a 15 kilovolt 16,7 hertzes rendszerű felsővezeték-rendszerbe. A panelek várhatóan évente 38 gigawattóra energiát fognak termelni, ezzel évi 18 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását lehet megelőzni. A technológiát Németországban elsőként használják vasúti vontatási energia termelésére.

A naperőmű üzembe helyezését követően a zöld energia részaránya a Deutsche Bahn (DB) vontatásiáram-összetételében már 65 százalék, eközben Németország teljes energiamixében viszont mindössze 46 százalék a környezetbarát energia aránya.

A DB távolsági vonatai már most is teljes mértékben zöld energiát használnak. A társaság célja, hogy 2038-ra a teljes vontatásiáram-szükségletét, mely évente hozzávetőlegesen 10 terrawattóra, zöld energiából fedezze.

A DB infrastruktúráért felelős ágazatától elmondták, a vállalat egy kísérleti projekt keretében most először táplál napenergiát közvetlenül a felsővezeték-hálózatba. Ennek során a DB következetesen azon az úton halad, hogy folyamatosan növeli a zöld villamosenergia arányát a vontatásiáram-összetételében – jelenti a Rail Tech.

(Nyitóképünkön a DB új, wasbeki napelemparkja. Kép forrása: DB AG / railtech.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.