Üzemben a világ első, vasúti sínek közé telepített mobil naperőműve
A svájci Sun-Ways évi tizenhat megawattóra energia előállítására képes egysége már termel is az ország nyugati részében, a Neuchâtel-hegységben vezető pályán.
A svájci Sun-Ways évi tizenhat megawattóra energia előállítására képes egysége már termel is az ország nyugati részében, a Neuchâtel-hegységben vezető pályán.
Az energiahatékonyság növelése érdekében tetőkre, illetve szabad telkekre is szerelnének napelemeket, sőt egy akkumulátoros energiatároló berendezés is tervben van.
Az azeri nemzeti vasút a napokban közzétett dokumentuma kiemeli a vállalat eredményeit, valamint a klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos terveit.
Új energiatárolóval oldja meg a zavartalan áramellátást az E.ON Soroksáron.
Litvániában, a Vilnius közelében található Juodšiliainál meg is valósították.
A német nemzeti vasúttársaság és az Enerparc által Schleswig-Holstein szövetségi tartományban létrehozott új napelemmező közvetlenül a felsővezetékbe táplálja az energiát.
A Hofej tartományban található Sicsiacsuang nemzetközi szárazkikötőből a napokban indult útnak az első, napelem-modulokat és generátorokat szállító tehervonat.
Csaknem egymilliárd forintból tervezhetik.
A körforgalomban egy olyan napelemes világítási rendszert alakítottak ki, amelynek tárolókapacitása az év minden napján fedezi a közvilágításhoz szükséges energiaforrást.
Új támogatási alapot vezetett be az osztrák főváros. A cél, hogy Bécsben 2025-re ötször annyi áramot állítsanak elő napenergia segítségével, mint most.
2025-ig legalább húsz metróállomás tetejére naperőművet telepítenek, hogy az így termelt zöldárammal működtessék az állomások világítását, mozgólépcsőit és liftjeit.
Az észak-csehországi Děčín-východ vasútállomásra szerelik fel az összesen 24 kilowatt teljesítményű napelemeket.
A koronavírus-járvány miatt megszokott járműbemutatókat, kiállításokat sorra törölték, a termelés sem volt folyamatos a járműgyártóknál, azonban a fejlesztések nem álltak le. A K-Bus ezeket alkotta.
A Dortmund–London járaton tesztelik. A napelemek a busz elektromos rendszerét látják el energiával, csökkentve az üzemanyag-felhasználást és a szén-dioxid-kibocsátást.