Mégis megépülhet Heathrow harmadik pályája?

iho/repülés   ·   2012.06.21. 07:43
cim2rs

David Cameron miniszterelnök az alsóház ülésén néhány nappal ezelőtt egy saját pártjából feltett kérdésre válaszolva ugyan először ismét leszögezte, hogy a kormány elutasító álláspontja a londoni Heathrow harmadik pályáját illetően nem változott, és utalt arra. hogy az új pálya elleni fellépés része volt a 2010-ben győztes konzervatív programnak. Ugyanakkor a kormányfő, sokak meglepetésére azt tette hozzá: „Nem lehet nem látnunk két jelentős megfontolást: először, hogy miképp növelhetjük általában a repülőtéri kapacitást, másodszor, miképp biztosíthatnánk, hogy Heathrow jobban működjön.”

A miniszterelnöki beszédről hírt adó Air Transport World ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy ha valóban meg is változna Cameron, illetve a kormány álláspontja, az nem következhet be a 2015-re esedékes választások előtt. Más kormánytagok nyilatkozatai is erre utalnak, akik azt mondják, van más mód a délkelet-angliai repülőtéri kapacitás növelésére, mint egy harmadik pálya Heathrow-n. Ugyanakkor a repteret kezelő BAA azzal fenyegette a kormányt, hogy pert indít ellene, ha továbbra is kizárja a harmadik pálya lehetőségének a megvizsgálását is.

Egy mondhatni szokásos tüntetés Heathrow harmadik pályája ellen

Az ATW úgy véli, most már Cameron saját konzervatív táborában is egyre nagyobb a nyomás a gazdasági érdekcsoportok részéről arra, hogy valami történjen a csúcsra járatott repülőtér megsegítésére, ez ugyanis egyre sürgetőbb érdeke a brit gazdaságnak. Mint korábban jeleztük, angol szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az európai légiközlekedés fő súlypontja London helyett átkerülhet Amszterdamba vagy Párizsba, ami komoly veszteségeket okozna más ipari és kereskedelmi ágazatokban is.

Az elmúlt években megszülettek más tervek is a brit főváros reptérfejlesztéséről, ezek közül a legígéretesebb a Temze torkolatához épített vadonatúj repülőtér lenne, akkora kapacitással, ami akár Heathrow bezárását is lehetővé tenné. Azonban egyfelől ez a terv nagyon drága, másfelől ezt is elkezdték ízekre szedni a környezetvédők.

Ugyancsak szokásos sorbanállás Heathrow 09-es bal pályájára

Közben a Singapore Airlines angliai vezérigazgatója, Phee Teik Yeoh úgy nyilatkozott az ATW-nek, hogy a harmadik pálya ügye mindenképp terítékre kell, hogy kerüljön: a SIA 1998 óta próbálkozik a negyedik napi Szingapúr–Heathrow járat beindításával, és a reptér zsúfoltsága miatt ez csak most októbertől valósulhat meg végre.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.