Megjavítják a Persingek és Eszók motorjait

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.07.13. 12:00
CD_01

Javításra érettek a Cseh Vasutak 162, 163, 362 és 363-as sorozatú villamos mozdonyainak motorjai. A vasúttársaság által kiírt nyílt versenypályázaton a hazai Pars Nova šumperki járműjavító és járműgyártó nyerte, amely már nagyon sokszor dolgozott a ČD-nek. A kontraktus értéke 140 millió cseh korona, azaz körülbelül 1,7 milliárd forint. A jelenlegi javítási megrendelés az egyik legnagyobb volumenű az utóbbi években, hiszen az elkövetkezendő három évben durván háromszáz villanymotort javítanak meg. Egy ilyen megrendelés a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben gondokat is okoz, a Pars Nova már jelezte, hogy új munkavállalókat kell alkalmazniuk a munkák elvégzéséhez. Főleg villamosmérnököket és géplakatosokat keresnek.

Ústí nad Labem állomásra érkezik egy 162-es Persing, amelynek a szerelvényére majd rájár a várakozó 362-es Eszó (fotó: Cseh Vasutak)

A villanymotorok javítása úgy zajlik majd, hogy a motort kiemelik a mozdonyból, s csak azt szállítják a műhelybe, maga a mozdony pótmotorral közlekedik majd. A Pars Nova šumperki gyára jelenleg 650 főt foglalkoztat, és a Škoda Transportation vállalati csoport része. A Pars Nova egyik legjelentősebb megrendelése a Regionovák átépítése volt, ezekből több mint kétszáz készült el, többségük kétrészes, de huszonhat háromrészes Regionova is elkészült. Napjainkban a cég például az InterPanterek forgóvázait szállítja a Škoda Transportation csoporton belül, de az Arrivának is modernizálja a német eredetű motorvonatait is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.