Megkezdődött a piros Flirtök korszerűsítése

iho/vasút   ·   2020.04.24. 18:00
400px_flirt_egysegesites

A vasúttársaság szinte napra pontosan két éve, 2018 áprilisában írt ki közbeszerzést, hogy az első adagban, 2006 és 2010 között beszerzett, 415 001–060 pályaszámú Flirt-motorvonatokat azonos műszaki színvonalra hozzák a további 63, de már kék-fehér festésű Flirttel: a 2013 és 2016 között vásárolt, 415 061–123 pályaszámú vonatok bizonyos részegységek tekintetében modernebbek és újabbak. A MÁV-Start a tender győztesével, a Stadler Trains Magyarország Kft.-ből, a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft.-ből és a G-Sis Integrations Informatikai Zrt.-ből álló Stadler Konzorciummal 2018 őszén kötött szerződést.

Az első hatvan Flirt egyik példányának korszerűsítésén már dolgoznak a Stadler szakemberei Celldömölkön (fotók: MÁV-Start Zrt.)

A korszerűsítés azért szükséges, mert a Stadler folyamatos járműfejlesztésének köszönhetően a későbbi beszerzésű járműflottába bizonyos területeken már az időközben megváltozott utazási igényekhez igazított berendezéseket – például korszerűbb utastájékoztató kijelzőket és konnektorokat – építettek be. Ezért a vasúttársaság úgy döntött, hogy a régebbi flotta felszereltségét az újabb Flirtökhöz igazítja. A korszerűsítéstől az utasok elégedettségének javulását, az utasszám további emelkedését, valamint az üzemeltetés és a karbantartás hatékonyságának további javulását várják.

Az utastájékoztató kijelzők, valamint a hálózati és USB-csatlakozók beépítésén felül korszerűbb lesz a kerekesszékes emelő is

A teljes flotta egységesítése érdekében a konzorciumnak számos fejlesztést kell végrehajtani 2022 végéig. Korszerűsítik az utastájékoztató rendszert, amelynek köszönhetően korszerű monitorokon lehet majd értesülni az utazással, menetrenddel kapcsolatos információkról: például a várható érkezési és indulási időkről, a csatlakozási lehetőségekről, valamint a rendkívüli eseményekkel kapcsolatos tudnivalókról. Az ülések mellé laptopok, mobiltelefonok töltéséhez használható csatlakozókat és USB-töltőket szerelnek be. Továbbfejlesztik az ajtóknál beszerelt mozgássérült-emelőket, amelynek köszönhetően a liftet használók a keskenyebb peronokról már nem csak szemből, hanem oldalirányban is fel tudnak majd szállni. A mosdók belső felületét graffiti- és karcálló fóliával fedik be. A vakok és gyengénlátók könnyebb közlekedése és tájékoztatása érdekében Braille-írásos szövegeket helyeznek el a fedélzeten. Korszerűsítik a videós térfigyelő rendszert is: a képminőség javulása mellett a készülékek éjjellátó funkcióval is rendelkeznek majd, tovább növelve az utasbiztonságot. A járművezetőkről sem feledkeztek meg: a vezetőállás tabletdokkolóval egészül majd ki, amelyen az aktuális menetrendet tudják nyomon követni.

Az első vonat átalakítása várhatóan a nyár elejéig elkészül, a többi 2022 végéig újul meg. A piros–fehér színű járműflotta teljesen 2023 végére öltheti magára az újabbakkal megegyező kék–fehér színvilágot. A felújítás határidőre történő befejezését és a minőséget a Stadler Konzorcium képzett szakembergárdája és többéves tapasztalata garantálja. Az elővárosi járművek szolgáltatási színvonalának korszerűsítését célzó programot a kormány 4,9 milliárd forint európai uniós forrással támogatja.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Átkozott sorompók Szerbiában

iho/vasút   ·   2020.12.01. 18:00

Vajdaságban, de inkább egész Szerbián lassan már nem is újdonság, ha egy nem működő fény- és félsorompóval biztosított, vagy esetleg éppen működő berendezésű, esetleg csak kitáblázott közúti-vasúti átjáróban baleset történik.