Megszűnik a pénzcsörgés, zizzen a telefon?
Amióta létezik a MÁV-Startnál az okoseszközön bemutatható utazásijogosultság-igazolás (menetjegy), azóta együtt utazik a vonatokon a régi, elsüllyedőben lévő és az új, feltörekvő – és nyilvánvalóan győzelemre ítéltetett – világ. Amikor jön az utazási jogosultság ellenőrzésére feljogosított személy, mondjuk egy átlagos magyarországi mellékvonalon, háromféle alapvető igazolóeszköz kerülhet elő a zsebekből.
Először is a menetjegy, amely annak bizonylata, hogy az utaztatási szolgáltatás ellenértékét az e célra szolgáló trezorba bedobtuk, és ezt a trezor őre igazolta. Előkerül még készpénz is, amely az az érzést erősíti, hogy az utaztatási szolgáltatást igénybevevő személy rendelkezik olyan tőkeerővel, hogy a szolgáltatás ellenértékét ki tudja elégíteni. És – sajnos elég ritkán – előkerül az okostelefon is, amelyre visszajelzés érkezett virtuális tallérjaink kezelőjétől, hogy a szolgáltatás ellenértékét már régen bevarrták a szolgáltató virtuális szalmazsákjába.
Külső beavatkozás nélkül ez a rendszer még békességben így élhetne egymás mellett évtizedekig, mindenki kárára. A vegyes rendszert a rosszul értelmezett hagyománytisztelet tartja fent, amely azon alapul, hogy problémáink elintézésének leghatékonyabb módja, ha valahol odafáradunk egy folyosóvégi kisablakhoz, és az ott ülő mindenhatóságnak (adóügyesnek, pénztárosnak, rendőrnek, horgászegyesületi megbízottnak) elmondjuk ügyes-bajos dolgainkat. Hogy például utazni szeretnénk.
A kisablak erős hagyomány, jó példa erre az úgynevezett Polgárablakok Kormányablakok rendszere, ami a monarchikus hivatali hagyományt edzettüveg, arculatos ülőke és játszósarok közé csomagolva élteti tovább annyi pénzből, amelyből minden magyar állampolgár alanyi jogon kaphatott volna egy laptopot és egy e-magyarország-hozzáférést.
A vonaton imbolygó, a pénztárcájában kutató, az utastársaktól esetlegesen váltópénzt kunyeráló kalauz is egy mobilizált kisablak: ugyan nincsen a folyosó végén a falba építve, de a hordozható ablakkereten át tekint az utaztatási szolgáltatást igénybevevőre.
A most bejelentett, régen várt, pofonegyszerű (miért nem évekkel ezelőtt meglépett?), e-jegyekre vonatkozó, tízszázalékos árcsökkentés egy lényeges lépés abba az irányba, hogy ezek a virtuális kisablakok a falakból kibonthatók és tűzre vethetők legyenek. Amitől már végre a szemben ülő, pénztárcájában matató utasnak is fel fog tűnni, hogy aki kimarad, az nem csak lemarad, de anyagilag is rosszabbul jár. A három százalékos kedvezmény nem volt elég figyelemfelhívó, de a tíz százalék, az már komoly. Kétszámjegyű kedvezmény!
De az intézkedés jelentősége nem merül ki ennyiben. Először ismeri fel a vasúttársaság, amit minden elemi közgazdasági ismeretekkel felvértezett ügyfele már régen tud: hogy a vonatozás költsége nem lehet rögzített, hiszen az függ az iránytól, a napszaktól, az igénytől, a kínálattól és nem utolsósorban az ellenérték kiegyenlítésének módjától és idejétől.
Másodlagos jelentőség a népnevelés: tízszázalékos árcsökkentés hatására még az is el fog gondolkodni az e-ticket előnyein, aki eddig a szalmazsákra, a pénztárcára és a folyosóvégi kisablakra esküdött és messze elkerült mindent, ami a digitalizációval kapcsolatos. Ki tudja, ilyen módon talán még a digitális műveltség is lábrakaphat valahogyan a hat és fél millió betéti kártya országában!
Egyetlen dolog ébreszthet csak aggodalmat: az MTI-közlemény végére biggyesztett bullshit, a családok támogatásáról, valamint az egy év múlva esedékes felülvizsgálatról és finomhangolásról. Csak nehogy a választások lefutásával a felülvizsgálat olyan eredményt szüljön mint a kétvonatpáros alibi-mellékvonalak!
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!