Megvan Tarlós jelöltje a BKK élére

iho.hu   ·   2018.12.10. 19:57
nemesdy-400

November harmincadikán jelentette be Tarlós István, hogy kezdeményezni fogja Dabóczi Kálmán felmentését a BKK vezérigazgatói posztjából. Minderre azután került sor, hogy a BKK kénytelen volt felmondani az elektronikus jegyrendszer kiépítésére kötött szerződést a kivitelező Scheidt und Bachmannal a rendszer bevezetésének folyamatos csúszása miatt. A főpolgármester nyilatkozata szerint a BKK témában tanúsított ügyködése rosszul felmért, időhúzó tevékenység volt, ami nem maradhatott következmények nélkül. Tarlós megerősítette, hogy januárban Nemesdy Ervint fogja javasolni a Budapesti Közlekedési Központ élére az akkor távozó Dabóczi helyére.

Nemesdy Ervin 2013. után tagja volt a BKK igazgatótanácsának, Vitézy Dávid leváltását követően Tarlós István őt szerette volna a BKK élére. Miután végül Dabóczi Kálmán lett a BKK vezérigazgatója, Nemesdy Ervin a főpolgármester tanácsadójaként tevékenykedett. Nemesdy korábban a Pannonplastnál és útépítő cégeknél (Betonútépítő, Vegyépszer) vezette a controlling tevékenységet, de volt a Viadom Zrt. gazdasági igazgatója is. Apja a Budapesti Műszaki Egyetem Útépítési Tanszékének volt a tanszékvezetője, továbbá a Magyar Közúti Társaság alapítója volt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.