Mindösszesen kettő van, és az sem működik

Korcsmáros Gábor   ·   2016.04.12. 21:15
kiskep

A szlovák személyszállító vasúttársaság, a ZSSK 2011-ben vásárolta meg azt a kettő három áramnemű villamos mozdonyt, amelyet a cseh Škoda Transportation járműgyártó fejlesztett ki a Cseh Vasutaknak gyártott 380-as sorozat alapján. A Škoda 109E2 gyári jelölésű, a ZSSK-nál 381-es sorozatú villamos mozdonyok csak néhány tulajdonságukban térnek el a cseh Škoda-csodától, például a végsebességük csak 160 kilométer per óra, továbbá a mozdonyban az ETCS L1 típusú vonatbefolyásoló biztosító berendezés van beépítve. A szlovákok a két mozdonyt összesen 8,5 millió euróért vásárolták – úgy látszik, jól bevásároltak velük.

A két szlovák gép megérkezett Šumperkbe (fotók: railpage.net)

A 381.001 és 002 pályaszámú mozdonyokat a ZSSK vasúttársaság elsősorban a pozsonyi elővárosi forgalomban a push-pull szerelvények élén használja, pontosabban szeretné használni, a Jókút–Pozsony–Érsekújvár/Újvároska (Kúty–Bratislava–Nové Zámky/Leopoldov) vonalon. A gépekkel azonban kisebb-nagyobb problémák adódtak, olyannyira, hogy az idén még a pozsonyi fűtőházat egyikük sem hagyta el saját erejéből. A 381.001-es 2015. szeptember 30-án ment utoljára személyvonat élén, a gépnek több műszaki hibája is van, törött az üvegszálas tengelykapcsolója az első tengelyen, valamint tönkrement a vontatási átalakítója is. A második gép, a 381.002-es pedig ugyancsak elég rég óta szobrozott a pozsonyi fűtőház tetői alatt, ezt a mozdonyt utoljára 2015. október 16-án látták szolgálatban, neki az első és a harmadik vontatómotorja hibásodott meg.

A beteg mozdonyokat egy makkegészséges 362-es hozta meg problémamentesen

A két műszaki hibás mozdony a napokban került Šumperkbe, a Škoda Transportation járműjavítójába, ahol elvégzik rajtuk a szükséges javításokat. Rossz nyelvek szerint egyebek mellett a nem megfelelő karbantartás is az egyik oka a meghibásodásoknak. A Pozsony környéki személyvonatokat így mostanában Laminátkát továbbítják.

További fotókat itt találnak a szálításról.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek