Mission Impossible? – Mi már tudjuk a döntőbe jutottak listáját!

iho   ·   2018.09.25. 11:44
5_tengely_elodonto0

Az online selejtezőn elért eredményeik alapján az elődöntőbe bejutott negyven kamionsofőr szeptember két hétvégéjén ült be egy Mercedes Actros kormánya mögé, hogy összemérjék tehetségüket az ügyességi feladatokban. Az elődöntőn összesen 25 ezer pontot lehetett összegyűjteni, amely egy 2000 pontos a GKI kérdésekből és a 23 ezer pontos gyakorlati feladatsorból állt.

A versenyzőknek a gyakorlati megmérettetésen összesen hét feladatot kellett teljesíteniük huszonöt perc alatt. Az első feladat kívülről egyszerű tolatásnak tűnt, amelyet a feladatok kidolgozásáért felelős csapat szlalomozással és egy pótkocsival tett izgalmassá. A tavalyi év sörnyitós feladatának nagy sikeréből kiindulva idén sem maradhatott ki hasonló: a versenyzőknek egy vízzel teli poharat kellett A pontból B pontba elvinniük lehetőleg kilöttyintés és -borítás nélkül.

Az idei feladatok többségét a tolatás mint vezetéstechnikai elem határozta meg: a versenyzőknek a Schmitz Cargobull félpótkocsijával derékszöget bezárva kellett beparkolnia. Ezt követően a megfelelő távolságot kiszámítva kellett megállniuk, hogy az oszlopon lógó zsákot a félpóton elhelyezett papírdobozba pontosan le lehessen engedni. Az utolsó feladatnál egy a fuvarozás során is több alkalommal előforduló gyakorlatot kellett teljesíteniük: ismételten tolatva a félpót hátuljára kellett elhelyezni két papír dobozt.

A döntőbe automatikusan továbbjutottak az elődöntő négy csoportjának első helyezettjei. A további hat versenyző a négy futamban elért legmagasabb pontszámok alapján kerültek tovább. Az idei elődöntő legmagasabb pontszáma 21 ezer 250 volt, amelyet Szalai Gábor ért el. A döntőbe 16 ezer 950 pontszámtól lehetett bekerülni. A továbbjutott tíz versenyző listáját a verseny honlapján tekinthetik meg.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek