MLSZKSZ: sokat lehetne spórolni az intermodális fuvarozás fejlesztésével

MTI/iho   ·   2018.05.23. 10:16
kozllog0

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) az MTI-nek adott közleménye szerint ehhez a nagy távolságú, az ezer kilométer feletti közúti áruforgalom tíz-húsz százalékát kellene vasútra és vízi útra terelni. A közúti, vasúti és vízi fuvarozási együttműködések fejlesztésével évi huszonöt-ötvenezer kamion tűnhetne el az utakról, a vasút új üzleti megrendelésekhez juthatna, a közúti fuvarozók pedig költséget takaríthatnának meg, valamint az ágazatban egyre nagyobb problémát jelentő sofőrhiányt is kompenzálni lehetne.

Az intermodális fuvarozás magyarországi helyzetének javítása összhangban van az Európai Unió közlekedéspolitikájának céljaival is, hogy 2030-ra a háromszáz kilométer feletti közúti áruszállítások harminc százalékát, 2050-re pedig több mint felét vasúton vagy vízi úton bonyolítsák. Az intermodális forgalom fejlődésével gyorsabb lenne az áruszállítás, csökkenne a környezetterhelés és a migrációból eredő kockázat, eközben nőne a közlekedésbiztonság, közvetlen költségcsökkenés jelentkezne a közúti flottát üzemeltetőknél.

Az MLSZKSZ szerint a nagy távolságú közúti áruforgalom tíz-húsz százalékát kellene vasútra és vízi útra terelni ahhoz, hogy az intermodális fuvarozás már jól látható kiadáscsökkenést eredményezzen

Az MLSZKSZ átfogó intézkedési tervében egyebek mellett azt javasolja, hogy azonosak legyenek a feltételek az infrastruktúra használatánál a közúti, vasúti, vízi fuvarozásnál. Ösztönző rendszer bevezetésével kellene támogatni az intermodális rendszerek igénybevételét, és vonzó üzleti környezetet kellene teremteni, hogy megérje a közúti fuvarozóknak közlekedési módot váltani. Mindehhez szükség van az ipari parkok, a nagyobb raktárak és a logisztikai központok vasúti összeköttetéseinek kiépítésére, egyszerűsíteni és korszerűsíteni kell a vasúti működési szabályzatokat, fejleszteni kell a vasúti és vízi eszközállományt, a közlekedési- és logisztikai szakemberek képzését pedig fel kell gyorsítani.

A 2002-ben alapított Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a magyar logisztikai szolgáltató központok közel kilencven százalékát fogja össze. Tagsága hetvennyolc szervezetből áll, a tagság árbevétele 2016-ben elérte a négyszázkilencmilliárd forintot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.