Molitus: A csapat nem csak midibuszt tud tervezni!

Kengyel Kristóf   ·   2011.12.01. 10:00
kiskep

Kozák Pétert, a Molitus Kft. ügyvezetőjét kérdeztük a cég jelenéről és persze jövőjéről.

Először is hadd gratuláljak a norvégiai sikerhez!

Köszönjük szépen! A majd négyéves munka meghozta gyümölcsét. Reméljük, hamarosan újabb beszerzéseken is győzedelmeskedünk.

Miért Molitus lett a cég neve? Mit jelent ez a név?

Latin eredetű szó, tervezést jelent. Ez tulajdonképpen jellemzi is a céget, hiszen a munkánk főként ebből áll.

A Molitus első busza az S91-es, hasonlít az E91-esre. Az E91-es a szellemi előd?

Igen, a szellemi előd az E91-es, ezért sokan úgy gondolják, hogy tulajdonképpen lemásoltuk azt. Való igaz, hasonló a jármű, de ha csak az oldalfalát nézzük, akkor szinte azonnal szembetűnik, hogy az S91-es oldalfala az E91-essel szemben teljesen egyenes. Ez az, ami kívülről is azonnal feltűnik. Ami viszont nem látszik a burkolatok miatt, hogy teljesen új filozófiával épült a vázszerkezet és szinte minden más részlet is. Ezek a megoldások azért születhettek meg, mert egy új termékcsalád alapjait kívántuk lerakni, így nem kötötte meg a konstruktőrök kezét a már futó, bejáratott szériák tradíciója és a raktárkészlet sem. Mindez sokkal inkább tanulságként szolgált! Az új megoldások immár két elkészült példányon bizonyították – a gyártásban és az üzemeltetésben is – a létjogosultságukat, és alkalmasak más léptékben való megvalósításra is. Tehát kimondhatjuk, hogy a konstrukció elvei univerzálisak.

Kozák Péter a Molitus ügyvezetője és az S91 főkonstruktőre<br>(fotók: Kengyel Kristóf)

Szakmai körökben azt hallani, hogy a Molitus dolgozik a Viseonnak is. Mi az igazság?

Nincs ebben semmi titok. A Molitus csapata tervezte az LDD 14 típusú városi emeletes busz felépítményét az eredeti formatervek alapján és saját formatervező bevonásával a belső kialakítását. Pár darabos szériák készülnek náluk, prémium minőségben. Törekedünk elmélyíteni a kapcsolatot, és más projekteken is szeretnénk együtt dolgozni a német felsőkategóriás gyártóval. De hadd ne áruljak el erről többet!

Elképzelhető-e együttműködés más hazai gyártókkal?

Ésszerűen mindenkinek megvan a helye a hazai piacon, hiszen a járműpark mérete és átlagéletkora beszerzésekért kiált. A valós kereslet azonban messze elmarad a rendelkezésre álló kapacitásoktól, sőt a választéktól is. Ezt figyelembe véve aránytalanul sok a friss fejlesztés, ami a csekély eladások mellett óriási áldozatokat jelent minden gyártótól, akik körmük szakadtáig próbálnak előremenekülni. Persze takarékoskodni is kell a fejlesztéssel, ami azt eredményezi, hogy a tervezéshez kevesebb, vagy más kapacitás fér hozzá, mint ami ma még szellemi szinten hazánkban rendelkezésre áll. Én sokakkal ellentétben úgy gondolom, hogy nem idealista szemlélet a gyártók vagy a szellemi kapacitások összefogása. De egy stabil, folyamatos rendelésállomány nélkül ez – úgy tűnik – nem megy.

Újabb típusok bekerülhetnek-e a Molitus kínálatába?

A csapat nem csak midibuszt tud tervezni! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Viseon LDD 14-es. Viszont egy új, ütőképes prototípus legyártásához sok pénz kell. Mi az S91 létrehozásával az egyik olyan piaci igényt próbáltuk kielégíteni, ami az Ikarus Egyedi bezárása után kiszolgálatlan maradt. Ez volt a terv, de a megvalósulást – különösen egy döntően közbeszerzéshez kötött terméknél – megannyi helyi és globális tényező is befolyásolja.

Más gépészeti egységek beépítésére van-e terv?

Természetesen elképzelhető, de midibuszokhoz ebben a méretben nem igazán van más a Rába alvázán kívül. A hajtáslánc a Mercedestől származik, ezért jó alapnak tekinthető. Persze, ha lesz igény nagyobb buszokra, akkor mindenképpen számolunk ezzel a lehetőséggel.

Van-e az S91-es után érdeklődés? Hogy látják az export esélyeit?

Eltelt három év azóta, hogy bemutattuk az első járművet. Sokan kérdezték, hogy mit akarunk mi? Viszont volt egy gazdasági világválság és volt BKV-botrány is. Az S91-es nem olcsó busz, de korszerű, minőségi járművet hoztunk létre. Itthon és külföldön is pozitív volt a fogadtatás. Ennek a kategóriának a nagyvárosoktól a kistérségekig van létjogosultsága, bár hazai szinten is csak 100-150 példányban. De ahol az alapvető szolgáltatás létezéséért napi szinten kell küzdeni, ott pillanatnyilag egy ilyen „kiművelt” megoldásra csak gondolni lehet, valós kereslet ma még másra sincs.

Mi lesz a második jármű sorsa?

A busz egyelőre nem talált konkrét gazdát, de többen is érdeklődnek a jármű után.

Saját gyár kialakítására van-e esély?

Hazánkban bőven van gyártókapacitás, ezért hosszabb távon sem építenénk saját üzemet. Az sem mellékes szempont, hogy azt a gyárat fel is kell szerelni. Az olyan autóbuszgyárak, amelyek jól fel vannak szerelve is csak félgőzzel működnek jelenleg.

Az S91-es és alkotója

Milyen jövőkép áll a Molitus csapata előtt?

Sajnos nem lehet néhány körülménytől eltekinteni: a hazai járműpark annyira elöregedett, hogy a szükségszerűen előbb-utóbb bekövetkező beszerzésekkel egy vagy több technológiai korszakot is át fogunk lépni. Ez könnyen sokkolhatja az üzemeltetőket. Elég, ha csak az elektronikus vezérlésekre és a lassan általánossá váló rozsdamentes szerkezeti anyagokra gondolunk.

Az alternatív hajtások még a jelenhez képest is nagy ugrást jelentenek. Sajnos ezek a megoldások többnyire még kísérleti stádiumban vannak, és nem nyújtanak gazdaságos alternatívát. A környezetvédelem nagyon fontos, de a jövő nem érhető el a működőképes jelen nélkül. Most ezt kell a legfontosabbnak tekinteni. El lehet képzelni központi vagy uniós forrásokból finanszírozott projektet, ami a jövőbe vezet, de ez holnapra is csak egy korlátozott terület lefedését jelenti majd. A Molitus egy ilyen feladatban otthon érezné magát, örömmel működne együtt más fejlesztőkkel, például egy elektromos hajtású S91 létrehozásában. Ezt a technológiát már most gyakorolni kellene korlátozott darabszámban, hogy amikor az energiatárolás és a töltés technológiája már túl lesz a ma oly robbanásszerű és alig követhető fejlődési szakaszán, a szükséges komponensek pedig a megbízhatóság mellett kommercializálódtak, akkor sorozatokat lehessen ésszerűen gyártani, üzemeltetni. De még jobb lenne minden szereplőnek, ha mindezt egy folyamatos termelés háttere mellett tehetnénk meg. Ismét ugyanoda jutottunk!

A minap írta ki az első tendert a BKK az alvállalkozások megindítására, hogy a BKV végre lecserélhesse elöregedett autóbuszparkjának egy részét. A Molitus milyen szerepet vállalhat ebben a projektben?

A Molitus az érvényben lévő cégbejegyzés alapján tervezésre, kereskedelemre és gyártásra hivatott vállalkozás. Meggyőződésünk, hogy minden gazdasági szereplőnek azt kell művelnie, amihez ért és jogosultsága is van, ezért a Molitus pillanatnyilag nem dédelget üzemeltetői ambíciókat. A fenti jogosultságokon belül, mint egy működő járműipari alkotóközösség tagja érdekeltek vagyunk minden reális, a hazai közösségi közlekedés fejlesztését célzó projektben. Ezért minden tehetségünket mozgósítani szándékozzuk.

Sokszor szó esik a VDV szabványról. Mi is ez tulajdonképpen?

A néhai VÖV szabvány szellemi folytatása. Így konkrétan a német piacra koncentrál. De jóval részletesebb, mint az ENSZ EGB vagy az uniós előírások többsége. Néhány helyen egész nagy mélységben belenyúlnak a járműépítésbe és -tervezésbe. Az üzemeltetést és a flottaépítést hivatott elősegíteni. Németországban a VDV-megfelelőség nélkül nem lehet közbeszerzésen sikert elérni.

Adódik a kérdés: az S91-es megfelel ennek a szabványnak?

Nem mondom azt, hogy nem kellene áttervezni a busz bizonyos részeit, de túlnyomórészt megfelel a VDV szabványnak. Egyébként a brit és a francia piacon is van hasonló. Ezek az előírások azért példaértékűek, mert így fontossá válik az üzemeltetők vagy akár a szakszervezetek véleménye, és legális lehetőséget ad némi belső piacvédelemre is.

Köszönöm szépen a válaszokat! Sok sikert és sok eladott autóbuszt kívánok a Molitusnak!

Kapcsolódó hírek