Motorvonat-beszerzés: korántsincs vége!

Kemsei Zoltán   ·   2015.09.21. 16:15
00kicsi

Az összesen százkét startos és tíz GYSEV-es Flirt ugyan már szállítja az utasokat, a mostani projektzáró aktualitását azonban a jelenleg is tartó Európai Mobilitási Hét, és további járművek folyamatban levő, illetve tervezett beszerzése adta.

Nem alszik! Tasó László államtitkár beszél a projektzárón<br>(a szerző felvételei)

Fussunk csak végig a jelenlegi állományon: a MÁV-Startnál jár a három tételben beszerzett százkét, a GYSEV-nél a két részletben érkezett tíz motorvonat, az előbbi céghez a legújabb 6+15-ös beszerzés első járművei is megérkeztek. Ahogy Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója elmondta: jelenleg a budapesti elővárosi forgalom (amely évente harmincnégymillió utast, a Start teljes forgalmának negyedét szállítja) többségében a Stadler motorvonatai vesznek részt, Tasó László közlekedésfejlesztésért felelős államtitkár tájékoztatott: 2020-ig a teljes fővárosi agglomerációba villamos motorvonatokon utazhatunk a tervek szerint. Az esztergomi vonal villamosítása már talán kézzelfogható közelségben van (:D – a szerk.), honlapunk értesülései szerint a CEF-projektben a lajosmizsei vonal villamosítására is pályáztak már.

A rendezvény attrakciója: Cakó Ferenc homokanimációja

Várhatóak további motorvonattenderek is: a GYSEV újabb tíz Flirtöt venne, a MÁV-Start pedig készül egy, a jelenleginél nagyobb befogadóképességű (esetleg emeletes) motorvonatok beszerzésére tendert kiírni.

Az előtérben felállított terepasztalon is Stadler motorvonatok száguldoztak

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

És mit adhat nekünk a Talgo?

T. H. F.   ·   2024.03.04. 16:35

Bár a kormány a minap második lépcsőben is tárgyalt a magyar vasúti közlekedés versenyképessége szempontjából létfontosságú járműbeszerzésekről és infrastruktúra-fejlesztésekről, egyelőre csak azt tűnik egyértelműnek: egyik esetben sem várhatók gyors megoldások.