Nagysebességű vasút épülhet Kazahsztánban

iho   ·   2013.03.26. 09:00
400px_kazakhstan_highspeed

Kazahsztán nemzeti vasútja, a KTZ által a főváros Asztanát és a korábbi főváros Almatit összekötő nagysebességű vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányára kiírt pályázatot a francia Systra vállalat még 2011-ben nyerte el. A vasúttársaság elnöke és a Systra vezérigazgatója március elején Asztanában írta alá a hivatalos megállapodást, amiben a kazah vasút a francia céget bízza meg a pálya megépítésével és a munkálatok ellenőrzésével. A két fél munkakapcsolata nem számít újnak, mivel a Systra nagyjából egy évtizede partner a kazah nagyvasúti közlekedés fejlesztésében.

A nagysebességű vonal a hagyományos vasúthálózathoz képest teljesen más nyomvonalon halad majd<br>(grafika: parovoz.com)

Az 1997-ig Kazahsztán fővárosaként ismert Almati 1,4 millió lakosával az ország legnépesebb és kereskedelmi szempontból legpezsgőbb településének számít. Asztana 1998-ban lett a kazah állam új központja, annak ellenére, hogy csak fele annyian, körülbelül hétszázezren lakják.

A két nagyváros között jelenleg is van vasúti összeköttetés, azonban mivel a pályának meg kell kerülnie a Balkas-tavat, így az út elég hosszú, körülbelül 1300 kilométer. Az új vonal ezt a távot a tó megkerülése helyett egy, a Balkas felett átvezető, tíz kilométer hosszú híddal jelentősen, 1011 kilométerre rövidítené le. A vonal nagyjából háromszáz kilométer hosszan vezet majd át sztyeppés területeken, ahol a felépítménynek extrém időjárási viszonyoknak kell ellenállnia: a nyári maximumhőmérsékletek és a téli minimumok között akár 75 Celsius fok eltérés is lehet! A nagysebességű pálya a volt szovjet tagállamokban elterjedt széles, 1520 milliméteres nyomtávval épülne ki. Az egyvágányú vonalon a tervek szerint akár 250 kilométer per órás sebességgel is suhanhatnak majd a szerelvények.

Spanyol-kazah kooprodukcióban készülő Talgo-szerelvények szolgálják majd az utasokat az új vonalon is<br>(fotó: KTZ)

A Railway Gazette arról ír, hogy a KTZ napi hat vonatpár közlekedtetésével számol Asztana és Almati között az új vonalon, a menetidőt öt és fél órára kalkulálják. A megfelelő sebességgel használható szerelvényeket a spanyol vasútijármű-gyártó Talgo és a kazah Tulpar közös, kazah bázisú konzorciumától tervezik beszerezni. A kazah vasút jelenleg is üzleti kapcsolatban áll a Tulpar-Talgóval: a KTZ a konzorciumtól az éven 220 személykocsit vásárol, ezek közül 158-at Kazahsztánban gyártanak le, sőt tíz elektromos motorvonatot is beszereznek. Az új kazah kocsik egy része júniustól Almati és a Kaszpi-tenger partján fekvő Atirau között szállít majd utasokat, novembertől pedig az Asztana–Atirau viszonylatban is megjelennek.

A KTZ 2017 tavaszára át szeretné adni a nagysebességű pályát, mivel Asztana ad otthont a 2017-es világkiállításnak. A kivitelezéssel megbízott Systra azt nyilatkozta, hogy a nem szokványos műszaki elvárások és a befejezés rövid, négy év múlva esedékes határideje igazi kihívást állít a cég elé – számol be az International Railway Journal.

Kapcsolódó hírek