Ne dobja el használt indóházát!

Keresztury Ferenc   ·   2013.08.03. 09:15
00

Hever egy falucska Londontól délkeletre, Kent megyében. Olyannyira kicsi, hogy lakosságát nem is jegyzik külön, csak a vele közös önkormányzat alá tartozó másik két faluval együtt, a három település összesített lakossága 1136 fő. Hever egyedül kastélya okán ismertebb egy átlagos angol falunál, ez volt ugyanis Boleyn Annának, VIII. Henrik második feleségének gyermekkori otthona.

A vasút először 1864-ben érte el Hevert, amikor a London Brighton and South Coast Railway megnyitotta a Croydon–Turnbridge Wells vonalát. Későbbi további kapcsolatok épültek ki más vasútvonalakkal, egy időben egészen a Csatorna partjáig el lehetett jutni vonattal ezen az útirányon át, de egyes pályaszakaszokat fokozatosan felhagytak, így mára a brightoni fővonalból Croydonnál kiágazó mellékvonal Uckfieldig tartó vicinálissá zsugorodott. Jelenleg óránként egy vonatpár közlekedik London Bridge pályaudvarról Uckfieldig zónázó rendszerben; a szerelvények a belső végállomás és East Croydon között sehol nem állnak meg, onnantól Uckfieldig viszont minden állomáson igen. A 31 mérföldes (50 kilométer) távot így a vonatok 73 perc alatt teszik meg.

Gyalogosfelüljáró Hever állomáson: a vágányokon átjárni a magas peronok miatt kényelmetlen, a térfigyelő kamerák és az akár 1000 fontos büntetés miatt pedig drága mulatság lenne<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Hever állomásépülete vasúti funkciót 1990-ig látott el. Abban az évben a vonalat átépítették, a helyszíni állítású kitérőket távvezéreltre, a karos jelzőket fényjelzőkre cserélték, és kiépítették az új biztosítóberendezést. Azóta a teljes vonalat az Oxtedben lévő központból felügyelik, így többek közt a heveri forgalmi szolgálatra sem volt többé szükség. Mivel az állomás forgalma évi 34 000 utas körül mozog, ami napi száz utasnál is kevesebbet jelent, az utasforgalmi terek fenntartása sem volt indokolt, ezért az állomásépületet lezárták.

Bár vasúti funkcióját elvesztette, szerencsére nem a lassú hanyatlás, majd az ebből fakadó elkerülhetetlen bontás lett a sorsa az indóháznak. Magánkézbe került, az új tulajdonos pedig szépen rendben tartja az épületet és a környékét. A bevezető út mindkét oldala végig parkosított, az épület előtt kiépített parkoló van. Az állomásra az épület mellett lehet bemenni, innen érhető el a másik peron is a gyalogos felüljárón keresztül. Az egykori felvételi épületnek a vasútüzemhez ma már semmi köze nincs, az jelenleg a dpl szoftverfejlesző kisvállakozás székhelyének és irodáinak ad otthont. Hever utastájékoztató rendszerét is Oxtedből kezelik, jegyet pedig automatából lehet váltani, ha valakinek nincs elektronikus jegye. Vasútbarátoknak további érdekesség az épület mellett álló régi, de jó álapotban lévő vasúti kocsi. Sajnos pályaszámot, vagy egyéb eredetetre utaló feliratot, de még egy évszámot sem találtam rajta. Első ránézésre BR Mark I-es sorozatú személykocsinak tűnik, de hogy melyik altípus lehet, az nem derül ki róla. Az viszont biztos, hogy használják valamire, mert az ajtót elektronikus, számkódos zár védi, így belülről sajnos nem lehet megnézni.

London Bridge pályaudvarra tartó zónázó vonat jár be Hever állomásra. A vonalon a Southern Railway vasúttársaság Class 171-es dízel motorvonatai közlekednek

Kapcsolódó hírek