Nincs leállás Miskolcon!

iho/vasút   ·   2011.11.13. 17:10
title

Miskolc legfontosabb közlekedési útvonalának számít az 1897-ben megnyílt, a várost kelet–nyugati irányban átszelő 1-es villamos. A vasútállomást a belvárossal és Diósgyőrrel (hamarosan pedig a Felső-Majláthi lakóteleppel is) összekötő tíz kilométeres vonalat eddig éjszaka busszal pótolták. Éveken át ez volt a város egyetlen éjszakai járata. A villamospótló november 12-ről 13-ra virradó éjszaka közlekedett utoljára, helyettük folyamatos üzemben fog járni az 1-es villamos. (Hasonlóan a budapesti nagykörút villamosaihoz.)

Nincs leállás, az 1-es villamos egész éjszaka üzemel <br> (fotó: Óvári Péter)

A járat folytatja a miskolci hagyományokat, így a ritkán közlekedő villamos az ütemes menetrend látszatát is igyekszik elkerülni, általában óránként fog indulni. Fontos tudni, hogy az éjszakai utasforgalom miatt a villamos korábban is érkezhet a megállóba, ezért érdemes időben kiérni. Az 1-es villamos menetrendjében külön változás nem lesz, így aki vásárolt az idei évre menetrendkönyvet, annyi dolga lesz csak, hogy az aláhúzott járatokat már ne a villamospótló megállójában keresse.

A villamospótló rendszeres közlekedése megszűnik, az átépített pályán vélhetően évekig nem lesz pótlásra szükség <br> (fotó: Elek Ádám)

Fontos tudnivaló, hogy a villamospótló buszhoz eddig csatlakozást biztosító 14/14H buszok (A repülőtérről 3.07-kor, illetve hétvégén 3.05-kor induló) nem térnek be a Szemere utcába, a villamosra a Villanyrendőrnél lehet átszállni.

Kapcsolódó hírek