Nincs többé AWT

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.10.04. 15:00
PKP-CARGO-INTERNATIONAL_01

Egy kellemes színfolt tűnik el a közép-európai vasúti pályákról. Az élénk narancs színű sávval cirkáló mozdonyok már a múlté. Az AWT vasúti teherfuvarozó társaság 2010-ben jött létre Csehországban, elődje az OKD Doprava volt. 2015 májusában az AWT részvényeinek a 80 százalékát megvásárolta a lengyel PKP Cargo, majd 2017 novemberében a fennmaradt részvényeket is megvette. 2018 decemberében a szlovén Primol – Rail vállalat részvényeinek a 80 százalékát is megvették a lengyelek.

(fotó: PKP Cargo)

A PKP Cargo távlati stratégiai tervei szerint további piacokat szeretne meghódítani, újabb ügyfeleket szeretne szerezni, s ebben nagy szerepe van az AWT-nek is, ezért döntöttek úgy, hogy a PKP Cargo szervezeti átépítésekor beintegrálják őt a PKP Cargo Csoportba. Ez persze új névvel, márkával és új arculattal is jár. A PKP Cargo International igazgatója Macieje Walczyka lett. Az utóbbi években a PKP Cargo Csoport jelentősen felerősödött, főleg az észak-déli árufuvarozási tengelyen, az úgynevezett Háromtenger Kezdeményezés országaiban.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek