Nyár végi karbantartások: két és fél hétig dolgoznak a budapesti villamossíneken több kerületben is

iho/vasút   ·   2023.08.12. 09:05
00_villamosvonal-felujitas

Több helyen is felújítják a vágányokat a fővárosban: Pesterzsébeten a 2B és az 52-es villamosok, a Kőbányai úton a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A, a 62-es és a 62A villamosok közlekedése változik. Sőt, pályakarbantartás miatt az 59-es és 59A villamos nem közlekedik. A Széll Kálmán tér és a Márton Áron tér között az 59-es villamospótló busszal, a Széll Kálmán tér és a Szent János kórház között pedig a párhuzamosan közlekedő 61-es villamospótlóval, illetve alternatív buszjáratokkal lehet utazni.

Pesterzsébet: két kettessel kevesebb

Augusztus 12-étől 31-éig, vágányfelújítás miatt:

  • a 2B villamos módosított útvonalon, a Jászai Mari tér és a Határ út között közlekedik, mindkét irányban betérve a Török Flóris utca–Nagysándor József utca–Jókai Mór utca útvonalra. A BKK kéri az utasoktól, hogy ellenőrizzék, hogy a megfelelő irányba közlekedő villamosra szállnak-e fel,

(illusztrációk: Vörös Attila)

  • az 52-es villamos nem közlekedik,
  • a villamosok által nem érintett szakaszon a Nagysándor József utca és Pesterzsébet, Pacsirtatelep között az 52-es pótlóbusszal lehet utazni, amelyre Pesterzsébet, Pacsirtatelep felé a villamosmegállókban lehet felszállni, a Nagysándor József utca felé a pacsirtatelepi végállomás mellett kijelölt megállóhelyen, a Török Flóris utcában a kijelölt ideiglenes megállóhelyen, valamint a további érintett villamosmegállókban lehet felszállni,

  • a 2B villamos és az 52-es pótlóbuszok között mindkét irányba a Nagysándor József utca villamosmegállóhelyen lehet átszállni,
  • Pesterzsébet központja a 35-ös és a 36-os autóbuszokkal is elérhető.

A vágányzár egy rövidebb szakaszában augusztus 23-ától 31-éig változik a 35-ös autóbuszok és az 52-es pótlóbuszok Nagysándor József utca irányú útvonala:

  • a 35-ös autóbusz Szentlőrinci úti lakótelep irányú Wesselényi utca megállóhelyét áthelyezik a Virág Benedek utcába,
  • az 52-es pótlóbusz Frangepán utca és a Székelyhíd utca megállóhelyek között a Virág Benedek utcában közlekedik, a buszokra a 35-ös autóbusz Wesselényi utca megállóhelyén lehet felszállni.
Ez nem a Rolling Stones blues: négy villamos áll meg két és fél hétre

Augusztus 12. és 31. között:

  • a 28-as, a 28A, a 37A és a 62-es villamos nem közlekedik,
  • a 37-es villamos hétköznapokon és hétvégén is egész nap közlekedik a Blaha Lujza tér M és az Új köztemető (Kozma utca) között a 28A és a 37A villamosok helyett,

  • 37B jelzéssel ideglenes villamosjárat közlekedik a Blaha Lujza tér M és az Izraelita temető között a 28-as villamos helyett,
  • a 62A villamos reggel és a délutáni órákban sűrítve közlekedik a 62-es villamos helyett,
  • a 28-as pótlóbusz a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és az Élessarok között jár a 28-as, a 28A és a 62-es villamosok helyett,

  • a Kőrösi Csoma Sándor út térségéből a belvárosba a 9-es autóbusz, illetve az Örs vezér teréig utazva az M2-es metró, a Maglódi úttól a 95-ös, 195-ös autóbusz és az M2-es metró igénybevételét javasolja a BKK.

Már a villamospótlók is másképp járnak

Az 59-es villamospótló autóbusz augusztus 14-étől augusztus 31-éig a Széll Kálmán tér és a Márton Áron tér (Gazdagréti tér) között közlekedik. Az 59-es villamos Széll Kálmán tér és Szent János Kórház közötti szakaszán az itt közlekedő 61-es villamospótló, valamint az 5-ös, a 22-es, a 22A, a 91-es, a 155-ös, a 156-os és a 222-es autóbusz-járat vehető igénybe. Átszállás esetén a pótlóbuszon kezelt jeggyel lehet tovább utazni ezen a szakaszon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek