Nyolcszáz kilométer az Alpok fölött, motor nélkül

Kiss Dániel   ·   2015.09.22. 16:15
cim

Kezdődik! Illetve az európai magashegység felett már megkezdődött a vitorlázórepülők szuperszezonja, a hullámrepülés-idény. Reméljük, majd az erős téli szelek idején a Mátra emelőtere is nagy magasságokhoz segíti a hazai gyémántvárományosokat, de amint a következő beszámoló is jelzi, az Alpok fölött a nagy magasságok egyben nagy távrepüléseket jelentenek. Szerzőnk cikke és a fotói sok más érdekes és színes, a vitorlázórepülés szépségét bemutató anyag mellett az Aeroklub Farkashegy weboldalán, a Pilóta Blogjában jelentek meg.

Szeptember 16-án, szerdán hajnalban barátságtalan vekkerhang jelezte az idei Föhn-szezon kezdetét. Koromsötét volt még 6-kor is, amikor a reptéren kinyitottuk a hangárajtót. A gépeket már előző este felkészítettük, feltöltöttük az oxigénpalackokat, megtankoltuk a segédmotorokat és beprogramoztuk a loggerekbe az 1000 kilométeres távot! Már napok óta látszott: szerdán közel ideális körülmények adódnak a hullám-távrepüléshez. A szél dél-délnyugati irányból fúj, a magassággal erősödik, 5000 méteren már 110 kilométer/óra lesz – szólt a prognózis. Három géppel készültünk nekivágni a feladatnak, amely tőlünk nyugatra, a Svájci Alpokba, majd keletre, Ausztria felé vezetett. Én egy itteni cimborámmal repültem, azzal az Arcusszal, amivel az Európa Bajnokságon is indultunk.

Lényegében napkeltekor, háromnegyed 7 körül szerettük volna megkezdeni a felszállásokat, azonban a technika ördöge közbeszólt. A vontatógép kötélvisszacsévélő berendezése megmakacsolta magát, aminek következtében rettentően értékes órát veszítettünk el. Mi végül harmadik felszállóként, kevéssel reggel 8 után emelkedtünk a levegőbe.

Alacsonyan oldottunk, és a reptér melletti hegy szélfelőli oldalán kezdtünk lejtőzni. A nap még alig pislákolt ekkor, de már látszott, hogy az eget mindenfele rotor- és lencsefelhők borítják. Később több rotorban emelkedtünk, amelyek rettentően turbulensek voltak. Nagyon nehéznek bizonyult ekkor még csatlakozást találni a hullámtérbe, egy óránkba telt, mire rendesen ki tudtunk emelkedni. Végül a fővonulattól északra, Elm térségében találtunk csatlakozást egy olyan hullámhoz, ami 6-7 méter/másodperccel emelt közel 5000 méterig. Szerencsére mind a svájci, mind az osztrák irányítók elég konstruktívak voltak, így jellemzően FL130 és 190 közötti magasságokat engedélyeztek az adott terület (légtér) és az idősáv függvényében. Időnként azonban alacsonyabbra kényszerültünk, hol a légierő gyakorlata, hol egy Innsbruckba érkező jet miatt.

A nyugati fordulópontot 65-ös átlaggal értük el, ami a 80–110 kilométer/órás oldal-szembeszélben nem is tűnt rossznak. Aztán megfordultunk, és elénk tárult a lencse-felhőút leírhatatlanul csodálatos látványa. A következő 250 kilométert egyhúzó siklásban, 210 kilométer/órás átlagsebességgel, 1100-as átlagos siklószámmal teljesítettük. A nagy magasságban már jócskán eltér a kijelzett sebesség (IAS) a valóstól (TAS), így 200 kilométer/óránál gyorsabban nem volt szabad siklanunk. Igaz, a turbulencia miatt eleve a zöld mezőben illett tartani a sebességet, de a föld feletti sebesség a hátszeles szárakon így is többször 300 kilométer/óra felett alakult.

A gondjaink Innsbrucknál kezdődtek. Először azzal, hogy az irányítás nem engedett minket arra, amerre jó hullámterek lettek volna, folytatásként pedig annyira megnőtt a nedvesség az alsó rétegekben, hogy a rotorfelhőzet összezáródása reális veszélynek tűnt. Némi tökölés után feladtuk a deklarált feladatot és újra nyugat felé fordultunk. Rendesen megszenvedtünk a szembeszéllel, ráadásul az irányítás által ezen a szakaszon engdélyezett maximális magasság és az alsó felhőzet között nagyon beszűkült a mozgásterünk. Közben a szél tovább fordult nyugatias irányba, ami egyrészt a hegyvonulatokkal kevésbé ideális szöget kezdett bezárni, másrészt egyre inkább keresztbe repültünk át a hullámtereken. Így aztán megjelentek olykor az 5-ös/6-os siklószám értékek is a kijelzőn.

További nehézséget és veszteséget jelentett, hogy többször le kellett féklapoznunk magunkat – vagy a felhőzet alá, hogy lássuk a domborzatot, vagy az irányítás kérésére. Azt hiszem, ennyit még életemben nem féklapoztam távon. Végül ez a szembeszeles szár 60 alatti átlagsebességgel sikerült, hogy aztán ismét egy 150 kilométer/órás hátszeles robogással kárpótoljuk magunkat. Közben Landquart felett másodszor is találtunk egy 5 méter/másodperc feletti átlaggal emelő hullámteret, ami után újfent FL180-ról indultunk tovább.

Másodszor is megfordultunk Ausztriában, ezúttal még Innsbruck előtt, visszafele még kétszer megemelkedtünk 5000 méter fölé az Arlberg, majd a Rajna völgye feletti hullámtérben, és egy utolsó nyugati fordulóponttal elsiklottuk a magasságunkat. Napnyugta előtt egy órával szálltunk le, mert sajnos nem maradt több oxigénünk. Ugyan az 1000 kilométer első nekifutásra nagy falatnak bizonyult, de 802 kilométerrel így is ez lett életem eddigi leghosszabb távja, a majdnem tizenegy levegőben töltött óra pedig jócskán a leghosszabb időtartamú repülésem. Egy ilyen hosszú, nagy magasságban végrehajtott repülésnél a megfelelő felkészülésnek is döntő szerepe van. Alkalmas ruházat, megbízható oxigén-rendszer, könnyen fogyasztható és kis helyet foglaló élelem és innivaló, vegyi toalett-zacskó, jegyzet az útvonal reptereinek és itányításainak frekvenciáival, stb-stb... A mentális és logisztikai felkészülés is hosszú órákat vett igénybe – szerencsére jobbára a repülést megelőző napon.

A repülés egyszerre volt fantasztikus és félelmetes: elképesztő, milyen erők dolgoznak egy ilyen rendszerben. Fent a hullámban csodálatos a látvány és nyugodt a levegő, lent azonban iszonyatos turbulencia és szinte másodpercenként változó felhőkép nehezíti az életet. Csöppet sem bánom, hogy két évet repültem a hegyek között, mire először ilyen körülmények közé kerültem. Remélem, ha mentek néhányan idén Mikulovicébe, lesz lehetőségetek a hullám-távrepülést is kipróbálni! De egy tanácsot mindenképpen fogadjatok meg: a természet erői nem tréfálnak, nagyon észnél kell lennie annak, aki a hegyek közé merészkedik és a reptértől eltávolodik ilyen időjárásban. Cserébe az élmény semmihez sem hasonlítható, amit a csatolt képek csak korlátozott mértékben képesek visszaadni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek