Ötvenöt év után újjászületik a Blaha, megvan, hogyan

iho/közút   ·   2021.01.22. 16:05
00_blaha_ilyen_lehet

Új, igényes karaktert kap Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökségű csomópontja, találkozóhelye, a Blaha Lujza tér.

A jelenkor elvárásainak megfelelő, gyalogosbarát téren jelentősen megnő a zöldfelületek aránya, vízjátékot telepítenek, valamint kulturális célokat szolgáló épület és rendezvényhelyszín is épül majd, amely a Fővárosi Önkormányzat és a magánszektor együttműködésével jöhet létre. A csomópont teljesen akadálymentes lesz, felújítják az aluljárót, és változik a teret határoló utak forgalmi rendje is: például a Rákóczi útról lehet majd közvetlenül jobbra kanyarodni, a József körútra.

Mi történt az elmúlt évben?

A BKK 2018 júliusában vállalkozási szerződést kötött a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes „KÖZLEKEDÉS” Fővárosi Tervező Iroda Kft. és UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. alkotta konzorciummal az engedélyezési és kiviteli tervek készítésére. A tervezés során folyamatos egyeztetés zajlott a fővárossal, a VII. és VIII. kerülettel, valamint az érintett közterület kezelőkkel és fenntartókkal. A kiviteli tervek 2019-ben elkészültek, az utolsó engedély 2020 júniusában érkezett meg.

A 2019. októberi helyi önkormányzati választásokat követően az elkészült tervek módosításának igénye merült fel az új választói felhatalmazással rendelkező vezetés részéről, figyelemmel a társadalmi igényekre, a klímaváltozás okozta azonnali feladatokra és a Főváros teljes beruházási portfóliójának forráscsökkenésére.

A Blaha Lujza tér rekonstrukciójára irányuló tervezési és kivitelezési közbeszerzési eljárás 2020 decemberében elindult, a vállalkozási szerződés megkötése 2021. áprilisra várható.Mi történt az elmúlt évben?

Ilyen lesz a megújult Blaha Lujza tér

Az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújításának fő célja a tér élhetőségének javítása.

A felújítás kiemelt feladata, hogy a Blaha Lujza tér akadálymentes csomópont legyen. Ennek szellemében új gyalogos-átkelőhelyek jönnek létre, amelyek a felszínen teljes értékűen átjárhatókká teszik a csomópontot. Ezenkívül megtörténik az aluljáró felújítása is, amely letisztult, a jelenkor követelményeinek megfelelő arculatot kap.

A Blaha Lujza tér egységes arculatú, a mai városi használati igényeket kielégítő belvárosi közösségi térré alakul a belső részen gyalogosbarát, találkozóhelyekkel és szökőkúttal. A téren álló egykori Népszínházra utalva felújítják a Színházi emlékkövet. Ugyancsak megújul a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő Gomba szökőkút is.

A minőségi térépítészeti megoldások visszaállítják a tér szellemi és kulturális örökségét, megnövelik a barátságos, élhető gyalogosfelületeket, és további zöldfelületek létrehozásával megszüntetik a teret jelenleg széttagoló szervizút-hálózatot és parkolókat. 

A megújult Blaha Lujza téren egy kisméretű, kulturális célokat szolgáló épületet húznak fel (külön projekt keretein belül), amely előtt az egybefüggő térrész helyet kínál akár nagyobb rendezvényeknek is. A téren a jelenlegi értékes fák megtartása mellett több, mint hatvanöt új fa kap helyet, és több, mint 1000 négyzetméter új zöldfelület jön létre.

További fejlesztésként

  • két MOL Bubi gyűjtőállomás lesz a téren;
  • több kerékpártámaszt és hulladékgyűjtőt helyeznek el;
  • a Corvin Áruház tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, műemlék homlokzatát pedig részben állami támogatással felújítja;
  • a tér átépítésével a Rákóczi útról lehet majd közvetlenül jobbra kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, illetve a József körútra. A Somogyi Béla utca a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé egyirányú lesz.
Mi változik az eredeti tervekhez képest?

Mivel a kivitelezést megelőzően a tervek módosítása szükséges, jelenleg nincs hatályos terv, amely pontosan tükrözi a Blaha Lujza tér majdani megjelenését.

A forráscsökkenés és a megváltozott igények következtében a tér felújítási tervei az alábbiak szerint módosulnak:

  • A terv igazodik az azóta elkészült nagykörúti kerékpársávhoz.
  • A tervezett rendezvénytéren a gömbkőrisfasor értékes egyedeit megóvják, illetve további fákat ültetnek.
  • A tervezett aluljáró-bővítmény kialakítása elmarad, az ide tervezett új nyilvános WC a felszínen kap helyet.
  • A térre felvezető aluljárólépcsőt felújítják, de az eredeti helyén és méretében marad meg.
  • A buszváró nem kap egyedi fedést a költségcsökkentés, illetve a távlati közösségi közlekedési fejlesztések miatt.
  • A térre tervezett pavilon épület más formában és más forrásból valósul meg.
  • A Rákóczi úti középső fasor telepítése ezúttal elmarad a távlati közösségi közlekedési fejlesztések segítése érdekében.
Mikor és milyen forrásból újítják fel a teret?

A Blaha Lujza tér felújításának tervezése a Budapesti Közlekedési Központ irányításával, megrendelésében a „Közlekedés” Fővárosi Tervező Iroda Kft., valamint az UVATERV Zrt. konzorciumának munkájával 2018. július óta tart, az utolsó, engedély 2020 júniusában érkezett meg, a tervek elkészültek. A tervek módosítása és az építkezés 2021-ben kezdődik. A felújítás 2 milliárd 670 millió forint összegű forrását a Fővárosi Önkormányzat és a kormány biztosítja.

A forrás kormány által biztosított részét, 1milliárd forintot csak 2021 végéig lehet felhasználni, így várhatóan 2021 decemberében részműszaki átadások lesznek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek