Pollermizéria Budapesten

Néhány napig mindenki azon a bizonyos negyvennégy centin csámcsogott, ami Budapesten, a felújított Reáltanoda utcában jutott a gyalogosoknak, a fal és az újonnan felállított parkolásgátló oszlop között. Hihetetlen lendülettel építjük át megszürkült belvárosi utcáinkat emberbarátabb, igényesebb, a szó valódi értelmében vett köztérré, de eközben mintha elmennénk a lényeg mellett: úgy nem lehet új várost építeni, hogy az eddig megszokott mechanizmusokat változatlanul hagyjuk működni.

Ne legyenek illúzióink: az, hogy most az ominózus pollereket elbontották, nem ennek belátását tükrözi. Csupán annyit jelent, hogy egy döntéshozó, egy politikus menekülni igyekszik a nevetségességből. Legközelebb ismét nekiállnak majd valahol, és rá sem bagózva a józan észre, sutba vetve az életszerűséget, pollereznek majd megint, remélhetőleg valami még viccesebb és egyben felháborítóbb helyzetet létrehozva – ami persze a bürokrácia pokoli torkában, ahol az elkövetők általában tartózkodnak, kezdetben nem látszik.

Nem kérjük, hogy tegye fel a kezét, aki értette, milyen kifacsart, félreértett okból kellett ide lerakni azokat a bizonyos pollereket, hogyan lehet, hogy többszörös szűrőn sem akad fent egy ilyen marhaság, a tervező, műszaki ellenőr, pollerrakosgató munkás (legalábbis) szentháromságában. Mivel a dolog már nem a legelső, nyilván nem is az utolsó – eközben lehetséges, hogy a veszély, ami miatt a város tankcsata előtti erődre kezd hasonlítani, már meg is szűnt, vagy megszűnőben van.

Jó tizenöt évvel ezelőtt ha az emberfia az út, utca másik felére akart kerülni, csak azzal lehetett vigasztalni, amit a viccbeli csigamama mond az autópálya túloldalára vágyakozó csigafiának: hja, kérem, oda születni kell. Volt ugyan szabály arra, hogy a gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ennek érvényesítése gyakorlatilag reménytelen volt, az ember addig rostokolt a szegélykövön, amíg nem akadt egy rés a kocsisorban, ahol át lehetett osonni.

Ahogy sok minden, úgy ez is véget ért, az átkelőhelyeken a helyzet gyökeresen megváltozott, ékes bizonyítékául annak, hogy – minden ellenkező híresztelés ellenére – az autóvezetők is rendelkeznek szociális és tanulási képességekkel. Meg lehetne tehát kockáztatni azt a kijelentést, hogy a parkolással és – általában – közterület-használattal sincsenek már hadilábon. Aki pedig mégis, azt a városaink minden négyzetcentiméterét felügyelő kamerarendszerek meglehetősen jól ki tudják szűrni – már ha az aktuális önkormányzatot éppen érdekli, hogy a lakosok a közterületet normálisan használják-e.

Mert van egy olyan gyanúnk, hogy a Nagy Pollerezési Őrület éppen az ellenkezőjét szeretné mutatni annak, mint ami valójában a helyzet: becsapnak minket. A közterületek gazdáját nem érdekli, mi folyik az utcán, de ezt szeretné minél harsányabban cáfolni. A poller a cáfolat, a sűrű, minden rést elálló poller a nagyon hangos cáfolat. Azután a közterület gazdája mossa kezeit, és szépen, kényelmesen elvonul, mi pedig itt maradunk a pollerekkel, minden közterületi szabályozás legősibbjével, legprimitívebbjével.

Ha a közterület gazdáját érdekelné, mi folyik az utcán, lenne príma kamerarendszer – esetleg olcsóbban, mint a pollerdzsungel –, és lenne hozzá ember, aki ott terem, ahol probléma van, büntet, rendet rak, felügyel, megelőz. Mivel ez túl bonyolult feladat, lesznek inkább negyvennégy centis járdák, lesznek pollererdők, amennyi acélból már akár a helytelenül parkolót megrendszabályozó Ragadozó Város is megépíthető lenne.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!