Reptéri baleset, szerencsére csak egy jól sikerült gyakorlat...

iho   ·   2019.11.14. 12:00
cim

„Valaki tud valamit? Mi van az 1-es pálya végén? Nagyon nagy a szirénázás!” - írta valakai az egyik közösségi portál repüléssel foglalkozó csoportjában, ezzel is igazolva, bizony élethű volt a helyszín és a történések sorozata. Mint a bejegyzésekből a későbbiekben kiderült, a „főszereplő” az a kazahsztáni Boeing 737-es törzs volt, amely sok éve már, hogy a torony, illetve a tűzoltóbázis környékén szolgálja a különféle szolgálatok felkészülését.

A történtekről beszámolt honlapján az Országos Mentőszolgálat is: „23 könnyebb sérültön kívül 5 súlyos és 5 életveszélyes állapotú betegért küzdöttek egyszerre a mentők a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér betonján, ahol Légijármű balesetet szimuláltak késő este. A reptéri mentők mellett, nagy erőkkel vonult helyszínre az Országos Mentőszolgálat S.P.E.C. alakulata, akik Mobil Irányításuk segítségével gyorsan és hatékonyan számolták fel a kárhelyet.”

(fotók: Budapest Airport)

A legrészletesebb beszámoló a Budapest Airport szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye volt.

„Súlyos repülőgép-balesetet szimulálva, füsttel, tűzzel és egy használaton kívüli gyakorló repülőgéppel tartottak teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A gyakorlaton mintegy 250-en vettek részt, hogy felkészítsék a mentésben érintett szervezeteket egy esetleges katasztrófa felszámolására.

A Budapest Airport számára a biztonság mindennél fontosabb – ezt a vállalati kultúrát a társaság folyamatosan erősíti a repülőtéri munkavállalók körében, nemcsak a Budapest Airport saját állománya, hanem a repülőtér működése és biztonsága szempontjából kulcsfontosságú összes többi szervezet és hatóság dolgozói között is. Egy nemzetközi repülőtér működése során elengedhetetlen rendszeresen tesztelni azoknak a készültségét, akik egy előre nem látható légi esemény esetén a kényszerhelyzet kezelésében részt vennének.

Leszállást követően a futópályán ütközik egy repülőgép egy másik repülőgéppel, amelyik éppen keresztbe halad: a pályán az ütközésben az egyik gépnek a farokrésze sérül, a másik a futópályáról lesodródva és súlyosan összeroncsolódva áll meg. Utóbbinál tűz üt ki, sértetlen és sérült utasokat kell kimenekíteni, holttesteket kell kiemelni a repülőgépből – ez volt a szituáció, amelyet a repülőtér hivatalos kényszerhelyzeti gyakorlatán a mentésben résztvevő szervezetek egységeinek kezelnie kellett.

A gyakorlaton több, mint 50 önkéntes és a mentésben közreműködő hatósági, repülőtéri és mentő szervezetek mintegy 200 munkatársa vett részt. A gyakorlat célja, hogy repülőgép-szerencsétlenség esetén minden érintett vállalat és szervezet rutinszerűen és összehangoltan működjön együtt, illetve hogy a mentés során javítsák a kommunikációt egymás között és a tömegtájékoztatásban egyaránt.

A Budapest Airport a nemzetközi előírásoknak megfelelően kétévente tart hasonló, teljes körű gyakorlatot több hónapon keresztül előkészített, tűpontos és életszerű koreográfia alapján” – hangzik a közlemény amelynek végén a reptérkezelő köszönetet mond a KBSZ-től és a légügyi hatóságtól kezdve a HungaroControlon át a katasztrófavédelemig mind a tizenegy szervezetnek, amely valamilyen módon részt vett a sikeres gyakorlaton.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek