Repülőgép házként? Miért ne?!

Az oregoni Hillsboro melletti erdőben egy hajtóművek nélküli Boeing 727-esben él Bruce Campbell nyugdíjas villamosmérnök. Szerinte ez a lakhatásra és az újrahasznosításra is jó megoldás lehet.

Az egész a szakember gondolkodásmódjával kezdődött: Campbell szerint a sugárhajtású repülőgépeket csodálatos otthonokká lehet és kell is átalakítani. A most 74 éves mérnök úgy véli, minden leállított repülőnek ez kellene, hogy legyen a sorsa, nem lenne szabad ész nélkül selejtezni őket.

1999-ben aztán úgy gondolta, valóra is váltja álmát, de segítségre volt szüksége a megfelelő gép megtalálásához. Erre egy mentőcsapatot kért meg, akik egy hónapnyi kutatást követően bukkantak rá egy kiszuperált 727-200-asra.

A közel 32 tonnás vasmadárért Campbell összesen 243 ezer dollárt fizetett: magáért a gépért 100 ezer dollárt, a szállításért, valamint a hajtóművek és más aviatikai berendezések leszereléséért további 120 ezret – valamint 23 ezret még a múlt század hetvenes éveiben azért a tízhektáros hillsborói erdős területért, ahol a gép a mérnök otthonaként funkcionálhat, melyet azóta is folyamatosan karbantart és csinosítgat.

A 727-es külseje az elmúlt közel huszonöt év során alig változott, leszámítva az időjárás miatti kopást. Habár a törzs a gép egyetlen használatban lévő része, a szárnyak, a hajtóművek gondolái, az orr- és főfutók is a Boeingon maradtak. A gép oszlopokon nyugszik, hogy vízszintben és magasabban legyen, mivel a korabeli repülők törzse sokkal közelebb feküdt a talajhoz, mint a maiaké. A hátsó lépcső – funkcionalitását megőrizve – a repülőgép-otthon főbejárata, amit hosszabb távollét esetén be is lehet húzni.

A gép közel száz négyzetméteres belsője viszont már kicsit sem emlékeztet az eredetire: Campbell mindössze néhány ülést hagyott meg, hogy legyen hely a mérnök igényeinek. A törzs hátsó része a lakóterület, ahol zuhanyzó, ideiglenes mosogató, hordozható mosógép és egy teljes méretű hűtőszekrény is megtalálható. A gép két WC-je az eredeti funkcióját tölti be. Mivel a nyugdíjas férfi nem szokott főzni, így klasszikus konyha sincs: hagyományos tűzhely helyett kenyérpirítót és mikrohullámú sütőt használ. A mérnök leleményességét tükrözi, hogy kamraként a repülő fedélzeti kiszolgálókocsiját alkalmazza.

A lakótér sem épp elbűvölő, sokkal inkább funkcionális. A futonágyhoz egy fűtött takaró tartozik, ami életmentő, mivel a repülőben fűtés sincs, így bent is majdnem olyan hideg van, mint odakint. Ha vendégeket fogad, az ágy a kanapé, plusz a repülőgép eredeti üléseiből egy sort is igénybe lehet venni. A pilótafülke a dolgozószoba. A gép központi területén található Campbell padja, amit a retróstílusú holmikkal való bütyköléshez és a repülő-otthon alkatrészeinek javításához használ.

A szerkezet egyik legnagyobb hátránya, hogy a törzs Faraday-kalitkaként működik, így a rádióhullámok nehezen jutnak át rajta, ezért rádiót csak nehézkesen tud hallgatni: a megoldást az jelenti, hogy a rádiót olyan közel kell helyezni a polikarbonát ablakhoz, amennyire csak lehet.

A férfi az év egyik felében Oregonban él, a másik felében pedig Japánban, Mijazakiban, ahol egy másik repülőgép-otthont igyekszik kialakítani egy Boeing 747-400-as Jumbóból.

Amikor egy repülőgép az élettartama végéhez ér, gyakran bontóba kerül, ahol alkatrészeire bontják, majd értékesítik azokat. Campbell azonban úgy véli, van jövője az egykor aktív vasmadarak élhető otthonokká való alakításának, újrahasznosítva azokat a jövő generációinak. Szerinte a repülőkből csodás házakat lehet készíteni, hihetetlenül erősek és tartósak, könnyen ellenállnak a földrengéseknek és a viharoknak. Belsőjük könnyen tisztán tartható, mivel gyakorlatilag zárt nyomástartó tartályok.

Habár a mérnök 400 dollárnál kevesebbet költ havonta ingatlanadóra és rezsire repülő-otthonában, a bekerülési költség nem volt kevés: ma körülbelül 442 ezer dollárnak felel meg.

Jóllehet, a házzá alakított utasszállítóban való élet nem való mindenkinek, azoknak viszont, akik imádják a repülést és egyedi otthont akarnak, kevés jobb hely akad – számol be a Simple Flying.

A keskenytörzsű 727-eseket 1963 és 1984 között gyártotta az amerikai Boeing, a gyártó egyetlen háromhajtóműves típusaként; a gépből 1832 példány készült. Először az azóta már csődbe ment, amerikai Eastern Air Lines állította forgalomba 1964 februárjában. Több verzióban készült: a kezdeti kivitel a -100-as volt, majd 1967-ben mutatkozott be a 6,1 méterre hosszabb -200-as. A három Pratt & Whitney-hajtóművel szerelt 727-esek 0,9 Mach (961 kilométer) per óra sebességre voltak képesek, utazósebességük kiviteltől függően 865–960 kilométer per óra, hatótávolságuk 3500–4720 kilométer volt.

(Nyitóképünk forrása: Shutterstock)