Robbanás miatt leállt a szegedi gázbuszflotta

iho/közút   ·   2015.10.21. 08:45
szgazkut0

Épp egy csuklós busz tankolt pénteken késő este Szegeden a Vásárhelyi Pál utcai CNG-kúton, amikor az fölrobbant. A delmagyar.hu szombati összefoglalója szerint egy ember súlyos, kettő könnyebb sérüléseket szenvedett, a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (DAKK) belső vizsgálatot indított, a rendőrség pedig foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Zárva a CNG-kút Szegeden, a Vásárhelyi Pál úton (fotók: Garai Szakács László)

A hétvégét még „kibírta” úgy a DAKK, hogy nem lehetett semmit észrevenni a balesetből, ám hétfőtől elkezdett „színesedni” az addig egységes egykori Tisza Volán-flotta. Ennek kapcsán tettünk föl kérdéseket a társaságnak. Így tudtuk meg azt, hogy összesen negyvenegy szegedi gázbuszt kell pótolni. A cég a „régió más üzemi területeiről csoportosított át a feladatok zavartalan ellátásához szükséges mennyiségű autóbuszt, más társaságok autóbuszaira nincs szükség.” Megírták azt is, „a felrobbant CNG töltőállomás nem a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt., hanem egy külső vállalkozás tulajdona, így Társaságunk a töltőállomással kapcsolatos bevételkiesés, a biztosítás és a helyreállítás költségeinek vonatkozásában nem hivatott állást foglalni. A vizsgálatok jelenleg is tartanak, azok várható lezárultáról egyelőre nincs információnk, a helyreállítás pedig a vizsgálatok eredményének fényében történhet majd meg.”

Ha közelebb megyünk, sokkal jobban látni, miért...

Szerettük volna megtudni azt is, a csuklós Ikarus föltámasztható-e, ám erre nem kaptunk választ. Azt viszont elmondták, a „más üzemi területekről átcsoportosított” buszok bárhol föltűnhetnek a szegedi vonalakon, nincsenek fix viszonylatok. Láttunk helyközi, egykori Körös Volános Scaniát a 71-esen, eddig az volt az egyik legnagyobb kedvencünk.

Arról, mikor térhetnek vissza a gázbuszok a város utcáira viszont nem tudtak nyilatkozni. Ez az egy CNG-kút van Szegeden, amíg az üzemeltető újra nem építi, addig pihennek a negyvenegyek. A kútról a fotónk tegnap koradélután készült, úgy tűnt ottjártunkkor, egy ideig még zárva lesz.

Nem véletlenül itt volt a töltőállomás: kétszáz méterre tőle ott a DAKK buszgarázsa a Bakay Nándor utcában

Szegedi olvasóink! És a robbanás miatt Szegedre „katasztrófaturistáskodó” buszbarátok! Várjuk képeiket a „kiszínesedett” szegedi buszparkról!

(térkép, távolság: Google)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek