Romániai fuvarozók az új KRESZ ellen

iho   ·   2013.09.20. 13:20

Újra kell elemezni az őszre tervezett közlekedésrendészeti szabályzat (KRESZ) túlzott bírságait – hívja fel a figyelmet közleményében a Közúti Szállítók Országos Egyesülete (UNTTR).

A Maszol romániai magyar hírportál beszámolója szerint a mintegy 13 ezer tagot tömörítő, a fuvarozók érdekképviseletét ellátó szervezet a túlzott bírságokat szeretné csökkenteni, hiszen ezek akár húsz havi átlagbérre, vagyis 16 ezer lejre is emelkedhetnek, miközben a hazai minimálbér alig éri el a 800 lejt.

A tervezet nagymértékben érinti a kamionosokat, mivel a jogosítványt akár 30 napra is bevonhatják, ha a kihágást megállapító jegyzőkönyv kiállításától számított egy hónapon napon belül a sofőr nem igazolja, hogy kifizette a büntetést, ugyanakkor csak sebességtúllépésért is 120 és 180 napra tilthatók el a vezetéstől, a súlyosabb balesetek okozói pedig három-négy évre jogosítvány nélkül maradhatnak.

A belügyi tárca azért tervezi drasztikusan szigorítani a KRESZ-t, mert aggasztónak tartja a halálos közúti balesetek növekedését, ugyanakkor a megbüntetett gépkocsivezetőknek pedig fele sem fizeti ki a bírságot. A szaktárca arra számít, hogy a kemény intézkedések visszafogják majd a kihágások számát.

Romániában az európai uniós átlaghoz képest háromszor több közúti balesetről készül jegyzőkönyv, s bár a rendőrség adatai szerint ezek száma csökkenőben van, az adatok még így is hajmeresztőek. Tavaly egyébként több mint 2040 ember halt meg a romániai utakon – 22-vel több, mint 2011-ben.

(Aki már autózott huzamosabb ideig Romániában, és sokszor átélte, amint lakott területen, másfél méterrel mögötte, nyolcvannál ösztökéli őt egy kamion gyorsabb haladásra, az nem fog nagyon tiltakozni a súlyosabb büntetések miatt – a szerk.)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.