Siemens-hajtás az új magyar villanybuszban

iho   ·   2015.12.31. 15:00
00kicsi

Az Evopro mérnökiroda hosszas, gondos fejlesztése után a szerencse is a gyártók kezére játszott: a NABI kivonulását követően üresen maradt a gyártócsarnok Mátyásföldön. Az immár Mabi-Bus Kft. névre hallgató cég (amely a sokadik újjáélesztési kísérlet utáni Ikarust is átvette) neves gyártót keresett meg az e-busz hajtásának elkészítésére.

Az Automotive 2013 kiállításon még csak ennyit láthattunk a Modulóból (forrás: Evopro)

A május 15-éig forgalomba álló húsz, teljesen alacsonypadlós, kéttengelyes, ötvenkét utas szállítására alkalmas autóbusz egy feltöltéssel kétszáz kilométert képes megtenni. Az evopro fejlesztette könnyű kompozit járműszerkezetnek és a Siemens állandó mágnesű elektromotorjának köszönhetően a világ leggazdaságosabb villanybuszát sikerült megalkotni. Az UITP SORT 2 előíráson alapuló fogyasztási mérések szerint elővárosi közlekedésben 0,595 kilowattóra per kilométer a tájékoztató adat, míg vegyes üzemben is csak 0,61 kilowattóra per kilométert mértek a hivatalos vizsgálaton. A BKV korábbi közlése szerint vállalja az új buszok üzemeltetéséhez szükséges 18 töltőállomás beszerzését, valamint a járművezetők és karbantartók képzését is.

Modulo-átadó a BKV-nál (fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek