Sínológia kispénzű modellvasutasoknak

A modellvasutazás állítólag nem a szegények hobbija. Bár ebben sok igazság van, de azért ezt is lehet szerény körülmények között űzni.

A korábban bemutatott kocsijaim nem drága modellekből készültek, hanem viszonylag olcsón beszerezhető darabokat aprítottam fel és raktam össze új formában. (Itt jön az, hogy kinek mi az olcsó. Van akinek ezer forint is a mindennapi betevőjének a része. Én az „olcsóság” fogalmát a kereskedelemben kapható járművek árához viszonyítottam.)

Nézzük meg, a pálya terén mit lehet tenni! Jelen pillanatban a legolcsóbban a régi PIKO-sínekhez lehet hozzájutni, ennek is két fajtája van. Az egyik a préselt papírtalpfás kalapsín, a másik ennek korszerűsített változata, a műanyag aljas fordított U profilú vágány.

Az előbbi darabját már 30–40 forintért meg lehet kapni a régi tulajdonostól (nem kereskedőktől nepperektől, mert ott a duplájára, esetleg triplájára kell számítani). Az újabb változat kissé drágább, 50–70 forint körül van. Ennek a típusnak van egy hátránya: könnyebben keletkezhet az összerakott pályában érintkezési hiba, ami igen bosszantó tud lenni egy padlón összeállított pályán is. A két típus elvileg kompatibilis, de a gyakorlatban mégsem az. Ugyanis a kalapsín toldó tüskéje kissé szélesebb, ezért szétfeszíti a fordított U sínt, ha összeillesztjük őket. Ennek egyenes következménye, hogy ha máskor két egyforma műanyagtalpút csatlakoztatunk, akkor az csak egy laza kapcsolatot eredményez.

Mielőtt valaki elkötelezi magát egy modellvasúti vágányrendszer mellett, először belenéz a pénztárcájába, majd a lehetőségeit összeveti a piac kínálatával. Akinek kissé tömöttebb a bukszája, annak nem érdemes folytatnia a cikk olvasását, mert neki célszerűbb valami újabb darabokból összeállítania a pályáját. De aki nem akar/tud túl sokat modellezésre áldozni, és kompromisszumokra is hajlandó, annak érdemes megfontolnia a következőket.

Lássuk az U profil vágányzat előnyeit és a hátrányait!

Először is olcsó, ha összevetjük a korszerűbb profilvágányzattal, akkor annak 15–25 százalékáért beszerezhető. (Itt a bolti árat veszem alapul, használt portéka esetén nyilván kicsit más lesz az arány. De csak kicsit.)

Továbbá: kevésbé érzékeny, a szétszedést, összerakást elég jól tűri. Gyereknek, kezdéshez kifejezetten jó.

Sokan szidják ezeket az őskövület vágányelemeket, mert
– nagyon műanyag (ráadásul fekete)
– ronda (van benne nem kevés igazság, de nem annyira csúf, mint a papírtalpú)
– nem adja vissza egy kicsit sem az igazi sín I profilját (ez is igaz, ha közelről szemléljük, azonban 2-3 méter  távolságból már az sem látható)
– nagy lehet az illesztési hézag/lépcső (ez igaz lehet, ha nem figyelünk oda a pálya összeállításánál)
– korrózióra hajlamos (száraz helyen kell tartani, mert párában tárolva tényleg kirügyezik, majd elrohad – de a talpfa legalább megmarad...)
– nem megbízható, hajlamos a kontakthibára az illesztések lazasága miatt. (Na, ez az apropója ennek az írásnak.)

Hogyan lehet elejét venni annak, hogy vonatunk váratlanul lelassuljon, vagy megálljon?

Egyik lehetőség sok betáplálási pont létesítése. Kisfaludy Zsolt a régi terepasztalát ezzel a módszerrel készítette el, és saját bevallása szerint jól működött. Ennek a megoldásnak a hátránya, hogy sok drót kell hozzá, és ideiglenes pályáknál nagy a beakadásveszély.

A másik lehetőség a konstrukció típushibájának a kijavítása: fordítsuk hátára a vágánymezőt, majd hajtogassuk ki a rögzítő füleket. Ha levettük a sínszálat az aljról, szedjük ki a toldó elemeket, és egy kúpos (vagy egy vékony lapos) fogó segítségével egyengessük ki a sín füleit. Ezek után egy párhuzamos pofájú fogó segítségével óvatosan összébb kell nyomni a sínszál mindkét végét. Ha ezzel végeztünk, a tüskét oldalról nyomjuk vissza a sínszálba. A műveletnek egy feszes, de nem túl szoros kapcsolatot kell eredményeznie. Érdemes inkább többször, gyengébben megpróbálni lapítani a sínszál végét, mert ha elsőre túlságosan is összenyomjuk, annak geometriai probléma lehet a következménye, ami viszont lépcsős sínillesztéshez vezet.

Ha ez a művelet sikerült, akkor csak vissza kell a sínszálakat tenni a helyükre. A végén érdemes lapos szögből megnézni a vágányt, és szükség esetén az esetleges hullámokat óvatos hajlítgatással ki kell szedni.

Egy dologra érdemes figyelni: átszelésnél, angolváltónál a műanyag csatlakozó sínelemeknél (például a szívnél) a fém sínszálaink alacsonyabbakká válhatnak, ha a füleket túl szorosra hajtjuk.

A beavatkozás vágányelemenként három perc körül van emlékeim szerint. Ez önmagában nem sok, de ha valaki egy száz elemből álló pályát készít magának, az szánjon rá egy vaskos délutánt.

A fenti műveletet ha minden vágányelemnél (beleértve a kitérőket is) megcsináljuk, akkor az összeállított pályában nem fordulhat elő (száraz tárolás esetén) érintkezési hiba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!