Skanzen Budafokon: tehervonat érkezett a borpince-iparvágányra!

iho   ·   2017.11.05. 16:15
gl001_171104_P1210729_k

A Budafoki Borváros emléket kíván állítani a vasúti szállításnak is, ezért a napokban egy mozdonyt és három teherkocsit szállítottak a pincészetek hajdani iparvágányára. A későbbi cél természetesen a járművek felújítása, kicsinosítása, és a száz évvel ezelőtti borszállítás módjának bemutatása. Emellett egy új bejárat is nyílik a Borvárosba, amelyen át a látogatók valóban a bor útját követve érkezhetnek meg.

Egész konkrétan: a tervek szerint kikötő létesül a Duna partján, és a vendégeknek a most még inkább csövestanyaként szolgáló vasúti aluljárón lehetne megközelíteni Budafokot, a pincéket. Az aluljáróból kifordulva péntek éjjel óta meglepő látvány fogadja az erre járókat: jobbra a volt kabai cukorgyári gőzös, a 377,458-as és egy teherkocsi, balra két másik ósdi teherkocsi áll.

A gőzös és az egyik kocsi pózol a néhai vasúti pincelejárón. A 40a vonal felújítási tervei szerint ide is zajvédő fal fog épülni, jelenleg is egyeztetések zajlanak, hogy ez a szakasz hogyan maradhatna ki... A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila felvételeiből!

A járműveket november 2-3. és 3-4. éjszakáján daruzták új helyükre. Első éjszaka a fedett és a tartálykocsi érkezett meg Szentendréről, másnap pedig a mozdony és a nyitott teherkocsi. A közúti daru a Nagytétényi úton a Tóth József utcánál talpalt le, majd a trélerek is pozíciót fogtak a daru mellett. A megfelelő előkészületek után mind a négy emelést probléma nélkül teljesítették a szakemberek. A borpincék iparvágányának már csak ez a parányi, százméteres szakasza van meg, régen ez a tétényi 43-as villamosvonalból ágazott ki. A kocsik sínt érését követően egy Bobcathez rögzítették, azokat és a pálya lejtését kihasználva fokozatosan engedték gurulni őket a célterültere. A gőzös egyelőre nem mozgásképes, épp ott van, ahol a daruzásnál landolt – a felújítása után 10–20 méterrel hátrébb gurítják majd. A budafoki pincetervekkel kapcsolatban itt több részletet is megtudhatnak.

Itt repül a gőzös!

Lássuk részletesen is a járműveket! A volt MÁV XII. osztály 5641-es pályaszámú gőzösét 1552/1900-as gyári számon készítette a Mávag Budapesten, végül 377,458-as pályaszámon selejtezték, a kabai cukorgyár területén 1999-ben állították ki. Ha nem is épp ez a gép, de tizenkét példány a típusból szolgált a BHÉV-nél is, így ezen az iparvágányon is megfordultak.

Az első együttállás egy Pusztaszabolcs felől érkező Flirttel esett meg

A három teherkocsi mindegyikét Szentendrén, a HÉV-kocsiszín mögötti területen tárolták forgalomból kivonásuk után, mint múzeumi megőrzendő járműveket. A 20 44 539 5687-0 pályaszámú nyitott vagon szép pályafutást mondhat magáénak: az aradi Weitzer gyár építette 1904-ben az Arad-Csanádi Egyesült Helyiérdekű Vasutaknak, később a BHÉV-hez került 1967-ben könyvjóváírással. Mivel kialakítása, tengelytávja megegyezik a volt borszállító kocsikéval, egy, a Borvárosban megőrzött régi hordót lehet a későbbiekben majd az alvázára szerelni.

A fedett teherkocsi földet érése csütörtök éjszaka, a háttérben egy Gigant rongyol Dunaújváros felé tehervonatával

Részletesebb adatokat a másik két teherkocsi pályafutásáról egyelőre nem sikerült kideríteni, ám a 20 44 700 2006-4 pályaszámú kéttengelyes tartálykocsi és a 872-es számú fedett kocsi is részt vett anno a borszállításban. Előbbi a korszerűbb, fémtartályos, a fedett pedig a palackozott nedű szállítását idézi fel a volt budafoki iparvágányon.

A területet a felújítás idejére le kell zárni, ezt követően a közönség is megtekintheti a kiállított vasúti járműveket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek