Spanyol villamos Közép-Angliában

Molnár András   ·   2012.02.09. 19:30
00

A Centro, Birmingham és környékének közösségi közlekedési szolgáltatója a CAF spanyol vasúti járműgyártót választotta tizenhat példányból álló Ansaldo-flottájának lecserélésére. Az új villamosok 2014-ben érkeznek, bár az új szakasz csak 2015-ben nyílik meg. Ekkor a jelenlegi járművek 15 évesek lesznek. A 750 voltos, egyenáramú olaszok sorsa egyelőre bizonytalan.

Snow Hill, végállomás. Az Ansaldóknak ez már örökre így marad, az utat a spanyolok folytathatják majd<br>(fotó: Sunil Prasannan)

A csere oka nem is az elöregedett járműpark: a Midland Metro nevet viselő vonal bővül, és olyan kulcsfontosságú területeket von be a kötöttpályás közlekedésbe, hogy a városvezetés – és a cégvezetés – úgy döntött, nagyobb kapacitású villamosokra lesz szükség.

Urbos 3 néven tizenkilenc ötrészes szerelvény érkezik majd Zaragozából. A közel kétszáz férőhely járművenként mintegy harmadával több, mint az olasz villamosok 156 fős befogadóképessége. A briteknél azt már talán meg sem kell említeni, hogy a megrendelt villamosok légkondicionáltak, valamint teljes mértékben megfelelnek a szigetországi akadálymentesítési irányelveknek.

Angus Adams, a Centro elnöke szerint a pályázati eljárás átlagon felül szigorú volt, így biztosítva, hogy a térség a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást kapja. Ebbe beletartozik a modern utastájékoztató rendszer és a zárt láncú kamerahálózattal óvott utastér is.

A CAF Urbos 3 már több városban, így Belgrádban is jól teljesít, várhatóan ehhez hasonló színtervvel érkezik Birminghambe is<br>(forrás: Wikipédia)

Az 1,3 kilométeres bővítés érinti az ékszerésznegyedet és összeköti Birmingham belvárosát a Fekete-vidékkel, egészen Wolverhamptoning. A térség vezetői ettől a kapcsolattól azt várják, hogy új lendületet ad West Midland gazdaságának, és ezerháromszáz új, hosszú távon is fenntartható munkahelyet generál.

Kapcsolódó hírek