Start wars

iho   ·   2013.02.20. 09:00
00

Amikor 2007-ben elindult a MÁV-Start, majd egy évvel később a MÁV-Trakció és a Gépészet, az a groteszk helyzet állt elő mondjuk a Nyugati tizedik vágányán Szegedre induló IC esetében, hogy a Szilit és a vezért a Trakció vezényelte ki, a kocsik és a jegyvizsgálók a Start érdekszférájába tartoztak, és azért, hogy a vonat egyáltalán menet- és üzemkész legyen, a Gépészet felelt. Az IC-t azonban már a pályavasúti köteléket erősítő külsős forgalmi szolgálattevő menesztette, és a vonat több mint kétórás útja során végig a pályavasúti infrastruktúrát használta. A példa nyomán könnyen belátható, hogy a kiszervezésekkel létrejött négy vasúttársaság tűzött ki maga elé elvileg azonos célt – persze, hogy nem ment, mert közben mindegyik a saját érdekét képviselte, saját üzleti tervének teljesülése mellett kardoskodott.

Ez az állapot papíron 2013. április elsejétől szűnik meg. Ekkor kezdi meg működését a még tavaly őszre a Könyves Kálmán körúti MÁV-székházban (erről jut eszünkbe, hogy néhány hónapja még erősen tartotta magát az az elképzelés, hogy a méregdrága, évi mintegy kétmilliárd forint bérleti díjú Parkway irodaházat otthagyva a cég visszaköltözik az Andrássy útra. Időközben azonban kiderült, a volt székház annyira lepusztult és gondozatlan, hogy ez a lépés a vasúttársaság működésének veszélyeztetése nélkül fel sem merülhet) kikristályosodott „elkülönített vasúttársaságok koncepciója” alapján a pályaműködtető vasúttársaság, az NVP Zrt., valamint a személyszállítási, vontatási és javítási teendőket ellátó MÁV-Start Zrt. Utóbbi szervezeti és folyamatintegrációja 2014 végéig tart. De az első, összevontan önálló lépés megtételéig is rengeteg teendő vár a MÁV Zrt. szervezeti módosítása nyomán már októberben felállt startos vezérkarra. Például a bankokkal is tárgyalni kell az átalakításról – példának okáért a Trakció banki finanszírozással vett 25 Traxxot, ám április elsejétől a Start veszi át a Trakció vontatási tevékenységét, miközben utóbbi megtartja a gördülőeszköz-flottát kezelő reszortját.

(az ábrák forrása: MÁV)

A szavak hatására és a tettek hatékonyságára a vasúti pénztárakban kapunk választ: mindenesetre valami elkezdődött, igaz, még 2011-ben: akkortól fordult meg a folyamat, és azóta is folyamatosan és egyre több utas választja a vasutat. És ezzel máris módosítanunk kell a néhány tagmondattal korábbi kitételünket, nemcsak a pénztárakban, hanem ez év tavaszától újabb ötven jegykiadó automatánál is lehet majd szavazni a vasút mellett – a 100a vasútvonalon minden szolgálati helyen, míg a 120a-n a jelentősebbeken. További fejlemény: a társaság informatikai alapokra helyezi a jegyértékesítést, továbbá májustól lép életbe a differenciált helyi árképzés. Olcsóbbak lesznek az elővételben váltott jegyek, a kapós vonatokon, csúcskihasználtságkor viszont drágábban utazhatunk majd.

A vasút vonzerejére lehet jótékony hatással az ösztönzött bérletvásárlás mellett az is, hogy harmadik éve nem volt jegyáremelés. Ám, hogy ez meddig lesz így, az már nem a MÁV, hanem a személyszállítási szolgáltatást megrendelő szakminisztérium illetékessége; könnyen belátható, az árazás stratégiai fontosságú kérdés, hogy minél többen válasszák a vasutat. Aki hajlik a kötöttpálya használatára, az nyíltan hangoztatja, nemcsak az ár fontos, hanem az eljutás ideje, a szolgáltatás színvonala is sokat nyom a latban. A menetidő megkurtítása azonban nemcsak pályaállapot-, hanem járműfüggő is egyben. A hegyesi oldalban, ahol csak modern vasúti járművek, IC-k, railjetek és motorvonatok közlekednek, bizonyos időszakokban telt ház van a vonatokon, jelentős az utazási kedv, a nemzetközi utasforgalom például húsz százalékkal gyarapodott.

Csakhogy az államvasúti akciórádiusz nem csak az 1-es vonalra korlátozódik. Bár egy kicsit megy a ködölés a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. közös ajánlatkérőként tavaly novemberben, villamos motorvonatok beszerzésére indított nyílt közbeszerzési eljárását illetően, bennfentesek szerint már közel a megoldás. A projekt jelenleg kormánydöntésre vár, addig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nem is küldi el Brüsszelbe a támogatási kérelmet, tekintettel arra, hogy a finanszírozáshoz, továbbá a támogatási kérelem továbbításához kormányzati jóváhagyás szükséges. Amint a kormány meghozza a támogatói döntést, a projekt finanszírozásához szükséges fedezet rendelkezésre áll, a projekt Európai Bizottsághoz történő benyújtásától kezdődően megnyílik a lehetőség az uniós források lehívására.

Kétezer-tizenöt szeptember 30-ig meg is érkezhet mind a 42 MÁV-os Flirt, de ez még mindig csak egy jó nagy csepp a vasúti személyszállítás javát még mindig viseltes és koros járművekkel kiszolgáló Start tengerében. A vasúttársaság nem áll le a rászoruló mozdonyok felújításával és karbantartásával, és tavaly negyven vasúti kocsit újítottak fel saját kivitelezésben, hozzávetőlegesen 200 millió forintért. A tavalyi és a 2013-ban várható menetrendi fejlesztések lényegét külön slide-on szemléltetjük.

A MÁV-nál zajló folyamatokat részletező minapi háttérbeszélgetésen hangzott el: a vasutas társadalmat borzasztóan idegesíti, ha nem világos a cél, ha nem tudják, merre halad a vasúttársaság. A jelek szerint az út kijelöltetett, már csak (?) az irányt kell tartani.

Kapcsolódó hírek