Százhúsz éves lenne Raymond Loewy, „Amerika megformálója”
Habár hírnevet az Egyesült Államokban szerzett, Raymond Loewy élete Franciaországban kezdődött: 1893. november 5-én látta meg a napvilágot Párizsban. Bécsi újságíró édesapja révén osztrák, édesanyja révén pedig francia vér is csörgedezett ereiben.
Kiemelkedő tervezőmérnöki tehetsége már tizenéves korában megmutatkozott. 1908-ban kupát nyert egy repülőmodelljével, amelynek terveit a következő évben Ayrel néven értékesítette.
Loewy a Párizsi Egyetemen szerzett mérnöki diplomát. Az első világháborúban belépett a francia hadseregbe, ahol hadi mérnöki pozícióba került. A frontvonalon súlyosan megsebesült, visszatérése után a francia hadikereszttel, az úgynevezett Croix de guerre-rel tüntették ki.
A háborút követően az Egyesült Államokba emigrált, bár amerikai állampolgárságot csak 1938-ban kapott. Első évei az újvilágban New Yorkban teltek, itt tette meg a világhírnév felé vezető első lépéseit: olyan híres áruházakban dolgozott kirakatrendezőként, mint a Macy's, a Wanamaker’s vagy a Saks, sőt a világszerte ismert Vogue divatmagazinnak is készített illusztrációkat.
Ipari formatervezői karrierje 1929-ben kezdődött: a csornai születésű, ám Londonban élő Gestetner Dávid egy sokszorosító gépének újratervezésére kérte fel, a szépséget, a funkciót és az egyszerűséget szem előtt tartva. Loewy kreativitása és zsenialitása azonnal megmutatkozott: mindössze három nap alatt elkészült a modellel, ami annyira tökéletesnek bizonyult, hogy negyven évig a legkisebb változtatásra sem volt szükség. A siker hatalmas lökést adott Loewy pályájának. Saját céget hozott létre, ami a légfék feltalálója, George Westinghouse által alapított, villamos eszközöket gyártó Westinghouse Electrictől és a Hupmobile autókat gyártó Hupp Motor Companytől is kapott megbízásokat. Az igazi hírnevet azonban a Sears & Roebuck Coldspot-hűtőszekrényének terve hozta meg, amiben a világon először használt rozsdamentes alumíniumból készült polcokat, gyorsan felfuttatva ezzel a termék eladását. A ’30-as évek közepén már ismert tervezőként egy londoni irodát is nyithatott.
A vasúttal 1937-ben került kapcsolatba, amikor a Pennsylvania Railroad (PRR) kérte fel néhány személyvonati mozdony formatervének elkészítésére. A vasúttársaság hagyományos külsejű, 3768 pályaszámú K4s 4-6-2 Pacific gőzöséhez talált ki áramvonalas burkolatot Loewy. A mozdonyt a New York és Chicago között közlekedő, szintén Loewy tervei által felfrissített kivitelű Broadway Limited expressz továbbítására szánták. A mozdonyszemélyzet által Torpedónak nevezett gőzös szépségének sokan csodájára jártak, azonban az áramvonalas burkolat jócskán megnehezítette a gépészeti egységek karbantartását, a kerekeket fedő részt később el is távolították.
Egyik híres munkája az 1939-ben az Altoona Works által a Pennsylvania Railroadnak megépített S1-es gőzös prototípusa. A 6100-as pályaszámot viselő, 6-4-4-6 tengelyelrendezésű, áramvonalas mozdonyt az art deco stílus szellemében alkotta meg Loewy. A szerkocsival együtt 276 tonnát nyomó, 42,7 méter hosszú, ezáltal a valaha volt legnehezebb és leghosszabb dugattyús gőzös címét viselő erőgép külleme azonban a használhatóság rovására ment: egyszerűen túl hosszúnak bizonyult ahhoz, hogy a PRR vonalain megfelelően közlekedhessen. Az akkorra már tervezés alatt álló T1 sorozatú gőzösök pedig végleg megpecsételték az egyetlen S1-es sorsát: a 6100-as 1945 végén közlekedett utoljára, majd 1949-ben szétvágták.
A szintén a formatervező-zseni tervei szerint készülő, 4-4-4-4 tengelyelrendezésű T1-esek már az igazi Loewy-stílusjegyeket hordozták magukon: az áramvonalas orr-rész eltéveszthetetlenül loewys. Az Altoona Worksnél és a Baldwin Locomotive Worksnél megépített, 4000-4500 kilowatt teljesítmény leadására és százhatvan kilométer per óra feletti sebességre is képes mozdonyok hajtott kerekei azonban – S1-es elődjükhöz hasonlóan – induláskor és nagy sebességnél hajlamosak voltak az elpörgésre, rongálva ezzel a szelepeket. A gyors és rendkívül erős gépek kezelése nagy figyelmet és szakértelmet kívánt meg, karbantartásuk és üzemeltetésük is drágának bizonyult, ezért a PRR 1948-tól dízelmozdonyokra kezdte lecserélni azokat. Az ötvenkét gőzöst számláló T1-flotta nagy része üzembe állítása után alig pár évvel ki lett vonva a forgalomból, 1956-ra pedig még hírmondójuk sem maradt: az egyedi formavilágú Loewy-mozdonyok mindegyikét szétvágták.
A PRR azonban továbbra is bízott Loewy tehetségében, és arra kérte őt, hogy tervezzen a Baldwin-gyárnak a T1-es gőzöshöz hasonlóan „cápaorrú” dízeleket. Így jött létre például a DR-4-4-15-ös, a DR-6-os és az RF-16-os sorozat. Habár a Loewy-formavilágot követő, 1935-től gyártott, kétszekciós GG1-es villanymozdony külsője nem az ő érdeme, a gépsorozat sikeréhez nagyban hozzájárult azon javaslata, hogy a szegecselés helyett hegesztéssel készítsék el a GG1-eseket, és vékony csíkozással emeljék ki a forma finom körvonalait. Loewy stúdiója nemcsak mozdonyok formaterveit hívta életre: a Pennsylvania számos állomásépülete, személykocsijainak belső tere, valamint reklámanyaga is Loewy és csapata nagyszerű munkáját dicsérik. Stúdiója a század közepére már közel százötven tervezőt, építészt és műszaki rajzolót alkalmazott.
A vasúti formatervezés lényeges terület volt Loewy számára, ám közel sem az egyetlen. Számos formatervvel szolgált például a XIX. század derekától a XX. század bő közepéig létező, amerikai Studebaker autógyárnak is. Az 1930-as évek végén kezdődő, gyümölcsöző szakmai kapcsolat eredménye például a márka logója, vagy az 1953-ban piacra dobott Starliner és Starlight kupéi – előbbit a világ egyik legszebb autójává tette radikális formavilága, az utóbbit pedig rendre az ’50-es évek legjobb autói közé sorolja számos nemzetközi autós magazin a hátsó üléseket félkör alakban körülölelő hátsó szélvédőnek köszönhetően. A különös orrú Avantival 1963-ban újabb Studebaker-autót emelt a klasszikusok közé Loewy.
Felsorolni is szinte lehetetlen, hogy a tervezőcsoport hány márka vagy termék arculatát határozta meg vagy frissítette fel az évtizedek során. A NASA Skylab űrállomásainak belső tere, a Holdra eljutást kitűző Apollo-programnál használt Saturn I és Saturn V rakéták formája; a Boeing 307 Stratoliner és az Air France Concorde repülőinek belső kialakítása; az Egyesült Államok elnöki repülőinek (Air Force One) jelenlegi festési mintázata; az USA legnagyobb autóbusz-társaságának, a Greyhound Lines klasszikus buszai és logója; az Electrolux, a Sears vagy a Frigidaire számos hűtőszekrénye; a Coca-Cola logója, üvegének és fémdobozának formája; az Exxon, a Shell, az azóta már csődbe ment Trans World Airlines (TWA), a SPAR márkajelzései; az Egyesült Államok postaszolgálatának sasfejet mintázó logója; a Lucky Strike dohánytermékek fehér alapú csomagolási színterve, sőt a kultikus Zippo öngyújtó is mind-mind Loewynek és kreatív csapatának az érdeme. És a felsorolást még jócskán lehetne folytatni.
Az iparművész-fenomén csak 87 éves korában, 1980-ban hagyott fel a kreatív munkával, majd szülőföldjére, Franciaországba vonult vissza. 1986. július 14-én, 92 évesen halt meg monte-carlói rezidenciáján. Kulturális hagyatéka a második felesége és a British Tobacco által 1992-ben létrehozott alapítvány segítségével él tovább. Az intézmény évenként összesen ötvenezer eurós életműdíjjal jutalmazza a kiemelkedő tehetségű ipari formatervezőket. Loewy lánya, Laurence, apja munkásságának emlékére 1998-ban létrehozta a Loewy Design múzeumot Atlantában.
* * *
Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
