Szelek szárnyán: konténerhajó helyett tehervitorlás, az Anemos ezer tonna rakománnyal hajózik New Yorkba

iho/hajózás   ·   2024.08.25. 12:00
Anemos, a TOWT tehervitorlása

Ez a maga nemében egyedülálló, a vitorláshajó-építés technológiájának minden vívmányát magán viselő hajó első transzatlanti útja.

Az Anemost a vitorlás teherszállító hajókat a konténerhajók alternatívájának tekintő francia TOWT (TransOceanic Wind Transport) üzemelteti. Az Anemos (ógörögül: Szél) szén-dioxid kibocsájtása egy, az Atlanti-óceánt átszelő út során lényegesen elmarad a hagyományos konténerhajókétól. Jogos az észrevétel, jó, de mindössze ezer tonna a hasznos raksúlya, az egységnyi árumennyiségre vetített szén-dioxid intenzitása azonban csak két gramm/tonnakilométer, ami kevesebb, mint egy tizede a Panamax hajóosztálynál kisebb méretű (sub-panamax) konténerhajóké.

A hajó megépítése két évig tartott, és az óceáni vitorlásversenyek (Vendée Globe, The Ocean Race, korábban Whitbread Round the World Race majd Volvo Ocean Race, és így tovább) fejlett technológiáira épít.  Az Anemos remek tulajdonságai jórészt a francia szakértelemnek köszönhetők, hiszen több gall gyártó és tervező is hozzájárult a megvalósításához. A hajótestet a Piriou hajógyár romániai leányvállalatánál, Gyurgyevóban (Giurgiu) építették, majd a franciaországi Concarneau-ba szállították, ahol a hajót készre szerelték.

Figyelemre méltó, hogy a tehervitorlással szállított áruféleségek különleges tanúsítványt kapnak, többek között a fogyasztók a csomagoláson lévő címke alapján győződhetnek meg arról, hogy az alacsony szén-dioxid kibocsátású szállítási mód révén jelenhetett meg a boltokban. (Márpedig a klíma- és bioszféra tudatos vásárlók egyre többen vannak, és náluk szóba sem jöhet, hogy a jelentős környezetterhelés árán az uniós áruház-láncokba érkező, tesszük azt chilei szőlőt vagy brazil paradicsomot vegyenek.)

Az első útján New Yorkba indult Anemos magas fajlagos értéket képviselő termékeket szállít majd rendszeres járatok keretében Franciaországból Kolumbiába, Martinique-ra, Guadeloupe-ra és Brazíliába, ahonnan ugyancsak nagy értékű rakománnyal tér vissza: már most a megrendelők közé tartozik a két fontos kávéimportőr, a Belco és a Cafe William, amelyek évente több ezer tonnányi készletet szeretnének beszerezni Dél-Amerikából. De felsejlik a háttérben a Martell Mumm Perrier-Jouët pezsgőspalackjának sziluettje is, a környezetvédelemre sokat adó italgyártó ugyanis vitorlással szeretné prémium termékeit New Yorkba szállítani.

A TOWT az Anemoson kívül még további hét tehervitorlást kíván rendszerbe állítani.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek