Szemed a pályán legyen!

Olvassuk, hogy a következő években háromezermilliárd forint jut útépítésre. Ennek igazán örülünk: út kell, ha van, mégtöbb kell. Gépeink nagyon igénylik a sima pályát, a nagysugarú íveket, az enyhe kapaszkodókat, pályaszerkezeteink tönkremennek, ha nincsen meg az oldallejtés, vízelvezetés, hordozóréteg, kopóréteg. Építőmérnöki iskolák feszülnek egymásnak, hogy az aknafedelek öntöttvaskereteit az aknatesthez kell-e betonozni, vagy éppen nem, mozogjon csak az aszfalttal együtt, akkor nem reped körülötte a burkolat.

Hézagnélküli vágányainkat milliméter pontossággal állítják be a vágányfektető gépek vasmarkai, a zúzottkő alá megy a geotextil, ha a köveknek néhány év használat után lekopott az éle, elaprózódott és nem vezeti le a vizet, jön az alépítménycsere. Az elmozdulásokat mérjük, lassújeleket tűzünk ki, ha állami támogatást akarunk kritikus a pályahiba.

Mindez közlekedés, a legmasszívabban, ez mindenki számára teljesen világos. Közlekedés, ha gépek mennek pályákon, gyorsaság van, dübörgés, forognak a kerekek, a gyerekek is ezt szeretik rajzolni, pincei hobbysarkokban terepasztalok épülnek és autóversenypályák. Slusszkulcspörgetve szállunk be a verdába, pöpec magasperonon várjuk a Flirtöt, kifutópálya végében sasoljuk a repcsiket. De amíg oda eljutunk a lakásajtóból, házkapuból...

Az alábbi fotósorozatban kis túlzást csak az jelenthet, hogy készítője a lakhelye és a vasútállomás között nem a legrövidebb utat követte, hanem tett egy kis kitérőt azon ismertebb városi helyek felé, melyekre nem költődött sem háromezermilliárd, sem háromezer forint belátható idő óta. Melyek csak úgy vannak, kiszolgáltatva kénynek, kedvnek, gondatlan kerekeknek, zápornak, fagynak és porlasztó napsütésnek. Gondolat talán van róla, néhány felelős főben, de többnyire az sincsen.

Burkolataink többségét ezek teszik ki. Látóterünkből legtöbbet ezek foglalják el, hiszen az utcán nem a felhőjátékot kémleljük, nem az ég alkonyi pírját csodáljuk, hanem a lábunk elé nézünk, gyerekeinket pedig leszidjuk, ha nem cselekszenek hasonlóan. Akkor megbillen a járólap, félrelép, kimarjul a bokája, hiányozni fog az isiből.

Egész életünket a lábunk elé nézve töltjük, nézzük az aszfaltot, a betont, a kettő cakkos találkozását, az öntöttaszfalt összezsugorodott szélét, a fagymarta kavicsokat, a járdaszegély mellett kitört darabokat, a téli fagy után szegély zugában meggyűlt aszfalttörmeléket, a bitumen alól kikukucskáló bazaltkockát (Jé, itt is ilyen volt?), a kátyúban tükröződő sáros vizet, a téli mocskot, a nyári port. Szerencsésebb helyen kevesek nézhetik a mészkőlapokat, a gránitszegélyeket, a fugák kitalált rajzolatát, de ők a kevesek, őket hagyjuk is békén. Mi visszatérünk húszperces sétánkhoz a tetszőlegesen kiválasztott porta és a vasútállomás között, egy nem túl hátrányos helyzetben lévő agglomerációs kisvárosban, kissé tendenciózus módon a még nem teljesen elvonult tél utóján.

A Városháza közvetlen közelében járunk, nem kevés hivatalnok naponta átlépi ezt a keresztrejtvényt. Tudható volt, hogy a ferdén nullára elfogyó mészkőkocka egy idő után feladja, de hogy a következő sor is, ez igazán meglepetés! És vajon hol lehet a hiányzó burkolóanyag? Lábosalátét lett belőle, vagy félreértett gondoskodásból elnyelte egy szomszédos faverem? Próbáljunk meg párhuzamost vonni e folytonossági hiányhoz: három sor hiányzó nagykockakő egy budapesti úttesten, csak úgy, évek óta?

Lassújelgyanús hely egy kertvárosi járdán. A betonlap kézenfekvő megoldásnak tűnik a folytonos burkolatokkal szemben, hiszen előre definiált helyeken reped a járda, ezt szeretjük, a kismillió dilatációs hézag pedig még a szemet is gyönyörködteti, lehet hálóba rakni, lehet kötésbe. Aztán megmakacsolja magát az anyag és önmaga lesz egy nagy hiány hirtelen. Aki naponta kétszer, életében pedig többezerszer elment e lyuk felett, annak minden apró részlete beleégett már a szemébe. Ettől lesz környezetünk otthonos. Ne bántsuk, ne cseréljük ki!

Gép küzd az anyaggal, mégpedig a gép puhábbik, gumiból készült része. Gutta cavat lapidem – a vízcsepp kivájja a követ, az anyag pedig megadja magát, ha elég kitartóan próbálkozik a gép. Egyszer megtörténhet akár az is, hogy a gyalogosok kirugdossák, kitapossák a négysávos főút szegélyköveit a gyalogátkelőhelyen, gondatlan cipősarkaikkal felsértik a friss aszfaltot, évtizedes óvatoskodásra, sebességkorlátozásra kárhoztatva az ott áthaladó géperejű járműveket.

Ötven-hatvan évvel az első félpálya megépülte után a közlekedéspolitika végre foglalkozni kezdett az M7-es autópálya burkolathibáival. Mint az köztudomású, első autópályánk betonfelszerkezettel épült, melyet bitumennel kiöntött dilatációs hézagok választanak el egymástól. Az elmúlt hatvan évben a hézagokat kitöltő bitumen elvesztette rugalmasságát, kipergett a résekből, a helyén benyomuló csapadékvíz pedig átáztatta az alsó tömörített kavicsfeltöltést. Emiatt a betontáblák elvesztették stabilitásukat, összetorlódtak, közöttük húsz–harminc centiméteres lépcsők keletkeztek, emiatt az autópálya már csak lépésben volt járható.

Minden járdaburkolatok legközönségesebbike: öntöttaszfalt. Úgy tartozik hozzá a magyar településképhez, mint Berlinéhez a gránitkocka, Dubrovnikhoz a mészkő. Kezdetben tükörsima, terül, mint az olvadt vaj. Később zsugorodik, széle felpördül, törik a tűsarok, csattan a biciklifelni. Kiválóan aprózódik. A később belevágott és öntöttaszfalttal visszagyógyított javítások mindkét széle pördül, ez ám az igazi élvezet!

Gimnáziumi felvételiken logikai feladatként kiválóan alkalmazható: melyik felület az eredeti, melyiket készítették később, melyiket legkésőbb? Közművezetékek javításánál viszont nem okoz fejtörést, ragyogóan látható a nyomvonal, közműtérképre, költséges feltárásra nincsen szükség, alkotói hajlammal megáldott árokásók játékos kedvének kiélésére is megfelel. A sík, sötét felület plasztikája bármely rá merőleges épülethomlokzatnál erőteljesebb, lényegében ezek a vízszintes homlokzatok uralják városképeinket. Repedéseiket emlékezetből lerajzoljuk, székesegyházunk homlokzatának lerajzolásával viszont bajban lennénk, ez is azt mutatja, hogy az a lényeg, ami a lábunk alatt történik.

Már nincsen sok hátra, mindjárt hazaérünk. A helyzet viszont láthatóan fokozódik, noha nem olyan zűrzavaros, mint első látásra tűnik. Akár hiszik, akár nem, ez a felület a négyszíntétel alapján dekorálható, kifestés után tiszta, világos struktúrát fog kapni. A véletlenszerű történéseket viszont sajnos szigorúbb mederbe kényszeríti a két párhuzamos egyenes, mely viszont gondolatainkat is segíti visszazökkenni a komolyabb, akár kötött pályákra, az igazi közlekedéshez.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!