Szolgáltatáscsökkenés jöhet Szegeden

iho/közút   ·   2011.11.13. 11:00
title

A közösségi közlekedés üzemeltetése komoly összegbe kerül, a jegybevételek mellett nem elhanyagolható a központi költségvetésből és a helyi önkormányzattól érkezett támogatás sem. Szegeden a bevételeken két társaság: az elektromos közlekedést üzemeltető SZKT és a helyi buszközlekedést biztosító Tisza Volán osztozik. De a jegybevétel alig a felét teszi ki az üzemeltetési költségeknek, írja a Délmagyar. A cégeknek a tanuló- és nyugdíjasbérletek után árkiegészítést fizet az állam, de ez utóbbi összege 2006 óta nem változott. Hasonló probléma van a 65 éven felüliek utazásánál is, amely után 2006 óta szintén nem változott az árkiegészítés.

A Tisza Volán az elmúlt néhány évben szinte teljesen lecserélte a helyi járműparkot

A cégek ezen felül normatív támogatás címén is kapnak pénzeket, ez a szolgáltatás jellemzői alapján osztódik el. Így egy villamos jóval többet ér, mint egy átlagos, dízelmeghajtású busz. A Tisza Volán év végén várhatóan 2,5 milliárd forintot fog kapni a fenti támogatásokból, de az önkormányzattal hárommilliárdról kötöttek megállapodást. Ezt a hiányt 2012 márciusában, az áfát beleszámítva kell az önkormányzatnak kifizetnie.

Jelen pillanatban a bevételkiesések (és az ebből következő árkiegészítések) miatt további havi ötvenmillió forinttal növekszik a Volán vesztesége, amely miatt még 2010 decemberében az önkormányzat megbízta Kalmár Ferenc városüzemeltetési tanácsnokot, hogy tegyen javaslatot a közlekedési hálózat és a menetrend felülvizsgálatára. A tanácsnok azóta nem jelentkezett a megoldással. A bevételkiesést pedig az önkormányzatnak kellene kifizetnie.

Az Ikarus 280-asok egyre fogynak, de amelyik jár, az is így néz ki. A járművek ezen felül a pótkocsiban is rendelkeznek utastérfűtéssel <br> (fotók: Óvári Péter)

Kapcsolódó hírek