Szombattól már a Kálvin térig jár az M3-as metró a vonal déli szakaszán

iho/vasút   ·   2022.05.12. 12:00
m3_metro

Befejeződött a Semmelweis Klinikák, a Corvin-negyed és a Kálvin tér metróállomások felújítása. A szerelvények a Nagyvárad téren azonban még áthaladnak, nem állnak meg ott. A Kálvin tér és Göncz Árpád városközpont között metrópótló buszokkal lehet utazni.

Utolsó szakaszához érkezik az M3-as metró közel öt éve tartó felújítása május 14-én, szombaton: megkezdődik a Nagyvárad tér és Lehel tér állomások átépítése és akadálymentesítése, valamint befejezik a Dózsa György út állomás utólagos akadálymentesítését is, ezért megváltozik az eddig megszokott közlekedési rend.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra kéri a közösségi és az egyéni közlekedést használókat, hogy a következő hetekben ne megszokás szerint közlekedjenek a fővárosban, mert számos változásra kell készülni a metrópótlás újabb üteme miatt.

A legfontosabb változások az M3-as metró közlekedésben május 14-étől:

  • Hétköznap napközben két szakaszon: Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. A Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as, a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között az M3A metrópótló autóbusszal is lehet utazni.
  • Hétköznap esténként és hétvégén a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró. Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.
  • A Nagyvárad téren az állomás felújítása miatt nem áll meg a metró, a Nagyvárad tér környéke a Népliget felől pótlóbusszal, a belváros felől közvetlenül a 2M villamossal közelíthető meg, valamint a Semmelweis Klinikák állomástól gyalog vagy Mol Bubival.
  • A metrópótlás miatt a városban a közúton közlekedőknek hosszabb utazási időre kell számítaniuk, különösen azoknak, akik az északi városrészek felől, a Váci úton közelítik meg belvárosi területeket.

Közlekedés ezen a hétvégén:

Május 14-én, szombaton hajnaltól 17:00-ig a szerelvények a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között járnak, az M3-as metrópótlóbusz a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedik.

Május 14-én, szombaton 17:00-tól, illetve május 15-én, vasárnap egész nap Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, a Kálvin tér és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

A Nagyvárad téren nem áll meg a metró

Május 14-étől, szombattól a Nagyvárad téren a Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között közlekedő szerelvények nem állnak meg az állomás átépítése miatt. A tér környéke a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, illetve a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől a 2M és 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől gyalog, vagy MOL Bubival közelíthető meg.

Újabb szakaszához ér az M3-as metró felújítása, a Nagyvárad térnél viszont nem állnak meg a szerelvények (képek forrása: BKK)

Közlekedés május 16-ától, hétfőtől hétköznap napközben:

Hétköznap az M3-as metró két szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér, illetve a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren nem állnak meg a szerelvények. A középső szakaszon, a Kálvin tér és Göncz Árpád városközpont között az M3-as, a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont között – a belváros terheltségének csökkentése és a várható utazási igények magas szintű kiszolgálása érdekében – az M3A metrópótló buszok közlednek, amelyek haladását buszsávok segítik.

Közlekedés május 16-ától, hétfőtől hétköznap esténként és hétvégén:

Hétköznap esténként körülbelül 21:00-tól, illetve hétvégén a metró csak az északi szakaszon, Újpest központ és a Göncz Árpád városközpont között jár, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni.

Változnak az értékesítési helyszínek néhány helyen

A Nagyvárad téri és a Lehel téri állomások a felújítás miatt az eddigiektől eltérően zárva lesznek, ezért ezen a két helyszínen a metró belső területén üzemelő BKK jegy- és bérletpénztárak bezárnak. A BKK az ügyfeleknek elsősorban a BudapestGo-ban is elérhető mobiljegyek használatát javasolja. A Nagyvárad téren az aluljáróban, a Lehel téren szintén az aluljáróban, valamint a villamosmegállóban lévő BKK-automaták változatlanul elérhetőek maradnak. A Nagyvárad térhez a legközelebbi személyes értékesítőhely a Népliget M ügyfélközpont és a Kőbánya-Kispest M ügyfélközpont. A Lehel térhez a legközelebbi személyes értékesítőhely a Deák Ferenc tér M ügyfélközpont. A Nyugati pályaudvarnál az M3-as metrópótló busz Göncz Árpád városközpont irányú megállójánál május 16-ától mobil BKK-pont is működik. A további BKK és viszonteladói értékesítőhelyek megtalálhatók a BKK Pontkeresőjében.

Változások a Göncz Árpád városközpontnál:

Május 14-étől a Göncz Árpád városközpontnál a metrószerelvények az Újpest központ irányú peronhoz érkeznek majd, és onnan is indulnak vissza. A könnyebb átszállás érdekében az aluljáróban lévő mozgólépcsők haladási iránya megváltozik: az északi mozgólépcsőn a metrótól a metrópótló buszok felé, a déli mozgólépcsőn az ellenkező irányba lehet haladni. A csomópont közlekedési rendjének átrendezése miatt a 34-es és a 106-os buszok a budai végállomásuk felé a végállomásról való elindulást követően ideiglenesen nem állnak meg a Váci út kereszteződése utáni Göncz Árpád városközpont M megállóhelyen. A Göncz Árpád városközpont végállomáson módosul továbbá a 26-os, a 32-es, a 115-ös és a 120-as járatok felszállóhelye is.

Változások a metrópótlásban részt vevő alternatív járatok közlekedésében:

  • Május 16-ától a 254M járatok helyett újra a korábbi 254E gyorsjárat közlekedik a Népliget metróállomás és az Alacskai úti lakótelep között. Pestszentimre térségéből a Boráros tér az 54-es és az 55-ös buszokkal továbbra is elérhető marad.
  • A 254E autóbuszról a 3-as villamosra a belváros felé a Nagykőrösi út/Határ út megállóban, az Alacskai úti lakótelep felé pedig az Ecseri út metróállomásnál nyílik átszállási lehetőség.
  • Gyál és Pestszentimre felől – a metrópótlás előtti időszakban megszokott módon – a Határ út metróállomásnál el lehet érni a közvetlenül a belváros felé közlekedő M3-as metrót. Emiatt a 84M, a 94M és a 294M buszok helyett a reggeli időszakban is a Nagyvárad tér érintése nélkül közlekedő 84E, 94E és 294E buszok közlekednek a Határ út metróállomásig.
  • Rákoshegy térségéből sűrűbben közlekedik, és az eddiginél gyorsabban jut el Kőbánya-Kispestig a 98E autóbusz.
  • Pesterzsébet térségében a 223M busz továbbra is közlekedik és gyors eljutást kínál a Szentlőrinci úti lakótelep felől a Boráros térre. A Havanna-lakótelep térségében a 194M autóbusz változatlan módon továbbra is gyors eljutást garantál a Gloriett-lakóteleptől a Határ út metróállomáshoz. A metrópótlásban érintett további járatok változatlan útvonalon közlekednek.

Közúti közlekedési változások:

A metrópótlás miatt a városban a közúton közlekedőknek nehezebb eljutási körülményekre kell számítaniuk, különösen azoknak, akik az északi városrészek felől, a Váci úton közelítik meg a belvárost.

A metrópótló buszok az eddigiekhez hasonlóan végig buszsávban haladhatnak, emiatt a Váci út Lehel tér és Göncz Árpád városközpont közötti szakaszán az autósok kevesebb sávon közlekedhetnek. A Dózsa György útnál az építési munkák miatt továbbra is irányonként két forgalmi sávban lehet haladni, azonban a szélső sávokban a pótló buszoknak lesz elsőbbségük. A BKK arra kéri a járművezetőket, hogy segítsék a pótlóbuszok akadálytalan haladását.

A Göncz Árpád városközpontnál a belváros irányába tartó metrópótló buszok két buszsávon haladhatnak át a kereszteződésen, ezért a Váci útról észak felől nem lehet majd balra kanyarodni a Róbert Károly körútra. Dél felől továbbra is lehet a Váci útról az Árpád híd felé kanyarodni. A buszok a Váci úton, a Petneházy utcánál fordulnak meg, ezért ott ötven kilométer per órás sebességkorlátozásra, valamint jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítani.

A metrópótló buszok a Kálvin térnél a Szentkirályi utcán keresztül fordulnak vissza, ezért a Szentkirályi utca Baross utca és Üllői út közötti szakaszán két irányú forgalmi rend lép életbe, valamint az érintett részen nem lehet majd parkolni. Az utca ezen szakaszán közúti forgalom változatlanul haladhat a Baross utca felé, az ellenkező irányba viszont kizárólag a pótlóbuszok közlekedhetnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek