Találkozások a miniszterrel és a Királlyal, de még egy Balaton-kör is belefért

 Riport a félcsapórúddal kiegészített kisapáti vasúti átjáró átadásáról, és a 010-es Nohab idei utolsó kővonatozásáról.

Alapértelmezett hangján jelez a messenger, „Főnök, biztos nem érsz rá, de engem nagyon elkezdett izgatni a sorompóátadás. Micsoda riportot lehet abból írni. Összekötve az utat a kővonatos uzsai Nohabbal...” A túlfélen Vörös Attila, Vöri, a hazai vasútfotózás Robert Capája, amennyiben ő is mindig ott van, ahol – a sínek mentén – az ég zeng. Végül is miért ne, az öregségi (pfhej...) nyugdíjam megállapítására vonatkozó kérelmemet hónapok óta nem volt időm illetékes helyen benyújtani, szóval ej, ráérünk arra még!

Kelenföldön találkozunk reggel hétkor, a 9702-es sebessel megyünk Nemesgulácsig, ahol a rettenthetetlen Nohab-fan és a Railway Journal állandó szerzője, Joó Feri kölcsönadja a Suzukiját, hogy azzal előbb Uzsára, majd a 7345-ös számú úton Tapolca és Kisapáti közötti vasúti átjáróhoz eljuthassunk. Utána pedig majd jól meglátjuk.

Az egy számjegy kivételével csupahármas Szili, a 433 333-as pontban érkezik a mögé akasztott három halberstadti plusz kerékpárszállító Bdmpee-vel, szellősen vagyunk, minden harmadik, negyedik hely foglalt. Székesfehérváron viseltes Eas és Eaos kocsikból álló üres kővonat várakozik magánvasúti Traxx-szal az élén orral nyugatnak, ez az uzsai bazaltbányában rakodó vonat párja, vele később még találkozunk... Balatonfűzfőn kereszt az első eresztésből való negyvenes Flörttel, majd befutunk Füredre, ahol kiürül a vonat. Gépcsere, megkapjuk vonógépnek a 318-as remot Csörgőt. Plusz tizenkettővel indulunk tovább, de nem lesz gond, a késés fele Tapolcáig simán behozható.

...Nemesgulács-Kisapáti megállóhelyen vár Joó Feri, sebtében elmagyarázza az ablakfűtés meg a fékek működését, aztán Vöri a volán mögé pattan, fel Uzsára! Szűk egy óránk van, hogy visszaérjünk a „barrier-step”* sajtótájékoztatóra, ennek megfelelően húsz perc elteltével le is támasztjuk az autót azon a rámpán, amelynek közelében az alapítványi Nohab M61,010, vagyis a Király rakodik 25 kocsis vonatával. Simon Laci a vezér, firtatjuk, egy géppel, vagy kettővel dolgozik-e a Basalt-Középkő, mert ettől függ, hogy később melyik „lyukba” fér be az elegy, azaz Tapolcáról 12.48-kor, vagy 14.48-kor indulhat tovább Balatonszentgyörgyre. Valószínűsítjük a későbbi időpontot, de majd még egyeztetünk.

...A kisapáti közelében lévő vasúti átjáró közelében alacsony, bazaltzúzalékból emelt kúpon mementó emlékeztet a 2022. január elsejei tragédiára. Aznap, kora délelőtt kilenc előtt tíz perccel egy sebesvonat letarolt egy személyautót a Tapolcát Kisapátival összekötő út a baleset idején működő fénysorompóval fedezett vasúti átjárójában. A kocsiban öten utaztak, sümegiek és csabrendekiek, közülük három férfi és egy nő azonnal életét vesztette, egy személyt életveszélyes sérüléssel szállítottak a szombathelyi kórházba.

Az egyik áldozat édesanyja indította a minden vasúti átjáróba félsorompót követelő, még az akkori MÁV elnök-vezérigazgatónak, Homolya Róbertnek címzett online petíciót – az írásbeli kérvényt több mint 12 ezren írták alá, és néhány hét híján két évvel később a félcsapórúddal kiegészített vasúti átjáró átadóján szólt a megjelentekhez Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője és Virág István, a MÁV pályaműködtetési vezérigazgató-helyettese.

Virág emlékeztet arra, hogy a tavaly volt a „tragikus mélypont”, „borzasztó esetszámokkal”, nem kevesebb, mint kilencven baleset történt vasúti átjárókban, a 16 halálos kimenetelű szerencsétlenség 34 áldozatot követelt, illetve évente átlag nyolcszáz sorompó csapórúdját törik le az autósok. Virág István fontos megjegyzése: az elmúlt másfél évtizedben a MÁV-nak felróható baleset nem történt, a balesetek a közúton közlekedők hibájából következtek be...

...Ferinek délután kell a kocsi, vissza is gurulok vele Nemesgulácsra, ahol éppen elérem a 9792-est, amivel eljutok Tapolcára. A vonatablakból látom, fotóriporterünk még az átjáróban posztol, a sajtótájékoztató résztvevői azonban már szétszéledtek, a technikus a hangosítást pakolja össze. Tapolca csinos, öt és fél éve az eredeti állapotához hasonlóra felújított vasútállomásán nem látszik az idő múlása, jóleső érzés nyugtázni, minden tiszta, minden működik.

Közben Vöri a sínek mentén gyalogolva megérkezik, és azzal a lendülettel meg is rendeljük a szomszédos, legendás Lokomotívban a kötelező kocsonya, sajtos velős pirítós menüt. Tudván, tudva, hogy az ugyancsak a Nohab-GM alapítvány oltalmába vett M61,002-es is a svéd acéllovagok egykori bázisán várja a szebb időket, amint végzünk a büfében, a hátsó fűtőház kulcsát őrző nyugdíjas mozdonyvezető, Rohonczi Béla tárja elénk a valóságot. A kiüresedve is daliás, persze szomorú látványt nyújtó gép felújítása egy időre megakadt, az alapítvány kimondva a Demonstrátor, a Nohab-gyár 1960-ban sikeres magyarországi próbafutásaival az M61-es sorozat beszerzését megalapozó egykori bemutató mozdonyának a talpraállítására fordítja erőforrásait, addig a Kettest legalább végre nem a Keletiben, a szabad ég alatt, hanem egykori honában, fedett helyen tárolják. Rohonczi Béla hosszú ideig lovagolta a Nohabokat, sőt, a maga az M61-eseken eltöltött húsz év tíz hónapjával ő a mávos korszakban a leghosszabb ideig a svéd gépeken szolgáló mozdonyvezető. Beszélgetünk múltról, jövőről, kiderül, az évek során tizennégyszer gázolt, ütött el elé lépő embert – aki ismeri a szakmát, tudja, szinte minden vezérnek meg van a maga keresztje…

Búcsúzóul még szemügyre vesszük a szomszédos sínpáron veszteglő, hámló festésű öreg személykocsit – valaha ez volt a tapolcai VOKE, vagyis a Vasutas Országos Közművelődési- és Szabadidő Egyesület keretében működő vasútmodellezői kör bázisa, annak idején, a Dunakeszin 1955-ben épített kocsiban berendezett kiállítással, terepasztallal járták az országot…

...Kettőre befut Uzsa–Uzsabánya alsó felől a kővonat, még háromnegyed órát kell dekkolnia, hogy mehessen tovább – addig megnyugtatóan, alapjáraton zeng a Királyba is beépített, az amerikai EMD által gyártott, megbízhatóságáról és tűrőképességéről messze földön híres 16-567D1 típusjelű, tizenhat hengeres, V hengerelrendezésű, Roots-fúvóval töltött, kétütemű dízelmotor. Felkapaszkodunk a gépre, szó szót követ, kissé meglepődünk, hogy ez az idei utolsó bagikőfuvar, folytatása következik: januárban. Kisvártatva nekünk áll a jelző, ropogva mozdul meg a tíz híján kétezer tonnás elegy, ám a Tízes nem erőlködik – részben azért sem, mert enyhe lejtésben vagyunk, a kocsik „tolnak”. Raposkára érve megváltozik a motor intonációja, miután átkapcsolódott a második söntfokozat, kisimulnak a mozdony ráncai. Még néhányszáz méter, és hatvanas tempóval zajongunk át Balatonedericsen – a végcél Balatonszentgyörgy, addig nincs megállás. Edericsen eddig minden áldott nap kijött a vonathoz az édesapjával egy négy–ötéves forma fiúgyermek, most is ott integetnek, hálás kürtszó a válasz.

Keszthely negyvennel járható, a menet javát ezzel magunk mögött hagytuk; 15.35-kor befutunk Szentgyörgyre, a szomszédos vágányon már ott várakozik a korábban és száztizenvalahány kilométerrel arrébb látott csereszerelvény. A Traxx és a Nohab helyet cserélnek, előbbi viszi a rakottat a 150-es vonal átépítésére, utóbbi majd az uzsai bányarakodón parkolja le az üres kocsikat.

Vöri időközben gyorsan ráizgul a négy óra magasságában előálló négyes keresztre, megörökít Szilit, utascserét, interrégiós Desirót, de ezzel gyakorlatilag vége a dalnak – hazafelé bezárul a Balaton-kör, és már a másnapra gondol, ismét négykor kel, reggel Somoskőn lesz jelenése, és szinte odáig a 81-es Hatvan–Somoskőújfalu vonalon vezet az út…

(Uzsa, Tapolca, Balatonszentgyörgy, 2023. december 15.)

*barrier-step sajtótájékoztató, a szerző önkényes névadása a door-step szeánszok mintájára