Támogatja a kormány az egyeskocsi-fuvarozás megújulását

iho/vasút   ·   2020.07.17. 12:00
400px_m47_tapolca

Pénteken hajnalban, a Magyar Közlöny 2020. évi 172. számában jelent meg a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás támogatási rendszerének létrehozásáról, valamint a kapcsolódó fuvarozási ágazat fejlesztéséről szóló, 1414/2020. (VII. 16.) kormányhatározat, mely lehetőséget nyújt arra, hogy a vasúti árufuvarozás újraértelmezze magát és 2030-ra elérje azt az uniós célt, miszerint a 300 kilométer feletti közúti forgalom harminc százalékát vasútra vagy más környezetkímélő szállítási módra kell terelni. Ennek első és alapvető lépéseként megújulhat a vasúti egyeskocsi-fuvarozás, stabilizálódhat a szegmens működése, valamint középtávon megtörténhetnek azok az elmaradt fejlesztések, beruházások, amivel közelebb vihető az ügyfelekhez a vasút. Továbbá más piaci szereplők is bekapcsolódhatnak a magasabb szolgáltatási minőség érdekében. A támogatás közel kétezer munkahely megtartását is jelentheti egyben.

A kormány a 2021-es központi költségvetésből legfeljebb 3 milliárd 842 millió forintot, a 2022 és 2025 közötti időszakban pedig évente legfeljebb 6 milliárd 407 millió forintos forrást nyújt a vasúti teherfuvarozás támogatására, az Európai Bizottság elfogadási-engedélyének rendelkezésre állása esetén. A támogatási program garantálhatja több mint hétszáz hazai kis- és középvállalkozás nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe való bekapcsolódását, illetve a stratégiai jelentőségű nagyvállalatok vasúti kiszolgálását.

A tolatós tehervonatok által ellátott egyeskocsi-fuvarozás támogatásáról és megújulásáról döntött a kormány. Tóth Márk felvételén a 312-es Dácsia vitt fel öt Eas kocsit Tapolcáról Zalahalápra, onnan pedig gépmenetben tért vissza 2019. március 8-án

A szakmai érdekvédelmi feladatok első fázisa lezárult, a munka azonban nem áll meg.

  • A Hungrail Magyar Vasúti Egyesületnek minden támogatást meg kell adnia az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felé, hogy az elfogadás-engedélyezési kérelem minél gyorsabban benyújtható legyen az Európai Bizottság felé.
  • Segíteni kell az érintett vasútvállalatokat a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges feladatokban.
  • A Hungrailnek meg kell adnia a szükséges információkat, továbbá részt kell vennie a vasúti egyeskocsi-forgalom teljesítményméréséhez és elszámolásához szükséges vasúti pályahálózat-működtetői és vasúti pályakapacitás-elosztó szervezetek informatikai rendszereinek fejlesztéséhez.
  • Az egyeskocsi-szegmens szolgáltatási minőségének javításához át kell tekinteni a csatlakozó és összekötővágányok helyzetét, továbbá javaslatot kell tenni fejlesztésükre és finanszírozásukra.
  • A vasúti egyeskocsi-fuvarozás megújítása csak első lépése annak a programnak, melyet tagvállalataival közösen három éve alkotott meg a Hungrail.

A második lépés a nagy potenciált magában rejtő kombinált fuvarozás fejlesztése lesz. A kombinált fuvarozás megújításának egyik fontos kitörési pontja lehet a kormányhatározatban megjelent daruzható félpótkocsik beszerzésének támogatási lehetősége, hiszen ezen szegmens hatékony kiszolgálása érdekében nemcsak a közúti eszköz beszerzési lehetőségeit kell áttekinteni, hanem azon eszközökét is, amelyek megfelelő frekvenciát fognak tudni nyújtani. Továbbá vasúti infrastruktúra-elemek fejlesztését is el kell végezni. Meg kell teremteni a szegmens számára fontos relációkban érdekelt terminálok olyan irányú fejlesztését, amivel képesek lesznek kiszolgálni az igényeket.

Az egyeskocsi-fuvarozás jelenleg meglehetősen nehéz helyzetben van: akár az a forgatókönyv is elképzelhetőnek látszott, hogy a szegmens támogatás híján megszűnik. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria elnöke idén év elején elmondta: a vállalat a jelenlegi feltételekkel nem tudja tovább működtetni az egyeskocsi-fuvarozást, melyet az országban egyedüliként nyújt, és 2021-re kivonulhat a szektorból. A tolatós tehervonatok leállítása beláthatatlan következményekkel járna, mivel feleslegessé válnának a rendező-pályaudvarok, számos iparvágány, kocsifeladóhely szűnne meg, több ezer ember munkahelye kerülne veszélybe, továbbá évi plusz 400 ezer kamionnyi forgalom terelődne a közutakra.

Az egyeskocsi-fuvarozás fejlesztésével kapcsolatos további részletek a szeptember 30-án megrendezendő Hungrail Magyar Vasút Konferencián hangzanak majd el.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek