Teljes értékű Raptorok Koreában is

iho   ·   2013.04.07. 17:30
cim4

A világ legfejlettebb csapatszolgálatba állított harci gépe ismét képességei teljes kihasználásával repülhet: miután sikerült a pilóta létfenntartó rendszerében korrigálni a korábbi hibákat, megszüntették az F-22-es flottát érintő eddigi korlátozások nagy részét. A Raptorok repülése pedig igen fontos tényező lehet a háborús veszéllyel fenyegető koreai konfliktusban is.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy halálos baleset majd több incidens nyomán, amikor a hajózóknak hipoxiához hasonló oxigénhiányos tünetei voltak, egy időre a teljes Raptor-flottára felszállási tilalmat rendeltek el, majd miután ismét repülhettek a gépek, újabb incidensek jelezték, hogy még mindig nem megfelelő a rendszer. Ezután a Raptorokat nem tiltották újra le, de szolgálati csúcsmagasságukat is alacsonyabbra szabták, és a lehetséges leszállóhelytől való maximális távolságukat is félórányi repülésre korlátozták.

Mint ahogy azt korábban a légierő parancsnoka is elmondta, elég nehéz olyan hiba forrását megtalálni, amely 55 ezer láb magasságban és 6 G-s túlterhelésnél adódik. Végül tavaly nyáron sikerült lokalizálni a problémák eredetét, és szeptemberben kezdték el a 187 gépen az oxigénrendszer és különösképp a hibás szelep átalakítását, cseréjét.

Mostantól csak azok a kiképzési célokra használt gépek esetében marad meg a magassági limit, amelyeken még nem újították fel a fedélzeti oxigénellátó rendszert. Az utolsó incidens, 2012 márciusa óta a Raptorok 22270 bevetésen 27500 órát töltöttek a levegőben, a korábbi problémák nélkül. A hibás levegőszelepek módosítása mellett a légierő közleménye szerint az alapos vizsgálat egyben hozzásegítette a szakembereket ahhoz is, hogy jobban megértsék a nagy magasságban dolgozó pilóták élettani jelenségeit, és ez „a jelenlegi és jövőbeni fegyverrendszerek” esetében is segít a pilóták biztonságának javításában.

A közlemények ugyan erre nem térnek ki, de az F-22-eseket érintő korlátozások feloldása különösen fontos lehet a mostani súlyos háborús feszültség közepette. Március 31-én egy hadgyakorlat alkalmából Raptorokat irányítottak a dél-koreai Osan légitámaszpontra. Amerikai vélemények szerint az F-22-esek vaéójában nem a csak a hadgyakorlat kedvéért, és nem is egyszerűen a katonai egyensúly fenntartása érdekében lettek Dél-Koreába irányítva, hanem annak demonstrálására, hogy az Egyesült Államok eltökélt a déli köztársaság megvédésében. Ugyanez szolgálta a hadgyakorlaton két B-2-es „lopakodó” stratégiai bombázó megjelenése is.

Miután Észak-Korea bejelentette az ötvenes években zajlott koreai háborút lezáró fegyverszünet felmondását, sok amerikai szakértő latolgatja az esélyeket. Noha most elsősorban az északi rakétafenyegetéssel foglalkoznak, nem érdektelen a két légierő összehasonlítása sem.

Az észak-koreai légierő a hadsereg második legnagyobb fegyverneme, nem kevesebb mint 1500-1700 repülőgéppel, ezekből 484 vadász és vadászbombázó, 194 kifejezetten csapásmérő feladatkora optimalizált, a többi kiképző, szállító és egyéb feladatokat ellátó repülőgép. Mindezek javarészt ma már elavultnak tekinthető szovjet és kínai típusok, a legfejlettebb a mintegy negyven MiG-29-es, a többség pedig MiG-21-es, 23-as és 17-es, illetve ezek kínai változatai. A csapásmérők között vannak rendkívül régi Il-28-asok, a hadszíntéri támadógépek között szerepelnek Szuhoj Szu-25-ös hangsebesség alatti csatagépek és Mi-24-es harci helikopterek. A személyzetek évi repült óramennyisége feltehetően nagyon alacsony, tehát kevés az igazán gyakorlott pilóta.

A Koreai Köztársaság légiereje jóval modernebb, de csak feleannyi géppel rendelkezik, mint az északiak. A harci gépek sorában az első a hatvan F-15-ös, százhúsz körüli az F-16-osok száma, van még 70-80 F-4-es Phantomjuk is, valamint 160, már modernnek nem tekinthető F-5-ös, amelyeket a hazai gyártású FA-50-esekkel váltanak majd le.

Az amerikaiak jelenlétét demonstrálta ez a korábbi jelenet is, az F-16-osok felvonulása a Kunsan légitámaszponton.

A minőség tehát mindenképp a déliek javára billentené a mérleget, pláne ha az ott állomásozó amerikai gépeket is beleszámítjuk, a mennyiségi fölény azonban az amerikai jelenlét ellenére a kommunista Koreáé. Szakértők arra emlékeztetnek, hogy Észak felől a dél-koreai főváros, Szöul nagysebességű harci gépekkel percek alatt elérhető, a megsemmisítési időablak csupán egy perc, és tömeges támadás esetén az jelent súlyos veszélyt, hogy akár rengeteg gép elvesztése árán néhány északi harci gép mégis átjuthat a dél-koreai illetve amerikai légvédelmi vonalakon, ahogy ez az alábbi számítógépes fantázia-videon is megtörténik. A szakértők persze nem tarják túl valószínűnek, hogy egy északi MiG-29-es egy bevetésen több déli F-15-öst is lelőjjön, utóbbi típusnak eddig mindenesetre nem volt vesztett légiharca.

Kapcsolódó hírek