Több mint 1200 kilométernyi mellékút újul meg 2014-ig

MTI   ·   2012.08.15. 13:26

Több mint 1200 kilométernyi négy és öt számjegyű közút újul meg 2014 végéig az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében – jelentette ki Völner Pál államtitkár szerdán Hatvanban.

A kormány 25 milliárd forintot átcsoportosított erre a célra az ÚSZT-n belül, így 104 milliárd forint áll rendelkezésre a program végrehajtásához – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, amikor felavatta a teljes rekonstrukción átesett Hatvan–Verseg útszakaszt.

A kormányzatnak az az elsődleges célja, hogy javítsa a vidéki emberek számára a járásközpontok megközelíthetőségét – tette hozzá.

Elmondta: az országos fejlesztés keretében az útburkolatok rekonstrukciója mellett rendbe teszik az útpadkát, az árkokat, átereszeket, a hidakat és a buszmegállókat is.

A munkálatok gyorsan és költséghatékonyan történnek, amit az is bizonyít, hogy a most átadott, 11 kilométer hosszú Hatvan–Verseg útszakasz felújítása mindössze 800 millió forintba került.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mintegy 31 ezer kilométernyi úthálózatot kezel. Ezenkívül az önkormányzatok területén mintegy 130 ezer kilométernyi út található, plusz az autópálya-hálózat.

A jelenlegi finanszírozási formában évente 600 kilométernyi mellékút felújítása valósítható meg, ezért szükséges egyéb hazai források bevonása is – mondta Völner Pál.

Kapcsolódó hírek