Tömeges létszámleépítés a BKV-nál?

iho   ·   2013.07.16. 18:10

„Tarlós István főpolgármester, Vitézy Dávid és Bolla Tibor vezérigazgatók előzetes, személyes ígéretével ellentétben a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) ma arról értesült, hogy a Budapesti Közlekedési Zrt .(BKV) 200 főt érintő csoportos létszámleépítésre készül” - hívta fel a figyelmet közleményében a BKSZSZ a nol-hoz eljuttatott közleményében.

A szakszervezet tiltakozik a bejelentett intézkedési terv ellen, és „minden eszközt felhasznál e terv megvalósulásának megakadályozása érdekében, beleértve ebbe akár a sztrájk eszközét is”. A BKSZSZ reméli, hogy a nem hozzájuk tartozó bkv-s szakszervezetek is így tesznek majd. A BKSZSZ egyeztetést kezdeményez a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével (VTDSZSZ) közösen a főpolgármesternél, és várják a BKV tárgyalási, konzultációs meghívását is.

A BKV közleménye szerint a kevesebb BKV-busz miatt racionalizálni kell a létszámot, ugyanakkor mindent elkövetnek, hogy minél kevesebb munkavállalónak szűnjön meg a munkaviszonya. A BKV jelezte azt is, hogy a teljesítménycsökkenést, valamint a társaság gazdasági érdekeit figyelembe vevő üzleti terv 540 fős elbocsátást irányozott elő, ugyanakkor igyekeznek az esetleges nyugdíjazásokat és a "természetes fluktuációt" szem előtt tartva legfeljebb kétszáz munkatársat elbocsátani. Ez a több mint 11 300-as összlétszám 1,7 százaléka. A BKV július 12-én levélben tájékoztatta a társaság központi üzemi tanácsát a tervezett csoportos létszámleépítés okáról, körülményeiről, a törvényben előírt adatokról, s a törvényi rendelkezéseknek megfelelően tárgyalást kezdeményeztek.

A BKV tájékoztatása szerint a csoportos létszámleépítés kezdő és befejező időpontját és ütemezését a vállalat központi üzemi tanácsával, valamint a BKV szakszervezeteivel folytatott konzultáció után határozzák meg. Az érdekképviseleti tiltakozásokra utalva a BKV  hangsúlyozta: a szakszervezetek is a konfliktus tárgyalásos rendezésében érdekeltek, így a sztrájkkal való fenyegetés idő előtti, tekintettel arra, hogy a tárgyalások csak július 23-án kezdődnek meg.

A BKV közleménye szerint a négyes metró átadásával és üzembe helyezésével összefüggésben nő a társaság alkalmazottainak létszáma, s így több új munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik. Minden munkavállalót nem tudnak ugyanakkor automatikusan átvenni a képzettségi különbségek miatt.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.